Nyári porosodás során megtalált tárgyak

Mivel áttértem a cdtokokról a táskás megoldásra, egy csómó felesleges porosodó és helyfoglaló tok maradt, amitől megválnék. 300 db sima és 60 db dupla cd-s tok , amiknek megvan a papirozása is. Ezen felül van még egy Mercury 5 Portos Witch is, dobozával hibátlan állapotban, most is ott pihen nem használom, és ha valakinek kell, még van egy külső 33.6kbit/s-es modmemem is. Ezektől szabadulnék ha akarod elvihetőek dobjon egy mailt, a miszterx[kukac]xorp[pont]hu-ra és megegyzünk.

Manchester United-ot sorsolták nekünk

Így jelentette be a dvsc.hu:

„Világhírű angol csapattal kell megküzdenie a Lokinak, amennyiben továbbjut a Hajduk ellen. Ismét belehúzott a Loki, ugyanis a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolásán az angol Manchester United együttesével kell megküzdeni. Persze ehhez előbb sikerrel kell venni szerdán a spliti mérkőzést. Az első találkozóra az angol városban kerül sor augusztus 9-én vagy 10-én, a visszavágót augusztus 23-24-én rendezik. Részletek később.”

„Manchester United-ot sorsolták nekünk” olvasásának folytatása

Győzött a LOKI 3-0-ra a Hajduk ellen

Hát még most szavakat is alig találok. Frissen értem haza, gyalog az Oláh Gábor utcai stadionból, higyétek el nem kis táv, még úgy se ha az ember félúton megiszik egy sört. Hatalmas élmény volt ez a mérkőzés. 70 percig a dvsc csapata diadalmaskodott a pályán, kezdetbeni 10 perc ami alatt a csapatot hirtelen megrohanó Split gárdája ellen fel nem ált a csapatunk, majd a Habi sérülése miatt kialakult kis zürzavar, ami megint 10 perc beszorulást eredményezett.
„Győzött a LOKI 3-0-ra a Hajduk ellen” olvasásának folytatása

Loki – Hajduk

Na eljött a nagy nap. A bajnoki cím elnyerése utáni első mecs! Nagyon izgulunk. Sajna kicsit bennem van a félsz, hogy a Hajduk Split túl kemény csapat nekünk, amiben valamelyest S. Attila barátom is elvontan bár, de megerősített. Egy nagy vágyam vált valóra, hogy kintlehetek az első BL mérkőzésén a LOKI-nak, bár eleinte a 7000HuF-os jegyet nemtudtam kifizetni, de a klub méltányossága, amivel a bérleteseknek 2 jegyet adnak, és Sobee barátom kedvessége lehetővé teszi. ÉJJEENN!! Azt várjuk a csapatól, hogy küzdjön. Én nem várom, hogy nyerjenek, azt se hogy veszítsenek, én azt akarom látni, hogy küzdenek, és amit lehet kiadnak megukból! HAJRÁ LOKI!!!