Az iPhone-sztori, avagy hogyan köttetnek a nagy üzletek

Az iPhone népszerűsége Amerikában hatalmas méreteket öltött, azt azonban kevesen látják, hogy mekkora munka kellett hozzá, hogy a telefon egyáltalán megszülessen. A tovább gomb mögött erről a folyamtról olvashattok kicsit bővebben.

Stanley Stigman és a Cingular (2007-től AT&T) csapata már az első pillanatoktól kezdve rákattant az iPhone ötletre. A Cingular stratégiája az volt, hogy próbálja rávenni a fogyasztóit, hogy mindinkább használják a mobiltelefonjaikat web-hozzáféréshez is. A hagyományos telekommunikációs piac már nem ment olyan jól, mint korábban, az árháború elérte az utolsó határokat is. Az iPhone azzal az ígéretével, hogy alkalmas lesz wi-fi hálózaton keresztüli internetezésre, zene- és videóletöltésre az adatforgalom növekedésével kecsegtetett. Adat és nem hangátvitel – itt volt még lehetőség a fejlődésre.

Emellett belátták azt is, hogy a vezeték nélküli piaci modellen változtatni kell. Hagyományosan a szolgáltatók legnagyobb kincse a hálózata, míg maga a telefon értéktelen árucikk. Ez a stratégia jó szolgálatot tett. Azzal, hogy lehetővé tették olcsóbb készülékek vásárlását becsalogatták az új vásárlókat, akiket szépen magukhoz is láncoltak hosszú távú szerződésekkel, így biztosítva egy masszív és rendszeres bevételt. A fogalmak átértékelődtek, a mobiltelefon luxuscikkből átalakut alapvető szükségletté. Ekkor már nem az volt a lényeg, hogy új vásárlókat csábítsanak a piacra, hanem hogy más szolgáltató meglévő ügyfeleit magukhoz csábítsák. Erre az olcsó készülék önmagában már kevés volt. Sigman olyan készüléket akart ajánlani, mely mindenkinek vonzó és más szolgáltatónál nem elérhető. Ki más alkothatna ilyet, ha nem Jobs?

A Cingularnak az Apple ambíciói azonban egyszerre okoztak tantaloszi-kínokat és idegtépő pillanatokat. Az iPod alkotójával való barátságos kapcsolat kialakítása új színt hozhatna a cég imázsának, ráadásul ha a Cingularos szerződés kútba esne, Jobs, ahogyan maga is többször hangoztatta, nyitott volt a tárgyalásokra minden szolgáltatóval. Azt a szabadságot és befolyást azonban, amire Jobs vágyott, azelőtt egy szolgáltató sem adta meg senkinek és Sigman tisztában volt vele, hogy neki sem lesz egyszerű dolga, ha keresztül szeretné vinni az üzletet az igazgatótanácson. Így is volt, a tárgyalások több, mint egy évig folytak, és közben a Cingular végig azon rágódott, hogy nem ad-e túl nagy teret. Jobs közben egyszer találkozott a Verizon vezetőségével is, akik azonban rögtön elutasították. Akkor nehéz lett volna hibáztatni őket ezért. Éveken át azért számláztak a vásárlóknak és szállítóknak, hogy a hálózatán szolgáltatásokat használ és ad el. Azzal, hogy ekkora teret adnak Jobsnak, azt kockáztatták, hogy a felmagasztalt hálózatukat visszaminősítik egy egyszerű szállítóvá. A Cingular úgy tippelt, hogy az iPhone majd akkora adatforgalmat generál, hogy azon sokkal többet nyernek, mint amit feláldoznak érte.

Jobs nem várta ki a szerződés végigvitelét. 2005-ben, Hálaadás környékén, 8 hónappal a szerződés véglegesítése előtt, kiadta az ukázt a fejlesztőknek: munka teljes gőzzel! Ekkor már látszott, hogy a megegyezéssel kapcsolatos nehézségek eltörpülnek amellett a munka mellett, amit a telefon megalkotására kell fordítani. Kezdésnek rögtön ott volt az operációs rendszer kérdése. 2002-höz képest, amikor is először körvonalazódott egy Apple-telefon készítésének az ötlete, a mobil-chipek hatalmas fejlődésen mentek keresztül és elméletileg már alkalmasnak tűntek a népszerű Macintosh operációs rendszer valamilyen változatának futtatására. Azonban ehhez azt alaposan meg kellett nyírbálni és komolyan átírni. Egy iPhone OS mérete maximum néhány száz megabájt lehet, ez tizede az OS X-nek. Mielőtt elkezdhették a külső megformázását, Jobs-nak és néhány főigazgatónak ezt a kérdést kellett tisztáznia. A programozók gondosan tanulmányozták a Linuxot, aminek már volt mobiltelefonra írt változata, Jobs azonban elzárkózott attól, hogy más cég szoftverét használják. Az első telefon prototípusa egy iPod volt, amelyen a Clickwheel szolgált a tárcsázásra, ezen még internetezni nem lehetett. Így, 2006 elején, amikor is a fejlesztők az éves munkájukat éppen befejezték (ami nem volt más, mint az OS X Intel-processzorokkal való kompatibilitásának megteremtése), rögtön neki is foghattak az OS X egy új átalakításához.

Az operációs rendszerekről való döntés azonban még így is a könnyebb dolgok közé tartoztak, hiszen ebben a témában otthonosan mozogtak az Apple vezetői is. Kevésbé voltak felkészültek a mobilvilág nehézségeiből: antenna-kialakítás, rádiófrekvenciás-sugárzás, hálózati szimulációk. Hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az iPhone apró antennája alkalmas feladatának hatákony ellátására, az Apple milliókat költött robot-felszereltségű tesztszobák vásárlására, összeállítására. A sugárzás vizsgálatához modelleztek emberi fejeket, így mérték a hatásokat. Ahhoz, hogy prognosztizálni tudják, hogyan fog viselkedni a modell élesben egy hálózaton közel egy tucat szerver méretű rádió-frekvencia szimulátort vásárolt a cég, darabonkénti dollármilliós nagyságrendű árral. Hiába volt a fejlesztőknek tapasztalata a megjelenítőkkel kapcsolatban az iPod óta, ez mit sem ért az iPhone-kijelzőjének alkotásakor. Jobs ugyanis felismerte, miközben egy prototípust cipelt a zsebében, ha minimalizálni akarják a felületi karcolódást, az érintőképernyőnek üvegből kell készülnie, nem kemény műanyagból, mint az iPod esetében.

Mindezekről a dolgokról persze a fejlesztés fázisában semmi nem szivárgott ki, a projekt P2 néven futott. A 2007 januári megjelenés idején mindössze kb. 30 magas rangú ember látta a készüléket.

A cég egyik alkalmazottja szerint az Apple durván 150 millió dollárt költött az iPhone fejlesztésére. Megérte-e mindezen fáradozásokat?

Úgy tűnik, hogy a Cingular félelmei valóra váltak, azzal, hogy az Apple minden hatalmat a vásárlók, fejlesztők, gyártók kezébe adott, miközben degradálta a vezeték nélküli hálózatokat. Azonban az innovációk folyamatos támogatásával a hálózatok értéke nem hogy nem csökkent, hanem nőtt. A felhasználók mind több időt fognak tölteni a készülékük használatával, ami idő alatt folyamatosan a hálózatot használják, amivel nagyobb számlákat generálnak, így végül mindenki jól jár.

Paul Roth, az AT&T értékesítési vezetője azt nyilatkozta, hogy folyamatosan keresik az új szolgáltatások lehetőségét, például mobil-bankok használata, mellyel kiaknázhatják az iPhone-ban rejlő lehetőségeket. „Már másképpen közelítjük meg a piacot” – mondja.

A változások tehát, amiktől annyira ódzkodtak a szolgáltatók a kezdetektől fogva, bizonyítják, hogy szükségesek voltak. Mindössze egy Steve Jobs kellett hozzá, hogy erre rámutasson.