Bl Döntő Barcelona nyert az Arsenal ellen 2-1

Borzasztó napom volt, de nem ecsetelném. Az egészet az tetézte, hogy zuhogott könyörtelenül az eső, és így kellett volna elég messzire elmerészkednem a Neon nevű helyre, ahol a kis csapatunk összegyűlt a Bajnokok Ligája 2006-os döntőjének megtekintésére.

Én először voltam a helyen, de mondjuk úgy nem nyűgözött le. Igaz ami igaz, hatalmas felületre vetítettek, de olyan rosszul volt megoldva a nézőközönség elhelyezése, hogy teljesen elrontotta a meccs feelingjét az állandóan előttünk mászkáló embertömeg, azokról már nem is beszélve, hogy teljesen kitakarva mindent beültek elénk, nem is kevesen. A meccs ettől függetlenül ment. Gyorsan emberhátrányba került a Sobee és Én általam pártolt Arsenal (mindenki más Barcás volt), méghozzá az eddig gólt nem kapó "csoda" kapust állíttatták ki. Az Arsenal mégis megszerezte a vezetést, és jó játékkal a 75. percig uralta is a játékot, ahol a Barcelonás srácok megéreztek valamit és 10 perc alatt már beállították a kettő egyes eredményt, amivel a Bajnokok Ligája győztes a Barcelona lett. Jó kis meccs, volt és az én szemembe sokat nőtt az Arsenal.
Na most akkor pár szót a társaságról. Ott volt a már elmaradhatatlan Lali, aki bár csendesen, de mégis jelen volt a társaságba. Edit és Sobee né Brummogós Ágnes is képviseltette magát, akik mindketten átázott cipővel. és Ágnes még kialakuló félben lévő betegséggel is tetőzte mindezt. Ági távozott amúgy talán leghamarabb, jobbulást neki. Fancsung Peti is megjelent, aki más színbe hozta a meccset. :) És a szünetben kajaprojektre buzdított engem, a közeli Csapó Gyrosba. Péter Attila (Ferenc), Sztrik Attila, Solomi Gergő, Josee is ott voltak, és később Gyöngyi is befutott, de őket a meccs mégse izgatta. Még ki kell emelnem Danit, aki a nap hőse lett, hisz győzött a csapata és magasba repíthette Barcelonás sálját. Gergőt hazavittük Józsára, és lassan mindenki hazaszállingózott, Sobee és Edit pedig nekiindult még bulizni. :) Csináltam pár képet, de a tök sötét miatt és az erős vakum miatt nem elöltettem, mert még megvertek volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük