Az első BSD-kről szóló írásban elméleti témákat érintettünk csak. Vágjunk bele akkor a közepébe, és lássunk egy alap FreeBSD telepítést lépésről lépésre, onnantól, hogy a telepítő médiát behelyezzük egészen odáig, amíg egy használható alaprendszert tudhatunk magunkénak. A legfrissebb production release-t telepítjük, a 9.0-ás verziót. Erre a célra a legkényelmesebb platformot fogjuk használni, a virtualizációs technológiát. Az Oracle cég szabadon hozzáférhető terméke, a VirtualBox fogja nekünk biztosítani a PC-t, melyre telepítve lesz az OS. Ezt az első telepítést nem fogjuk nagyon bonyolítani, nincs LVM, nincs mirror, stb., viszont valódi step by step lesz, a valóságban sem fog mást látni, aki elsőnek nekifog.
FreeBSD 9.0 telepítése lépésről lépésre
A következő hardverkonfigurációt fogjuk emulálni:
Tehát CPU-k száma: 1 db, RAM 512MB, és kettő darab egyenként 3GB-os IDE emulált virtuális meghajtó. Indítsuk el a virtuális gépünkben (továbbiakban az egyszerűség kedvéért csak: PC).
Látjuk, hogy rögtön egy bootloader menüt fogunk kapni, számozott menüpontokkal. Értelemszerűen az elsőt választva elkezdi bootolni a telepítő médiánkat (itt cd). A 2. menüpont „kidob” minket a loader promptba, ami hasznos lehet, ha szeretnénk pl. helyreállítás esetén extra modult és/vagy kernelt manuálisan betölteni. A 3. pont újraindítja a pc-t. A 4-es, 5-ös, 6-os ill. 7-es pontban pedig bootolási opciókat állíthatunk, pl. single user modet, vagy bőbeszédűbb indítási üzeneteket.
Mi most telepíteni szeretnénk, válasszuk a „Boot”-ot az 1-es vagy ENTER megnyomásával. A kernelüzenetek lefutása után a következő ablakot fogjuk látni:
A telepítő köszönt minket és rögtön fel is kínálja a választást, hogy installálni szeretnénk a telepítőt használva, shell-t szeretnénk telepítés nélkül, vagy esetleg Live CD-t szeretnénk indítani, itt egy alap operációs rendszer indul el, RAM-disk módban, ha esetleg már a merevlemezünkön van telepített OS, annak nem esik baja, kivéve persze, ha direkt módosítunk valamit rajta. Válasszuk az „Install” opciót.
Beállíthatjuk a billentyűzet-kiosztást:
Tegyük is meg.
Majd OK. következik. A következő képernyőn a rendszerünk hostnevét adjuk meg. OK-val folytatjuk.
A most látható ablakban kiválaszthatjuk, mely komponenseket szeretnénk telepíteni. Ezek közül nekünk nem fontos semmi, talán a dokumentációt fel lehet tenni. A forráskódok fejlesztőknek érdekesek, a „ports”-t pedig, bár nagyon hasznos, ne tegyük fel, majd ki fog derülni, miért ne.
Választani a „Space”-szel tudunk, „Tab”-bal az OK-ra ugrani, majd ENTER. Ezután következik a BSD-k, és úgy lehet, minden operációs rendszer alapvető fontosságú lépése, a partícionálás. Három opciónk lesz: a „Guided”, vagyis a telepítő által segített, vagy felajánlott, a „Manual”, ahol kézzel, saját igényünk szerint alakíthatjuk ki a partíciós sémát, vagy akinek ez is kevés, és olyat szeretne, amit a telepítő már nem támogat, de maga a rendszer igen, az választhatja a „Shell”-t, és parancssorból teheti ezt meg (talán mondanom sem kell, ez már komolyabb felkészültséget igényel, és erről még fog a jövőben külön írás születni).
Mi a manuális módot fogjuk választani.Láthatjuk, hogy a két meglevő diszkünket (az elnevezési konvenciókról majd később) rendben felismerte a telepítő.
Több opció közül választhatunk, létrehozhatunk, törölhetünk, visszavonhatunk változtatást, egyszersmind jelzi is a telepítő, hogy nem fog semmi változás történni, míg a „Finish”-t meg nem nyomjuk. Ha az „Auto” módot választjuk, felajánl nekünk a telepítő egy nagyon alap kiosztást, mely egy /boot egy / és egy swap filerendszernek fenntartott partíciókiosztás lesz. Ennél legyünk kicsit igényesebbek, és a /home-nak és a /var-nak legalább készítsünk külön logikai kiosztást. Álljunk az
ada0 diszkre, és „Create”.
Választhatunk többféle partíciótípus közül; a leggyakoribb az MBR (ez DOS óta ismert) ill. a GPT típusú, melynek sok más mellett egyik ismérve, hogy lemezenként 128 partíció kiosztását is támogatja, azonban nem minden OS tudja ezt lekezelni. Jelenleg azonban nekünk tökéletesen megfelel az MBR is.
Jelzi a telepítő, hogy a partíciós sémát kiírta. Álljunk újra az ada0 diszkre, majd ismét „Create”. Itt már hozzáadja, amit kiválasztunk. Az egész lemezünket használhatjuk itt. Hagyjuk tehát ezt jóvá így, ahogy van.
Van tehát egy BSD partíciónk, csináljuk meg rá a „slice”-okat, melyeken a jövőbeni fájlrendszereink lesznek. Álljunk a partícióra, és „Create”.
Készítsünk el a következő sliceokat:
– 1GB (a / -nak)
– 512MB (a swap-nak)
– 500MB (legyen ez a /home)
– a maradék (a /var-nak)
A típus maradjon freebsd-ufs, a size legyen 1GB, és a mountpointhoz írjuk be: „ / ” (idézőjelek nélkül). Az „Options”-ban található fájlrendszert érintő lehetőségekre külön ki fogok majd térni egy következő cikkben, ezt most hagyjuk alapban, majd: OK. Vissza fogjuk kapni az előző ablakot, de már látjuk rajta a frissen kreált slice-t. Álljunk újra az ada0s1 partícióra, és ismét „Create”. Ez nézzen ki így, ez lesz a swap space, így ennek a típusa freebsd-swap lesz, és a mountpoint maradjon üresen.
Ismételjük meg az előző lépéseket, megfelelően a példánkban szereplő partíció-kiosztásnak. Ha mindent jól csináltunk, a végére az alábbi képet kell látnunk. A másik diszket egyelőre ne bántsuk, a jövőben ez még jó lesz más, hasznos célra :). Ha sikeres volt, akkor nyomjunk „Finish”-t.
Most egy nagyon komoly figyelmeztetést fogunk kapni, hogy az elkészített layout ki fog íródni az diszkre, ha eddig volt rajta hasznos adatunk, akkor az innentől kezdve múlt idő lesz :) Itt még meggondolhatjuk, ha módosítani szeretnénk vmit, illetve vissza is vonhatjuk teljes egészében.
Mi biztosak vagyunk a dolgunkban, tehát: „Commit”. A gépünk teljesítményétől függően inicializálja és formázza a sliceokat, és megkezdődik a tulajdonképpeni telepítés.
A mi konfigurációnkon ez nagyon hamar megtörténik, kibontja a megfelelő tömörített állományokat a megfelelő fájlrendszerekre. A következő ablakon, melyet ezután kapunk, már be is állíthatjuk a root user jelszavát. Nem kellene mondanom, de megteszem: „erős” jelszót állítsunk be ide.
Ha megtettük, és továbbléptünk, következőként a hálózati beállítást ajánlja fel a telepítő:
Egy hálózati kártyát konfiguráltunk, sok választásunk nincs, hagyjuk jóvá az OK-val.
Ha már ilyen kényelmesen konfigurálhatunk, tegyük is meg. Választhatjuk, hogy DHCP szervertől kapjunk meg a szükséges beállításokat, de mi most, a teszt kedvéért állítsunk fix IP címet.
Majd OK. Rákérdez még arra, hogy IPv6-ot szeretnénk-e konfigurálni. Ezt kihagyhatjuk. Jönnek a DNS beállítások.
A hálózati alapbeállítások készen is vannak. A következő kérdés az időbeállításokra fog vonatkozni.
„No”, majd válasszuk az időzónánknak megfelelő opciót, ami a mi esetünkben Europe, majd Hungary lesz.
Igen, elfogadjuk a „CEST” rövidítést.
Következő kérdés, ami már a rendszerre vonatkozik.
Az „sshd”-t a saját érdekünkben és a távmenedzsment miatt válasszuk ki. Egeret, ha szervert telepítünk, nem valószínű, hogy használnánk, ha szeretnénk időszinkront, akkor „ntpd” mehet, a „powerd” megint csak maradhat üresen.
A crash dump-ról kérdez, szeretnénk-e engedélyezni, ezek segítségével debugolhatunk, mi vagy még inkább a fejlesztők, de sok helyet is elfoglalhat a /var fájlrendszeren. Elfogadhatjuk. Ez a sok kérdés….most pedig azt szeretné tudni a telepítő, hogy egy NEM root jogosultságú user-t akarunk-e most létrehozni. Legyen meg az öröme :)
Töltsük ki számunkra megfelelően a mezőket, majd adjuk meg kétszer a felhasználó jelszavát.
Ha megadtuk, még egyszer összegzi, és rákérdez, hogy biztosan jó lesz-e így nekünk. Hát persze. OK (yes).
Vehetünk fel több user-t is a rendszeren. Most elég ennyi (no). A telepítésünk tulajdonképpen elkészült.
Itt még állítgathatunk olyan dolgokat, amiket már beállítottunk, de mivel ezen már túl vagyunk, maradjunk az „Exit” menüponton, és lépjünk ki az „OK”-val. Utolsó kérdésként még megkapjuk, hogy a shellből szeretnénk-e még valamit megtenni, de nekünk ez már felesleges, tehát: NO.
Végeztünk is. REBOOT!!! Újraindulás előtt távolítsuk el az install médiát, majd nézzük mi történik! A bootloader menüjét látjuk, ám, erre vártunk, ez már a saját, telepített rendszerünk menüje!
Készen vagyunk. Az alaptelepítésünk, egyszerű partíciós sémával, felbootolt és működik!
Jelentkezzünk be, és lássuk, mit csináltunk! Ellenőrizhetjük pl. a hálózatunkat!
Illetve a fájlrendszereket!
Ha szeretnénk utókonfigurálni rendszerünket, akkor itt, a FreeBSD-n, van nekünk egy segítőtársunk, akit úgy hívnak, hogy „sysinstall”. Nézzünk róla egy képet, hogy ki is ő, és nagyjából mire használhatjuk:
Neki elsősorban a „Configure” menüpontja lesz a barátunk, ahol sok, a rendszert érintő konfigurációra lesz lehetőség (partícionálás, servicek indítása, user management, biztonsági beállítások, stb.) Ezt inkébb nem részletezem, mert magáért beszél.
Összegzés:
A leírás talán hosszúnak, és szájbarágósnak tűnik, de ezt az operációs rendszert így, az alapnál csak egy nagyon picivel testre szabottabban feltelepíteni 10 perc volt. Természetesen önmagában most még nem sokat tud, de mégis: használható, konfigurálható, és hálózaton elérhető, ill. távmenedzselhető ssh-n keresztül. A lemezek természetesen nincsenek tükrözve; ennél bonyolultabb megoldásokról (install RAID1 tömbre, install ZFS mirrorra) majd külön fogok írni.
kerestem a fél netet angolul és tessék itt egy remek magyar leírás amit kezdők is értenek :) köszönöm!