iCal feliratkozási lehetőség a Debreceni Beszéljükmac találkozókra

Ahogy szervezgettem a mostani ötödik találkozó körülményeit, egy srác nagyon jó ötletet adott. Ő azt szerette volna, ha iCal (Mac Os X beépített naptár alkalmazásához) közzéteszek egy beimportálható filet, amiben szerepel az időpont, és ezáltal ő telefonra is tudná szinkronizálni, így nem felejtené el. Én ezt az ötletet továbbfejlesztettem.

Én egy Podcasthoz, RSS feedhez hasonló megoldást találtam ki, amit az iCal támogat is alapból. Ez pedig az egyes időpont csoportok publikációja, és ezekre a netre publikált naptárakra feliratkozás. Így aki használja az iCal-t esetleg szinkronizálja telefonját is vele, azoknak hasznos lehet, ha feliratkozik (Calander /–> Subscribe és itt a http://blog.xorp.hu/wp-images/beszmac_rendezveny.ics ) a publikált iCal feed-re. Ekkor egy új csoport (csík) jelenik meg majd az iCal-ban, ahol (és amilyen színnel) a Beszéljükmac fórum által szervezett események fognak majd feltűnni.

Feliratkozni iCal Beszeljukmac rendezvenyekre

Én egyenlőre csak a debreceni eseményeket jegyeztem fel bele, visszamenőlegesen is. Ha lesz rá igény más Mac-es rendezvények, találkozók eseményeit is belepakolom, így aki egyik esemény miatt feliratkozik rá, másról is tudomást szerezhet.

ical feliratkozas

Hogy egyszerűen bári feliratkozhasson, a jobboldali menüsorba a Podcast feliratkozás alá kirakok egy direkt linket, amire elég csak rákattintani a feliratkozáshoz.

iCal feliratkozási lehetőség a Debreceni Beszéljükmac találkozókra” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) MiszterX bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük