Xorp Blog Podcast

Ezeket hallgatom 2015

Akik jobban ismernek, azok tudják, hogy körülbelül 2009 óta nincs kábel televízió a háztartásomban, és nem is követem a TV csatornák “broadcast” sugárzását. Az internetnek hála azt, és akkor nézek, amikor és amit akarok. Többnyire frissebben, eredeti forrásokból, és az én saját időbeosztásomhoz igazítva a tartalmakat. Ezek pedig többnyire automatikusan, azonnal, és minden eszközömön elérhetőek.

Nem csak torrent van az interneten

Bár az internetről valamennyit tudó emberek az internetes műsorfogyasztást egyből a pornó és illegális torrent letöltések közé sorolják, ennek ellenére megannyi jó tartalom érhető el a világhálónak köszönhetően. Az ismerősi köröm rendszeresen szokta kérdezni, hogy ha nem TV műsort nézek, akkor mit. Ezért úgy gondoltam most egy csokorba összeszedem azt, AMIT ÉN rendszeresen hallgatok, illetve nézek.

A most következő tartalmakban, csatornákban az a közös, hogy szinte mind egyéni kezdeményezésből indult. Semmi érdek, pénz, vagy egyéb média törekvés nem befolyásolja, hogy mikor, miről és hogyan beszélnek. Mindannyian a saját véleményüket, a saját szájízük szerint osztják meg. Nem főállású podcasterek vagy youtuberek. Egyszerűen szeretik csinálni, és szeretik azt, hogy sok ember szereti azt, amit csinálnak.

A csatornák

szinfoltcafe

Szín Folt Cafe (Podcast)

http://szinfoltcafe.hu/

Ahogy a nevük is hirdeti egy igazán színes társaságról van szó. Őket nem a technológia, vagy a közös hobbi hozta össze, hanem amúgy is egy családi – baráti kört alkotnak. Külön kuriózum számomra, hogy Angliában letelepedett társaságról van szó. Így, aki hallgatja őket, minden héten részese lehet a baráti beszélgetésüknek a világ minden dolgáról. Technológia, játékok, filmek, de a társaságot erős női szakasz is támogatja. Így az életmód, pasizás, esküvő, vagy a család is sokszor felmerül mint téma. Azért, hogy ne laposodjon el a “baráti beszélgetés” érdekesebbnél érdekesebb embereket invitálnak meg a műsorukba. Sőt! Manapság már élőben lehet őket hallgatni és akár skype-n betelefonálni a műsorba. Hihetetlenül közvetlenek és barátságosak. Ha mindez nem volt elég, akkor az egyik női állandó szereplő, minden műsorba új nevet talál ki magának.

spacebar

Space Bar Podcast

http://spacebarcast.com/

Ha igazán szereted az űrt, akár tudományos akár kitalált formában, akkor ez a műsor neked való. Három, igazán elkötelezett jó barát beszélget minden héten filmekről, könyvekről, csillagászatról, vagy csak a SCI-FI világáról. Engem sokszor lenyűgöz a témában való jártasságuk és elkötelezettségük. Ha viszont ennyi dicséret után, azt hiszitek, hogy komoly “technó bla bla” folyik belőlük, akkor nagyon tévedtek. Ennyi vicces pornográf és már már gusztustalan hülyülést sehol sem lehet hallani. Minden esetre ha SCI-FI, akkor nálam ők az elsők.

hetimeteor

Heti Meteor (Podcast)

http://hetimeteor.hu/

A magyar internetes média egyik fontos személyisége angelday. Régen is sok embert szólított meg írásaival, és gondolataival. Én magam a mai napig “internetes huligánnak” tartom, de minden megosztó tevékenysége és megnyilvánulása ellenére vitathatatlanok az érdemei. Jó barátjával “FB2” Balázzsal viszik ezt a podcastot, ahol hetente összejönnek beszélgetni a világról. Eleinte több téma volt technológiáról, manapság viszont kicsit túlsúlyba került a magánélet és az hogy bizonyos dolgokat hogy élnek meg. Mindkettőjük élete elég sajátságos és érdekes, viszont olyan rapszodikusan szokott ez a technika és az élet nagy dolgai váltakozni az adásukban, hogy nehéz jelenleg célirányosan ajánlanom őket. Ennek ellenére ez tipikusan az a podcast, amit én a két személy miatt hallgatok, és nem a témáért.

vipcast

vipcast (Podcast)

http://www.vipcast.hu/

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a podcastra. Nagyon jó, egyedi stílusú riportokat lehetett hallgani különböző dolgokról. Akár kutatás, akár a hétköznapok, akár technológia. Manapság a VIPCAST ad helyet a régi netidők asztaltársaságnak, ahol rendszertelen időközönként a rádióból jól ismert technológia központú beszélgetés zajlik.

nyilvanosvetites

Nyílvános vetítés (Podcast)

http://nyilvanosvetites.hu/

Ha film blog, akkor nekem az első referencia a filmbuzi.hu. Ennek szerzője és két másik filmkedvelő barátja vezeti ezt a podcastot. Beszámolnak filmes élményekről, premierekről, és filmes hírekről. Mivel a srácok nagy filmfogyasztóknak tűnnek én azt vettem észre, hogy nehéz igazán a kedvükre tenni. Én átlagos nézőként a filmekben csak a szórakozást keresem, ők pedig értelemszerűen mélyebbre nyúlnak. Ha valaki szintén nagy filmfogyasztó, és szereti a filmek körülötti beszélgetést, akkor mindenképp érdemes őket hallgatni.

gamer365

Gamer365.hu (Podcast)

http://www.gamer365.hu/

A Gamer365 egy internetes játék magazin. Sok igazán jó újságíró szerkeszti az oldalt, és havi rendszerességgel kiadnak egy podcast epizódot is. Ez garantált hülyülés és játékelemzést jelent. A nagyobb csoport ellenére jól kivehetőek az egyéniségek és a stílusok. Ha tetszik az oldaluk, szereted a konzolos és PC-s játékokat, akkor imádni fogod ezt a podcastot is.

harmaskonyveles

Hármas Könyvelés (Podcast)

http://harmaskonyveles.hu/

A már említett FB2 Balázs egy másik podcastja, ahol két másik barátjával irodalmi témájú, heti rendszerességű adásokat lehet elérni. Természetesen nem csak a régi műveket követik, hanem a kortárs irodalmat is. Legyen az képregény, ponyva, SCI-FI vagy megfilmesített tini regény. Ők elolvassák és elmondják a véleményüket. Három alapvetően más érdeklődésű ember ízlése és véleménye alapján ismerhetünk meg teljesen új és ismeretlen köteteket, vagy csak a már ismert szerzeményekről hallhat a hallgató. Aki szeret olvasni, és irodalmibb stílusban eltölteni heti egy órát, annak nagyon ajánlom ezt a podcastot.

konnektor

Konnektor (Podcast)

http://konnektor.org/

Az általam ismert egyik legrégebbi podcastról van szó. Jól összeszokott társaság beszélget játékokról és játék élményeikről. PC / Konzol / kézi konzol, vagy ezekhez tartozó kiegészítőkről mind-mind hallhat az ember. Hosszú monológok és vélemények teljesen kötetlen stílusban. Én azért szeretem őket hallgatni, mert több különböző ember, olyan jól és részletesen el tudnak beszélgetni egy-egy játékról, hogy utána úgy érzem nekem is jelent az adott program valamit. Nem egyszer emiatt szereztem be kipróbálásra valamit, vagy csak kezdtem el végigjátszás videókat nézni valamiről.

Alteron (YouTube)

https://www.youtube.com/user/alteronhun/

alteron

Alteron videóit egyetlen ok miatt kezdtem el követni. Mert képregény karakterekről, történetekről, összefüggésekről hihetetlen jó elemző videókat kezdett el készíteni. Én mindig is szerettem volna tudni, hogy egy-egy mostanában híres filmes karakter mögött milyen dolgok vannak, mi mivel kapcsolódik. Viszont sose volt kedvem és időm a rengeteg rajzfilmet és főleg képregényt végigkövetni emiatt. Alteron viszont pontosan utána járt mindennek, és 10-20 perces videókban teljesen felépíti az érdeklődőknek a karaktert. Ha Te is szerelmese vagy a manapság divatos képregény hősöknek és történeteknek, akkor érdemes megnézni a videóit.

Csonti Gaming (YouTube)

https://www.youtube.com/user/csonti85/

csonti

Több podcastot is említettem, ahol asztaltársaság beszélget játékokról és játék hírekről. Csonti egyetlen egy személy, aki viszont videókat is csinál élményeiről. Hihetetlen mennyiségű játékot próbál ki és mutat be. Készít külön hírekkel foglalkozó heti műsorokat is, de ennél jobban dominálnak azok a videók, ahol játszik valamivel. Egy kifejezetten nyugodt és kedves stílusa van, sok esettben tudtam a véleményével és látásmódjával azonosulni. Így, aki újabb és újabb játékokra kíváncsi, annak nagyon ajánlom a csonti féle videókat.

Dumaragu (YouTube)

https://www.youtube.com/user/DumaRagu/

dumaragu

Én mindig büszkén vállaltam, hogy debreceni vagyok. Viszont Debrecentől távol járva nem volt könnyű olyan dolgokat mondani, amit más is ismerhet és debreceni. Számomra a Dumaragu YouTube műsor volt az első. Animációs vicces sorozat, amiben debreceni srác (és gondolom csapata) hihetetlenül vicces történeteket hozott össze, egy maszkos karakterre építve. Sokszor nevetettet meg Simon. Sajnos ez a sorozat végetért, így csak az archive részek nézhetőek vissza.

HollywoodNewsAgency (YouTube)

https://www.youtube.com/user/HollywoodNewsAgency/

hollywoodnews

Szirmai Gergő a magyar YouTube egyik “celeb”-je. Sajátságos, nagy dumás, kicsit megmondós, és hihetetlen mennyiségben beszélős műsort gyárt. Nem a tradicionális filmbemutató videókra gondoljon itt senki. Szerintem a filmről magáról sokszor nem is derül ki sok minden. Gergő a filmmel kapcsolatban feldob egy témát. Többnyire a film mondani valójáról, máskor a filmet érintő szociológiai hatásokról. Számomra nagyon új és üdítő volt a hozzáállása és a műsora. Manapság viszont úgy érzem mintha kicsit megrakat volna. Ennek ellenére a mai napig is követem a műsorát, ha nem is várom az új epizódokat mint régen.

GameDayIroda (YouTube)

https://www.youtube.com/user/GameDayIroda/

gamedayiroda

Szirmai Gerő egy jó barátjával Kiss Imrével összeállva alkotta meg a játékokkal foglalkozó GameDay irodát. A HollywoodNewsAgency stílusában játékokat elemeznek. Minden játék három videóból áll. Két videóban a játékot mutatják be, majd a harmadik videó egy összegző videó. A stílus egyedi a srácok nagyon jók. Viszont sok esetben az általuk választott játékkal én magam nem tudok azonosulni. Ilyenkor sokszor kihagyom mindhárom epizódot, azaz egy heti munkájukat. Ennek ellenére nagyon profi módon viszik a “show”-t. Érdemes őket követni.

jatekpartizan (YouTube)

https://www.youtube.com/user/jatekpartizan/

jatekpartizan

Régen. Nagyon régen. Az internetes videózás kezdetén volt egy híres, magyar oldal. A Rossz Játékok PC-re oldal, ahol FreddyD rosszabbnál rosszabb játékokkal játszott, és hihetetlen vicces, hangaálmodásos videókat készített az általa végigszenvedett videókról. Az összes videó át lett menekítve eredeti helyéről a YouTube-ra, és bár FreddyD befejezte régóta a videókat, néha még más témájú videókat publikál. Ennek ellenére a régi videói a mai napig megnevettetnek engem. Így bátran ajánlom őket bárkinek. Főleg ha ez az első alkalom, hogy hall ezekről az anyagokról.

pingvinharcos (YouTube)

https://www.youtube.com/user/pingvinharcos/

pingvinharcos

Számomra Sirius egyenlő napjaink magyar ESPORT mozgatórugójával. Ez persze nem azt jelenti, hogy ő teremtette meg, vagy nélküle ne lenne, vagy mellette nincs más fontos személyiség ebben a témában. Ennek ellenére én régóta követem a publikus munkásságát. A StarCraft 2-es közvetítései miatt találtam rá, majd a Minecraft videói miatt maradtam vele. Ennek ellenére rajta látom azt a karakter fejlődést, ahogy a videói és a munkássága is egyre többé és jobbá kívánnak válni. Neki is egy igazán egyedi, a világot kibeszélő stílusa van, de ennek ellenére egy nagyon szerethető karakterrel kívánja eladni a videóit, online közvetítéseit.

TheOtherworldonline (YouTube)

https://www.youtube.com/user/TheOtherworldonline/

theotherworld

Az TheOtherWorld egy nagyon profi csapat. Nagyon jól vágott videókat és azokat kommentáló embereket tömörít ez a csapat. Az eddigi videósok mind nagyon jók voltak, de egy TV csatornán nem tudtam volna elképzelni őket. Az TheOtherWorld csapata viszont szerintem simán megállná a helyét nem csak YouTube-n. Foglalkoznak ők játékokkal, filmekkel, sőt hihetetlen aktívak a különböző események szervezésében is. Így rengeteg embert szögeznek nem csak a monitor elé, de mozdítanak ki otthonról is. Érdemes őket követni, mert a tevékenységük jóval több, mint amit én be tudnék számolni.

TheVR (YouTube)

https://www.youtube.com/user/thevrhu/

thevr

Most pedig elérkeztünk a jelenlegi kedvenc csapatomhoz. A TheVR két debreceni srácból áll, akik a Virtual Reality (virtuális valóság) témában kezdtek el videózni. Saját bevallásuk szerint sosem akartak youtuberek lenni, de szükséges volt, hogy a VR-t be tudják mutatni, és közelebb hozhassák az érdeklődőket ahhoz, hogy mi is ez. Csatornájukon rengeteg főleg Oculus Rift tartalmat és játékot mutatnak be. Jani a szerényebb, de technikát mozgató tagja a duónak. Pisti pedig az igazi “Showman”. Olyan folyamatosan tud, a debreceni utca nyelvén lereagálni dolgokat, hogy azt nem lehet megállni nevetés nélkül. A stílusában, választékosságában, és arcmimikájában számomra egy az egyben visszajönnek a szülővárosom emlékei. Szerintem bárki könnyen elkönyvelheti Pistit egy primitív, káromkodó embernek. Pedig ő csak egy igazán őszinte, nagyon szókimondó (és ahogy említettem egy igazán egyszerű debreceni stílusban) reagálja le a dolgokat. Mindkét srácot nagyon profinak tartom abban, amit csinálnak. Szerintem, akinek van szeme hozzá az pontosan látja, hogy mennyire jól felépített amit és ahogy csinálnak. Debreceni csapatként, pedig még inkább örülök, hogy Debrecenből, Debreceniek, ilyen színvonalas dolgot képesek folyamatosan csinálni. Hajra theVR!

TheVR Tech (YouTube)

https://www.youtube.com/user/thevrtech/

thevrtech

A TheVR Tech nem más mint a TheVR csapat külön csatornája, ahol NEM játékokkal foglalkoznak. Különböző eszközökről és technológiákról beszélgetnek. Rendszeresen mutatnak és tesztelnek kütyüket akár VR akár más informatikai témában, és minden hülyülés nélkül prezentálják azokat. Többnyire olyan dolgokat érintenek, amikről én nem igazán hallottam, mégis szinte mindig sikerül felkelteni az érdeklődésemet. Nem sok hazai technikai eszközöket bemutató videó sorozatról tudok. Így ha valaki szereti az ilyet, akkor mindenképp ajánlom őket.

ZONEofTECH (YouTube)

https://www.youtube.com/user/ZONEofTECH/

zonetech

Utolsóként említeném az egyetlen külföldi YouTube csatornát a listámon. Rendszeresen szoktam nézni külföldi tartalmat, de leginkább válogatva, és nem mindig ugyan attól a személytől. A fiatal Daniel nagyon színvonalas videókat készít. Leginkább mobil eszközökről, de bátran válogat más, technikai témakörök között is. Bár az életemet az almás telefonok teszik ki, nem szeretnék elmenni amellett, hogy az androidos telefonok milyenek, és hol jár a piac. Ez a srác pedig pontosan a megfelelő minőségben és mennyiségben tudja ezeket az híreket átadni számomra. Érdemes megnézni a műsorát.

Categories: Informatika

Cat Mario – Ha fel akarod magad idegesíteni » « iSCSI Ubuntu Linuxon – SCST-vel

1 Comment

  1. Ajánlom az X Minus One című remek hangjáték-sorozatot, amelyben klasszikus sci-fi-írók jó kis történeteit dolgozzák fel: https://archive.org/details/OTRR_X_Minus_One_Singles

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: