GSM internet Magyarországon

Magam is nagyon érdeklődöm a vezeték nélküli és GSM hálózatokon elérhető internetes szolgáltatások után. Bízom benne egyszer hazánk is olyan országgá válhat, ahol az otthoni szélessáv mellett, a megfizethető és mindenhol használható mobil internet is minden napos dolognak számít.

Addig amíg viszont formálódik ez az utópia, addig szerepeljen itt egy kis összefoglalás a mostani helyzetről:

A Kékeknél, azaz a Pannonnál két csomagot kínálnak a netezni vágyóknak. Az olcsóbb, és ezáltal szerényebb letöltési mennyiséget biztosító csomag, 3450 Forintunkba kerül, és ezért 3 GB-nyi adatforgalmab bonyolíthatunk le havonta. Az eggyel nagyobb csomagban ez a szám már 10 GB-ra nő, és ezért 6450 Ft-ot kell lepengetnünk havonta. No és itt jön a fekete leves, amit egyébként már az hagyományos internet-előfizetők közül is sokan tapasztalhattak. Ez az ár csak az első hat hónapra lesz érvényes, köszönhetően a szolgáltató által adott 50%-os kedvezménynek. A kedvezményes időszak lejárta után már 6900, illetve 12900 Ft-ot kell leszurkolni, minden egyes hónapban. A csomagokat egy, illetve kétéves hűségnyilatkozat ellenében választhatjuk. Utóbbi esetén a szükséges adatkártyát ingyen kapjuk. És apropó adatkártya, szinte egész májusban az virított a Pannon oldalán, hogy kifogytak az adatkártyákból, hogy az érdeklődés miatt-e, vagy csak mert nagyon keveset rendeltek? Fene tudja, ők azt mondják, hogy az érdeklődés volt túl nagy. Legyen, mindenesetre ezzel hagytak némi időt a versenytársaknak a felzárkózásra.

Evezzünk tovább, nézzük meg mi a helyzet a T-Mobile háza táján. A közelmúltban már nézegettem, hogy milyen net csomagjaik vannak és be vallom, kicsit el kellett keserednem, mert amit láttam, lehangoló volt, ugyanis három csomagot kínáltak, amelyek 600 MB, 2 GB, valamint 5 GB-os forgalomkorláttal voltak rendelhetők, ami még nem is lenne baj, de az áruk igencsak borsos volt. Szerencsére azonban a helyzet mára sokat javult, hiszen megemelték az adatkorlátokat, így a jelenleg elérhető három csomag: 2, 5, illetve 15 GB-nyi forgalmat biztosít. A legkisebb csomag 2895 Ft-ba kerül, a középső 4795, míg a legnagyobb 7495 Ft-ba. Persze mondani sem kell, hogy ez csak az előfizetés első fél évében lesz így, utána itt is dupla annyit kell majd fizetnünk.

No és jöjjön a Vodafone. A minap besétáltam egy szegedi Vodafone üzletbe és meglepődtem amikor az ajtóban kezembe nyomtak egy szórólapot, ami a szolgáltató Internet szolgáltatásait népszerűsítette. Hogy miért? Eddig úgy rémlett, hogy a Vodafone 3G-s szolgáltatásai csak a fővárosban érhetőek el, na úgynéz ki, hogy a pirosak is fejlődtek (vagy csak nekem rossz a memóriám), mert mostmár ők is több nagyvárosban kínálják az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat.

Na de nézzük miből válogathatunk. A rendelkezésre álló három csomag 200 MB !!!, 5 GB és 10 GB-os adatforgalmat biztosít az előfizetők számára, 2000, 5000 és 10000 Ft havidíj ellenében. Szerencsére ez itt már a végleges ár, itt ugyanis nem feleznek semmit, mindössze az első hónap díjmentes. Összehasonlító táblázat:


 
 

Szolgáltató/ Csomag Adatforgalom Havidíj
Pannon
Mobil internet 100
100 MB
1900 Ft*
Mobil internet 500
500 MB
1980 Ft*
Mobil internet 5G
5 GB
5990 Ft*
Mobil internet 10G
10 GB
11990 Ft*
T-Mobile

Net 2 GB
2 GB
2895/ 5790 Ft*
Net 5 GB
5 GB
4795/9590 Ft*
Net 15 GB

15 GB

7495/14990 Ft*
Vodafone
Vodafone Internet 200 Plusz
200 MB
2000 Ft
Vodafone Internet 5G
5 GB
5000 Ft
Vodafone Internet 10G
10 GB

10000 Ft

* az első 6 hónap féláron

Forrás: Drótnélkül

GSM internet Magyarországon” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Szeretném, ha az árak mellé odabiggyesztenéd a technikai adatokat is. Sávszél, leggyorsabb pont, leglassabb pont, stb. Az ár önmagában igen csalóka!

    Javaslom tanulmányozásra a következő linket: http://index.hu/tech/mobil/hsdpa1005/

    Egyébiránt novembertől a T-Mobile a 2GB csomagot megnövelte +3GB-al ;)

    A lényeget kiragadom a cikkből:
    „A sorrend most sem változott, élen a T-mobile 280 kilobites országos átlaggal, mögötte a Pannon 191-gyel, hátul a Vodafone 144-gyel.”

    Tehát összegezve: valakinek a pénztárcája számít, van, akinek a sebesség :)

    Jót beszélek, mikor nekem ingyér’ van…. :D
    (Szerintem update-eld a táblázatot is)

  2. ggyuri, koszi, aktualizaltam a pannonos dolgokat. Charli, ez kifejezetten az arakrol szolt most. Meg se mertem kezdeni hogy mennyire elterjedt is, es hol melyik szolgaltato mennyire teljesiti az igert szolgaltatas erteketi.

    Viszont kossz, hogy linkelted, ott mindenki utana tud nezni! :) Akit valoban specializalodva egy kornyek erdekel. :)

  3. Sziasztok! Nekem csak az a problémám,hogy ezek a szolgáltatok ugy össze vannak egyezve az árat illetően,nincs egy olyan csomag ami középkategória kis fogyasztóknak.A 200Mb nagyon kevés,és kényszerítenek árban az5900 Ft-os csomagba.Szeretnénk sokan egy 3000 Ft-os csomagot ami egy böngészésre,egy Skype-zásra elég.nem mindenki akar flancos filmeket letölteni,aki igen,az fizesse meg.
    plabe.

  4. Na igen… Bizunk benne hogy a jovoben reformalodik es normalizalodik a mobil internet ara is, anno ahogy sima kabeles internet is csak kivalasztottaknak lehetett…

    Es ami meg fontos lenne mostmar a mobilitas miatt a roaming dijak normalizalasa!

  5. sziasztok! Mit szóltok hozzá? T-mobilnál két éves hűségnyilakozattal vagyok szerződésbe,szerettem volna két hónapra felfüggeszteni az int.et mint azt a telefonnál is lehet a vonal meghagyásával minibális /1000/ Ft os havi fizetés melllet.Ezt nem engedték meg még akkor sem ha egy billentyűt sem nyomok le.Más : Írjon valaki a feltöltő kártyás megoldásról.Rossz az,hogy ha egy hónap alatt csak egy keveset forgalmazok,nem vihető át a maradék a következő hó ra.
    Plabe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük