Direct Mail: Körlevelek felső fokon

Nekem a cégnél sok esetben kell körleveleket küldözgetni. Gondolom nem csak nekem. Ez a program nagyon sok fejfájástól megkímél. Alapvetően nem egy bonyolult dolog szerencsére, de alkalmazásban annál sokrétegűbb. Alap helyzetben ugyan is nincs más előttünk mint akár a megszokott MS Word körleveléből ismert üzenetíró felület. Lehetőségünk van az üzenet konstans részeinek megírására majd a változó szövegek beillesztve elkészíteni a körlevél szövegét. Olyan alap változókat tudunk beilleszteni például mint cím, dátum, vezeték-, keresztnév stb. Fontos, hogy az üzenetekhez lehetőségünk van csatolt állományt is fűzni. Bal oldalt több levelet is elmenthetünk, így azokat felhasználhatjuk a jövőben is. A másik rész a címek azaz címzettjeink kezelése.

addresses

Itt rengeteg lehetőségünk van. Először is kezelhetünk csoportokat. Amibe a már felvett embereket kategorizálhatjuk. Például, egyik cég, másik cég dolgozói. Itt persze vehetünk fel manuálisa embereket, hogy magunk beírosgatjuk az adatokat kézzel, vagy pedig használjuk az importálási lehetőséget.

compose

Itt jön a program fantasztikus képessége. Hisz ki az aki a már valahol meglévő adatbázisát elkezdi átírogatni egyesével? Senki! A program rengeteg féle importálási lehetőséget ismer. Kezdve a CVS, egyszerű file, szöveges felsorolástól egészen az MySQL lekérdezéseken át. Itt álljunk is meg egy kicsit. Hisz rengeteg CMS rendszer van amivel ez a dolog jól jöhet.

headers

A MySQL importálási lehetőséget kiválasztva egyből rájön az ember, hogy ez a program mindent tud. Az alapvető hogy a csatlakozáshoz adott információkat (host, database, user, password) meg kell adni. De innentől jön a professzionalitása. Mert lekérdezést is adhatunk meg, illetve a találatokból mennyit akarunk kezelni, és az oszlopokban megjelenő adatokat ő minek értelmezze (név, cím, dátum stb.).

import_mysql

Ezzel a módszerrel így könnyen egyszerűen tudjuk már meglévő adatbázisunk tartalmát kezelni, és a program pedig alapból nagyon jól használható. A levelek küldésénél lehetőségünk van külső smtp-t használni vagy a nélkül küldeni a leveleket. Utolsó gondolatként pedig mindenkit óva intek a felesleges spameléstől!

import_text

A program elérhető, fizetős formában itt.

send_options

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük