Age of Mythology

Már itt a blogon is írtam róla mennyire beleszerelmesedtem az Age Of Empires szériába. Talán pont azért kellett megszereznem, amit tudomást szereztem ennek a családnak egy másik tagjáról a Age of Mythology-ról. Nem vártam azért tőlle sokat. Első ránézésre úgy véltem ez megint csak egy olyan kiegészítő féleség lesz, amivel az eddigiekkel ellentétben a mitológiai korok stílusában kell hódítani. Azért valamelyest tévednem kellett, és a meglepetés nagyon tetszett.

Az Ensemble Studios neve valószínűleg ismerős a legtöbb stratégia rajongónak, ugyanis ennek a játékfejlesztő csapatnak köszönhetjük a méltán népszerű Age of Empires sorozatot. Az első rész még számos idegesítő hibát tartalmazott, de alaposan átgondolt, nagyszerű játékélményt nyújtó darab volt. Hibáinak többsége javításra került a második részben, amely számos újítást is tartalmazott. Az Ensemble ezzel a játékkal mérföldkőhöz érkezett, ugyanis az Age of Mythology már teljesen 3D grafikát tartalmaz, és a korábban kötelezőnek számító történelmi hűség is módosult, ugyanis a legújabb részben már nem csak a valóban létezett egységtípusokkal harcolhatunk, hanem mitológiai lények segítségét is igénybe vehetjük céljaink elérése érdekében.

kezfel

A játékot egy 1200 MHz-es Celeron processzorral, illetve Ati Radeon 9200 videókártyával szerelt gépen játszottam, ami nagy meglepetésemre épp megfelelt arra, hogy akadás nélkül játsszak 1024×768 felbontásban maximális részletesség mellett, pedig ez a manapság megjelenő játékoknál egy ilyen konfiguráció mellett nem egy mindennapi dolog. Most valószínűleg a legtöbben arra gondolnak, hogy ez valószínűleg azért lehet, mert a játék grafikája így biztos nem a legszebb, de mindenkit megnyugtatok, hogy látvány terén nem lehet panaszunk. A meglehetősen részletes egységek és a különböző objektumok teljes 3D-ben pompáznak, és még a játékteret is úgy forgathatjuk, ahogy nekünk tetszik.

1110age1

A program felajánlja a szokásos single illetve multiplayer módokat, de előbb mindenképp érdemes az egyjátékos küldetéseket végigjátszani, mert így mielőtt interneten is megmérettetnénk magunkat alaposan megismerhetjük a különböző egységek előnyeit illetve hátrányait. Az egyjátékos kampányok során három teljesen különböző nép katonáit vezethetjük csatába, név szerint a görög, az egyiptomi, illetve a norvég seregeknek lehetünk a vezére. A korábbi részekben ennél sokkal több nép szerepelt, de a fejlesztőknek sikerült megoldaniuk, hogy ez a három nép igazán változatos legyen, így gyakorlatilag nincs is szükség továbbiakra. Az első és második részben a különböző népeknek nagyon sok ugyanolyan, nevében is azonos egysége volt, melyek csak a népi bónuszok miatt különböztek valamelyest tulajdonságaikban, így a valóban különböző egységek száma már nem is volt olyan sok, mint ahogy először gondoltuk.

1110age10

A tavalyi évben kezdett elterjedni az a divat, hogy a real-time stratégiákban a hősök egyre nagyobb szerepet kaptak nem csak a történetben (hiszen már az Age of Kings-ben is hősök vezették a csapatokat a kampányok során), hanem a játék stratégiai részében is. Az Age of Mythology sem maradt ki ebből a sodrásból, bár semmiképpen sem nevezhető következő lépcsőfoknak. A kampányokban fontos történetvezetésen kívül egy fontos szerepük van, ez pedig a mitológiai lények (myth unit) „írtása”. 3-4 ilyen erősebb mitológiai lény egy egész hadosztályt képes megsemmisíteni, ha abban nincs hős; ebből következik, hogy egy hódító invázióra semmiképpen nem egészséges nélkülük elindulni, de a csapatunk derékhadát biztosan a „hagyományos” egységek fogják alkotni, és inkább ők védik a hősöket, mint fordítva.

1110age11

Az Age of Mythology messze nem tökéletes játék, de tartalmas és kitűnő szórakozást biztosít minden RTS rajongó, illetve a stílussal most ismerkedők számára, és ez a lényeg. A küldetések teljesítése után még hosszú időre elfoglaltságot jelenthet az automatikus pályagenerátor, így mindig más pályán játszhatunk, de ha úgy tartja kedvünk, akkor manuálisan is szerkesztgethetünk magunknak a mellékelt editorral. Ez mindenképp egy nagyon pozitív dolog, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy a jelenlegi tendencia szerint nagyon sok játékot 8-12 óra alatt végig lehet játszani. Az Age sorozat méltó tagja ez a rész, gyönyörű grafikával, számos újítással és változatos egységekkel, illetve ekkora újrajátszhatósági értékkel mindenképp megéri az árát.

1110age13

Saját véleményem pedig az, hogy a Mitology inkább a küldetések végijátszásában jeleskedik. Nagyon jól megtervezett története van, érdekes, érthető és rejtelmes. A mitológiai alakok, épületek istenek oly annyira jól fel vannak építve, hogy inkább kalandjátéknak, Diablo szerünek tűnhet, de mégis megörzi az Age of Empiresben megismert építkezős jelleget. Tetszik ez a fantázia világ amin végig kell menni mint egy filmben, amibe szerepelek is… Mindenkinek ajánlom kipróbálni akinek megtetszett. A hivatalos oldala megtekinthető itt. (Nem utolsó sorban pedig a játék Mac Os X-en is futtatható)

1110age18

Age of Mythology” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. én azt gondolom hogy a titán jobban sikeredet de az 1 rész is jó főleg arkantos amikor a 32 istenné változik a nagy csákót egyedül legyőzi teszteltem remélem a következő szám könyeb lesz és ne legyen benne sok tüzes pája köszöni marci és dani is.

  2. Hogyan lehet multiplayer-ben játszani? Már mindent kipróbáltam, de nem sikerül beállítani :( Valaki tud nekem segíteni?

  3. én tudom hogy kell multiban játszani vele, szoktam is.
    Hamachi-n keresztül lehet.
    annyi a trükkje hogy mikor fut a program és fent vannak a hamachi szerveren az emberek akkor meg kell szakítani a helyi hálózatot ,és olyankor a hamachi ip t ismeri fel az elinduló játék miután elindítjuk a játékot már vissza kapcsolhatjuk a netet és kész is. a többiek ilyenkor már gond nélkül megtalálják a szervert.

    ha játszanál ,vagy segítség kell msn: dj_aknilap@hotmail.com

Hozzászólás a(z) CDColt bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük