A teljesítmény (performance) elemzésekkel már átfogóan foglalkoztam a KSAR leírásnál. Ez az új tool a DIM_stat névre hallgat és bár funkcióban megegyezik a (K)SAR-al, mégis más megközelítést alkalmaz, ezért erről is érdemes írnom.
Míg a (K)SAR esetében egy egyszerű scriptet időzítettünk a cron által, majd az így létrejövő állományokat vizsgáltuk távolról, a DIM_stat pont fordítva közelíti meg a koncepciót.
A DIM_Stat a szerver komponense a terméknek. Alapvetően képes minden féle Linux/Unix teljesítmény méréssel kapcsolatos kimenetet feldolgozni (vmstat, mpstat, iostat, stb.). Mégis az igazi előnye abban van, amikor a kliens komponenst is használjuk, aminek STATsrv a neve.
A kliens egy tetszőleges porton (alapértelmezetten ez az 5000) hallgat, és természetesen minden féle teljesítmény monitorozó scriptel el van látva. Ezen a porton szólíthatja meg a klienseket a szerver. Olyan időközönként, ahogy szeretnénk. A lekért adatokat pedig minden szerverről, minden időben egy központi MySQL adatbázis fogja elraktározni.
Ezek után, hogy központilag tárolunk minden alkalmunk válhat minden féle elemzés, kiértékelés futtatására. Ezeket táblázatosan, illetve grafikusan (akár JAVA applet formában) is kigeneráltathatjuk. Tetszőleges számú, időintervallumú, illetve paraméterű grafikonokat, vagy kiértékeléseket hajthatunk végre ezzel.
A DIM_Stat és STATsrv egy francia SUN alkalmazott magán projectjeként kezdődött, mára viszont a SUN is átvette és ajánlja az alkalmazást. Teljesen ingyenes, Solaris, Linux-on tökéletesen alkalmazható, centralizált teljesítmény elemző alkalmazás.
DIM_stat telepítése
A DIM_stat-ot telepíthetjük Solaris-ra és Linux-ra is. Saját installert használ, és sajnos saját webservert és saját mysql instance-t fog használni. Erre figyeljünk ha már futtatnánk ezekből, akkor amennyiben nem választunk a DIM_stat-nak másik portot akkor könnyen összeakadhatnak. Linuxon és Solarison teljesem megegyezik amúgy a telepítés menete.
Töltsük le a megfelelő installer-t és tömörítsük ki:
# gunzip -c dim_STAT-v85-solaris-x86.tar.gz | tar -xf –
# ls -lah
Lépjünk a kitömörített könyvtárba és indítsuk el az installert:
# cd dim_STAT-INSTALL
# ./INSTALL.sh
Az installer kiírja nekünk a gép hostnevét és IP címét, amit jóvá kell hagynunk. Ezek után meg kell adnunk az alkalmazás felhasználóját és csoportját. Ha nem létezne, akkor a telepítő rákérdez, hogy létre hozza-e.
Ezek után jóvá kell hagynunk azokat a könyvtárakat ahova a DIM_stat a komponenseit telepíteni fogja. Ha ez is megvan, egy összegző listát kapunk a beállításokról.
Ha ez is megvan elkezdődik a telepítés, és siker esetén már a promptot fogjuk visszakapni. A megfelelő rc scripteket is létre fogja hozni ha kérjük, tehát újraindítás esetén is automatikusan el fog indulni.
A DIM_stat, szerver komponens elindításához már csak a következőket kell tenni:
# cd /app/ADMIN
# ./dim_STAT-Server start
STATsrv telepítése
Akkor nézzük a kliens komponens telepítését. Én Solaris-ra telepítetem, de LINUX-os csomagok is elérhetőek. Amennyiben letöltöttük a megfelelő csomagot, csak a szokott módon telepítenünk kell.
# pkgadd -d STATsrv-Sol10-x86.pkg
Elindítani pedig szintén egy egyszerű paranccsal tehetjük:
# /etc/STATsrv/STAT-service start
Ekkor már fut is, és lehet hozzá csatlakozni az 5000-s porton.
DIM_stat
Ha már minden telepítve van, akkor kezdjünk neki a konfigurációnak. Csatlakozzunk a böngészőnkel a DIM_stat serverünk IP-jére (vagy host nevére):
Minden szükséges link, és dokumentáció elérhető az oldalon, de a tényleges DIM_stat menüje a WELCOME menüpontra lesz elérhető.
Alapvetően két nagyobb rész különböztethető meg. A felső rész az automatizált feldolgzással kapcsolatos menüpontokat rejti, míg az alsó a minden féle file műveletben segíthet. Itt tudunk statikus file-okat is beimportálni, illetve lehetőségünk van törlésre, módosításra.
Automatizált Teljesítmény kiértékelés
Mivel telepítettünk egy kliens komponenst így most nézzük, hogy vehetjük azt ide fel. Menjünk a START NEW COLLECT menüpontra. Itt egy listát fogunk látni a már felvett hostokról. Illetve a new menőzbe kell írnunk azt, amit újként kívánunk felvinni. Zöld jelzi azt, ha kitűnően működik, piros azt ha nem.
Természetesen le tudunk állítani hostokat, illetve törölhetünk is, ezekhez természetesen a fő menüben külön menüpontok tartoznak.
Amennyiben elég ideje gyűjti az információkat a DIM_stat, akkor az ANALYZE menüben tudunk kiértékeléseket generálni.
Lehetőségünk van egy hostról több paramétert összehasonlítani, illetve több hostról ugyan azokat a paramétereket. Nézzük először single host esetén:
Egy listát kapunk az elérhető hostokról illetve arról miből mennyi adat gyűlt össze róluk. Válasszunk hostot, majd bökjünk rá arra a gombra, aminek a kiértékelésére kíváncsiak vagyunk. Én most a VMSTAT-ot választom.
Ezek után kapunk egy nagy táblázatot sok-sok beállítási lehetőséggel. Ki tudjuk választani milyen időintervallumban, illetve mennyi adat legyen kiértékelve. Külön kiválaszthatjuk, hogy milyen paramétereket akarunk szövegesen látni, táblázatba foglalva látni, és grafikusan kirajzolva. A grafikus esetben választhatunk, hogy JAVA vagy kép alapú megjelenítést kérünk.
Ami a szép ebben, hogy azt, és úgy rajzoltatunk ki vele, amit csak akarunk.
Nézzünk, most egy multi host kiértékelést:
Itt nincs lehetőség szöveges adatokra, csak azt kell kiválasztanunk, melyik hostra vagy hostokra vagyunk kíváncsiak, és mely paraméterek alapján kérünk rajzokat.
Íme egy példa arról mit lehet így generálni:
Összegzés
A DIM_Stat és STATsrv nagyon jó alapokból építkezik. Kicsit fapados, látszik a mély dolgokra több időt és energiát szenteltek mint a használhatóságra. A server kliens alkalmazások sajnos sok esetben le tudják nagyon terhelni a gépet, viszont ésszel kell vizsgált paramétereket választani, és megfelelő lekérdezési intervallumot beállítani.
Sajnos sokszor elvesztem a rengeteg paraméterben, ami kiválasztható, és ha valaki nem ismeri eme paraméterek mögöttes jelentését, akkor nem tudja milyen grafikont vagy érték táblázatot is fog kapni. A tool maga amúgy szuper, hihetetlen nagy előrelépést tud jelenteni a teljesítmény monitorozásban. Én magam részéről maradok a (K)SAR megoldásnál.
Akit részletesebben érdekel a tool, és a lehetőségei az a hivatalos oldalt elérheti itt.