Hamarosan Magyarok is használhatják az iTunes Music Store-t?

Az Európai Bizottság hivatalos megkereséssel fordult az iTunes digitális zeneboltot működtető Apple céghez, melyben tájékoztatta: eljárást kezdeményez ellene, amiért különböző európai országokban különbözően árazzák a zenét. A dologból még egy össz-európai, vagyis Magyarországon is elérhető iTunes is kisülhet. Magyar honfitársak örülhetnek, de bizakodni nem szabad nagyon. Azt azért tudjuk, hogy az Európai Unió szavának van súlya, de sajnos rengeteg korlátozás és gond áll a megvalósítás előtt, amiért az Apple is csak kezeit széttárva néz vissza.

Az Európai Bizottság (az EU kormánya) – mint azt Neelie Kroes versenyjogi biztos szóvivője, Jonathan Todd elmondta – az Unió versenysemlegességi előírásaivaal ellentétesnek tartja, hogy az iTunes országonként kezeli a felhasználókat és más-más árat kér tőlük (az EU-vizsgálat gyökerei egy brit fogyasztóvédelmi szervezet 2005-ös panaszáig nyúlnak vissza). A Bizottság most hivatalos formában, a kifogásokat összefoglaló úgynevezett Statement Of Objections keretében fordult az Apple-höz és a lemezkiadókhoz, melyben tájékoztatta őket a vizsgálatról. Todd elmondta: a most megindult eljárás nem terjed ki a digitális másolásvédelem (DRM) alkalmazására. (Fogyasztóvédelmi szervezetek e tekintetben is kifogásolják az Apple gyakorlatát, mivel az iTuneson megvett zenék gyakorlatilag csak az általuk gyártott iPod-lejátszókkal kompatibilisek.) Az Apple közleményében kijelentette: ők is sokkal jobban szeretnének egész Európára kiterjedő, egységes iTunes-boltot, de a hangfelvételekhez fűződő különböző jogokat gyakran országonként külön kezelő zeneipari partnereik miatt ezt nem tehetik meg.

Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója hasonlóan foglalt állást februárban, amikor a másolásvédelem miatt az iTunes ellen hozott norvég bírósági döntés nyomán arról írt kiáltványt, hogy neki ugyan nem hiányozna a DRM, de a kiadók ragaszkodnak hozzá. Akkor sokan úgy vélték, kamuzik a sikeres vállalatvezető, ám az EMI kiadóval közös, a DRM-mentes zenék iTunes-bevezetéséről szóló, tegnapi bejelentés csúnyán rácáfolt a kétkedőkre. Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a belátható jövőn belül megvalósul az össz-uniós iTunes – és akkor talán már csak a devizaproblémákat kell áthidalni ahhoz, hogy végre mi magyarok is vásárolhassunk legálisan digitális zenét a nagy nemzetközi kiadóktól. Eredeti cikk a Quart-on olvasható.

Hamarosan Magyarok is használhatják az iTunes Music Store-t?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. lol. mintha pl a benzin vagy a cigi vagy barmi mas egysegaras lenne…
    nem tudom mit hisznek egyesek, de jo lenne mar elgondolkodni a vilag nagy dolgairol.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük