Az utolsó Mohikán

Már nagyon belejöttem az indiánkönyv sorozat olvasásába. A második kötet már önmagáért beszél. Szerintem ez az „Utolsó Mohikán” kifejezés már jól beleivódott a tudatunkba, hisz szoktuk mi magunk is használni. Ebből a könyvből persze film is készült, kisebb nagyobb sikerrel (a zenéje jó ;] ) A filmhez képest természetesen nagyon más a könyv, kevesebb romantika, és gyilkolás. Minden esetre ez is elég kalandos kis történet. Sokat nem tudok, és nem is akarok mondani. Nekem tetszett, egyszerű történetű, mégis le tud kötni. Az eddigiek közül ez fogott meg talán a legkevésbé, de semmiklépp se tudnám azt mondani hogy rossz vagy unalmas.

Cooper könyveiért több mint száz éve lelkesedik az ifjúság. Generációkat bűvölt el kalandosságával, hiteles természetismeretével, örökéletű romantikájával. Az utolsó mohikán, Cooper indiánregény-sorozatának második kötete abban az időben játszódik, amikor az angol és a francia gyarmatosítók elkeseredett harcot vívtak egymással Észak-Amerika birtokáért, az indián törzsek pedig részben a franciák, részben az angolok szövetségeseivé lettek, miközben saját területük egyre zsugorodott.Történetünkben Munro alezredes leányai egy angol katonatiszt kíséretében az őserdőn keresztül apjukhoz igyekeznek a William Henry-erdőbe.Vezetőjük egy irokéz indián, aki az angolok szolgálatában áll, noha törzse a franciák szövetségese. Magua, az irokéz, tévútra csalja őket, mert gyűlöli az alezredest. Szerencsére találkoznak Szólyomszemmel, aki két mohikán barátja társaságában arra vadászik. Az izgalmas történet folyamán a tábornok két lánya két ízben is indián fogságba esik. Hősi halált hal az ifjú mohikán, akivel kivész a mohikánok nemes indián törzse.

az utolsó_mohikán

Az utolsó Mohikán” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. a film annyira nekem nem jott be, a konyv tetszett, de a tobbihez kepest gyengebbnek ereztem, bar lehet a story ismerete mellett volt csak ez a benyomasom. :)

  2. Szerintem ez a zene király rohatul ilik a filmhez enél job zenét nem is találhatak volna ehez a müfajhoz és bocs hejesirási hibákért ha vanak lol X)

Hozzászólás a(z) MiszterX bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük