Szomorú vagyok. Nincs már meg a régen úgy hőn áhított gépem. Kicsit nehéz szívvel szabadultam meg tőle megmondom őszintén. Nagyon jó kis gép volt, de “kinőttem”. Amikor visszaköltöztem az iMac-re egyből előjöttek a különbségek. Tudjátok, igen mindig azt mondogatjuk, hogy igen is jó, egy régi G4-es gép is. És így is van. Nekem se volt semmi gondom amíg ez csak olyan taroló, szerver pozíciót töltött be. Filmeket nézni ideális, néha megnézni pár weboldalt róla stb… Viszont az én most ugye mindennapi munkára kell hogy használjam.

Az pedig meg kell hogy mondjam nehézkes. Próbált már valaki 1680×1050-es felbontás után elférni 1024×768-as felbontás mellett? Na azt kell hogy mondjam szörnyű. A gép 700Mhz-s teljesítményére panaszom viszont nem lehet, mindent megcsinál a maga saját tempójában. A legnagyobb fájdalom talán mégis a billentyűzet. A világító billentyűzet nélküli életmód olyan szörnyű, nem is tudom mások hogy bírják. :) Na összevetve mindent, egy olyan embernek mint nekem már nagyon kicsi mindennapi munkára egy ilyen iMac, arra amire a jövőben szánom ideális, de most olyan mintha csak fél gőzzel mennék. :)

Akkor pár szót arról kihez került a gépem. Egy Budapesti fiatal srác jött el a barátnőjével, és faterjával. Érettségi (előtti) karácsonyi ajándékként kapja meg első notebookját, és vele az első Mac-ét is. Felkészültem rendesen, hisz emlékeztem anno az iMac esetében milyen jó volt, hogy a srác időt szentelt rám, ahogy meghallotta első Mac-em lesz. Mindent megmutatott, és amit lehetett el is magyarázott. A srácnak én is jó pár órán keresztül magyaráztam a dolgokat, persze mindent nem tudtam neki így se megmutatni, de remélem jó kezdő lökést kapott ezáltal.

Hogy a jövő mit hoz számomra az még elég kérdéses. Az biztos, hogy 17 inces gép után nekem más nem kell csak 17 inces. :) Az pedig, hogy pontosan, mikor hogy jön ki a lépés azt még nem tudom, mert jövő év elejétől, nagy fejlesztéseket szeretnék véghez vinni, aminek részeként remélem már a kezembe tarthatom a leendő notebookomat is.