2008-ban belekerül a 3G az iPhone-ba

Főleg Európában a legnagyobb kifogás az iPhone ellen az, hogy nem támogatja a leggyorsabb GSM alapú adatátvitelt, a 3G-t. Most viszont az Egyesült Államokban a telefont kizárólagosan forgalmazó AT&T elnöke közölte, hogy 2008-ban jön az iPhone új, már 3G-képes változata.

iphone3g

„Jövőre megveheti” – válaszolta a Bloomberg üzleti lap szerint az AT&T elnöke, Randall Stephenson egy a 3G iPhone bevezetésére vonatkozó kérdésre egy kaliforniai sajtótájékoztatón. Nyilatkozata szerint nem tudja, hogy mennyibe fog kerülni a készülék – a jelenlegit 399 dollárért árulják. Közlése szerint ebben az Apple elnöke, Steve Jobs az illetékes, ő határozza meg az árat. Randall Stephenson nyilatkozatát az Apple szóvivője nem kivánta kommentálni.

Jobs tervei szerint 2008-ban világszerte 10 millió iPhone-t fognak eladni, amivel az Apple egy százalékos részesedést szerezne a mobiltelefonok piacán. A vállalat szeptember végéig 1,4 millió készüléket adott el. Egy új készülék közeljövőbeni megjelenésének bejelentése persze kihat a jelenlegi iPhone eladásokra, ami egyes vélemények szerint akár egymillióval is csökkentheti az Apple karácsonyi forgalmát. (A bejelentés időzítése mögött az állhat, hogy az Apple és az AT&T egymás ellenében versenyeznek az Egyesült Államokban a 700 MHz-es frekvenciára kiírt árverésen.)

A 3G beépítése az internetes tartalmak letöltése szempontjából nagyon sokat számít, hiszen a vásárlók előtt megnyilik a mobiltévézés lehetősége és a YouTube videók szinte korlátlan tárháza. Ennek hiányát szinte minden telefonteszt kiemelte. Jobs szeptemberi nyilatkozata szerint a cég kizárólag az akkumulátor élettartamának rövidülése miatt hagyta ki ezt az opciót a telefonból, mivel a 3G chipkészletek „igazi energiazabálók”. Az iPhone most kb. nyolc órán át használható, 3G-vel viszont biztosan jóval rövidebb ideig lesz, ami azért fontos, mert akkumulátora így már egy munkanapot sem bír majd végig töltés nélkül.

Forrás: SG.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük