Botanicula

A Botanicula egy „szép játék”. Legalábbis számomra ez volt az első jelző. Igazán kellemes és egyszerre rejtélyes hangulatot áraszt a képi és zenei világa. A történet pedig magával ragad. Érdemes az ajánlót megnézni, mert a játék be tud szippantani.

A történet

A játék minden féle előzetes nélkül indul. Egy kis csapatot irányítunk, ami speciális helyzetektől eltekintve egyszerre mozog. Egy fához hasonlító ágon találjuk magunkat, és minden féle utasítás vagy elképzelés nélkül el kell indulnunk.

Persze gyorsan kiderül, hogy ez a varázslatos világ is megfertőződött a gonoszságtól. Ezek itt pók szerű csápos alakot öltenek. Kis csoportunk tehát elsődleges célja, hogy minél gyorsabban elmeneküljön végleg a fáról.

A játék során találkozunk majd más élőlényekkel is, melyek ezen a labirintus szerű fán élnek. Egyik másik mesélni fog történeteket, amik felvázolják azt, hogy mi miért történik, illetve különféle mondákat.

Ahogy egyre jobban bolyongunk úgy lesz a történet is egyre sötétebb, és nyomasztóbb. Amennyiben nem gyűr le minket ez a végső hangulat, abban az esetben egy kedves befejezést láthatunk.

Irányítást és feladatok

A képernyőn az egérrel tudunk kattintgatni. Bizonyos tárgyakat a kattintással meg tudunk változtatni, vagy valamilyen szinten mozgásba hozni. Feladatunk az, hogy megtaláljuk mit, hol, milyen sorrendben kell aktiválni ahhoz, hogy a célunkat elérjük. Ez többnyire valamilyen tárgy megszerzése, vagy csupán az út megnyitása.

Amennyiben az adott képernyőn nem tudunk semmit tenni, akkor a pálya szélén, az ágak mentén fehér nyilakra is kattinthatunk. Ez fogja megtestesíteni a továbbhaladást a fán. Esetünkben pedig egy új képernyő megjelenését.

Speciális feladatok esetében a csoportunk tagjai közül is választhatunk. Termetük, méretük, és képességük szerint van, hogy egy feladatot csak a csoport egyik tagja tudja megoldani. Vagy speciális sorrendben kell őket megszólítani. Ilyenkor ha feléjük visszük az egeret, akkor bogaranként is felvillan körülöttük a fehér aura.

Összegzés

A Botanicula számomra a Machinarium hangulatát idézte fel. Az alap koncepció ugyan az. Irányítás ugyan olyan intuitív és egyértelmű. A feladatok, ahogy a történet is időről időre mélyül el. A Botanicula egy szép történet, amit nem olvasni, hanem játszani kell.

Ami fontos, hogy a játék elérhető Mac OS X, Linux és Windows platformokra is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük