Fancsungos Sütés Józsán

Olyan régen voltam egy igazán jót lazítani. Így nagyon megörültem amikor Peti barátom meginvitált egy sütésre a józsai „rezidenciájukhoz”. Kapva kapva az alkalmon, hogy végül is nem kell semmit vinni, és a hangulat garantált. Össze szedtük Mártit a tóciban, és a Doberdó kis buszállomásra mentünk. Ott csatlakozott hozzánk, vagyis egész pontosan az anyukájával várt minket, egy Nóri nevű számomra új hölgy. Megismerkedtünk, bemutatkoztunk ahogy kell, és mivel a buszra még kellett várnunk eleget, én első sörömet már bontottam is fel. Elkezdett sötétedni… mi pedig elindultunk Józsa irányában már a busszal.

Egy olyan helyen szálltunk le, ahol én nem gondoltam volna hogy élet megtudja vetni a talpát. :) Mint kiderült tévedtem, mert ezen erdőszél féleségen még kis saját étterem is fellelhető volt. Peti várt minket egy puttonyos autókával. Én nagyon megörültem neki, és bontottam fel újabb söröcskémet. A puttonyba kellett utaznunk, és sok esetben az útnak nem nevezhető „ösvény”, úgy dobálta az autót, hogy szinte repkedtünk. :) Olyan kacskaringós úton kellett visszajönni, a fás környezetben, hogy egyből feladtam hogy én innen egyedül hazaindulok. Amikor megérkeztünk a Fancsungék kertjéhez három nyirkos pléd fogadott minket. Peti még egyedül volt kint, és így még semmit se kezdett el készülni. Az asztalok székek még előkészítetlenül koszosan. Vártuk a csapat másik felét. Egy fél órás várakozás után meg is érkeztek. James és kis csapata. Jamesről tudni kell, hogy egy fiatal nagy dumás srác, aki a közelgő önkormányzati választásokon jelölteti magát a Centrum párt színeiben. :) Hát ez van politikussal kell berúgni. :) Elindult a sütés, a lányok pucolták a nyersanyagokat, a fiúk pedig próbálkoztak a fény és a sütő hely megteremtésével. A dolog számunkra kihívásként jelentkezett, hisz a hosszabbító több helyen is el volt szakadva. Indult az autó vissza Debrecenbe. A vége a szakszervizünknek az lett, hogy egy karikát csináltunk a hosszabbítóból. :) Na elkezdett rotyogni a pörkölt, és lefele csúszni a rengeteg alkohol. Fogyott sör, whisky, beretzen és minden amit találtunk. Mire elfogyott minden, megfőtt a kaja. Nagyon finom volt. Nem hiába istenítették Jamest. Négy óra után már csak a tűz körül ültünk és már-már álomba ringattuk egymást. Minket Peti hozott haza, és egyből ágyba dőltünk. Szerencsére sok kép készült, ami közül idézve Nórit, egy kettő „iwiw gyanús”! Köszönjük szépen az estét mindenkinek, és örülünk, hogy új emberkékkel ismerkedhettünk meg. A képek megtekinthetőek itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük