A fél éves müncheni édes száműzetés után, és a válságos megszorításokkal teli időszakot követően, úgy döntöttem, hogy felfedeztem a közvetlen közelemben lévő térség szépségeit. Kelet mindig a szegénységről, és elhanyagoltságról híres, én viszont pozitívan tekintek előre, és próbálom megtalálni az igazán értékes helyeket, látványosságokat. Újdonsült legkedvencebb kollégámmal, és kedves feleségével kerekedtünk fel pénteki szabadnapunkon, hogy hortobágynak menet, egy jellegzetes, vidéki csárdában ebédelhessünk.
Gyakorlatilag minden terv nélkül indultunk el, mert ugye akinek nincsenek elvárásai az nem is csalódhat. Így találtunk rá a Látóképi Csárda nevű igazán szép, és régies, tanyasi fogadóra. A jó idő miatt a teraszon ültünk le, és ebédeltünk egy nagyot.
Mindhármunk által rendelt étel nagyon szépen nézett ki, és ízletes is volt. Az adag nagyságát én közepesre ítélném, mert bár jól laktam, de elvártam volna a kicsit borsos árért, hogy pukkadásnyi adag kerüljön elém. Plusz pont, hogy volt nekik Edelweiss búzasörük, és kellő kép rizzsel és citrommal tálalták.
Utunk ezek után a Hortobágyra vezetett. Meglepően szép helyek övezték utunkat. Messziben látható hatalmas, jellegzetes vályogházak, és az elmaradhatatlan nádtető. Beérve a városba, kellemes csalódás volt, hogy a felújított műemlék jellegű épületeken túl a parkok tele voltak jellegzetes szobrokkal.
Megnéztük magunknak a kilenc lyukú hidat is, de azt kell mondjam, amennyire híres, annyira romos szegény. Ellenben nem messze találtunk egy csodálatos „hotelnek” nevezett helyet, ami egy mini parasztfaluként hat. A nagy főépületet, amiben hatalmas medence, szauna, és minden egyéb sportolási lehetőség megtalálható, kis jellegzetesen hortobágyi házak veszik körbe. A messzibe lovagoltak az ott lakók, és a táj nagyon gyönyörűen kiegészítette ezt a épület együttest.
