A következő cikk valószínűleg csak engem és pár nyugdíjast hoz lázba. Én viszont most nagyon oda vagyok érte. Régóta követem rendszeres leolvasással a villany, gáz, víz órákat. Ezeket eddig egy dokumentumba írogattam egymás alá. Néha jó volt látni, hogy mitől is ugrott meg, vagy mitől konszolidálódott az aznapi, heti fogyasztás. Persze a feljegyzés alkalmatlan volt arra, hogy részletesebb és átláthatóbb kimutatások szülessenek belőle. Először arra gondoltam, hogy akkor nekiállok, és ügyesen én excelbe elkezdek minden féle kimutatást írni. Az excel viszont nem motivált nagyon, főleg, hogy utána telfonon kezelni, csak nehézkesebb lett volna. Így találtam rá erre az iOS alkalmazásra.
Hogy Működik?
Amennyire egyszerű a mérő óra állás feljegyzése, a készítője annál inkább átgondoltan, és részletesen kidolgozva szerkesztette meg az alkalmazást.
Alapból három képernyő között váltogathatunk. Az első a villany, a második a gáz, harmadik a víz. Mindhárom képernyő ugyan olyan, és a használatuk is ugyan úgy történik. A jobb felső kis plusz jelre kattintva tudunk új méréseket megadni. Egyszerűen csak kiválasztjuk a dátumot, időpontot, és megadjuk az adott értéket. A program segítségünkre mindig az aktuális időt adja meg.
Kimutatások
Gyakorlatilag ennyi a használata. Ahogy gyűlnek a mérési pontok, úgy fog egyre több adat vizuálisan is megjelenni, először vonal alapú grafikonok, majd oszlopdiagramokat is kérhetünk. A programban minden mérési típushoz beállíthatjuk a mérőóra mértékegységét, és azt, hogyan fizetünk érte. Milyen számlázási tétel van, napi, havi elszámolás, és a beállított mértékegységünkhöz köthetünk értéket.
Persze értéket megadni nem egyszerű, mert hazánkban sem csak és kizárólag a fogyasztás után kell fizetni, és nem csak egy tételből áll a számla. Ennek ellenére be lehet lőni egy jó egységárat. Ezek után a fogyasztásunkhoz árakat és árgrafikonokat is tud majd generálni az alkalmazás.
Kérhetünk heti, havi, negyedéves kimutatásokat. Illetve természetesen tételesen is lehetőségünk van minden felvitt óraállásunkat megnézni.
Árak és extra funkciók
Az alkalmazás iPhone és iPad-re egyaránt elérhető egyetlen univerzális alkalmazás formájában. Ennek az ára $2. A bemutatott funkciókat kapjuk ezért.
Amennyiben szeretnénk szinkronizálni több eszköz között, abban az esetben lehetőségünk van külön plusz $1-ért plusz funkciókat aktiválni. Ezáltal tudunk automatikusan menteni, iCloud és Dropbox fiókjainkat használni, vagy engedélyezni, hogy az alkalmazásból be-ki tudjuk kapcsolni a vakut, ezzel segítve, hogy a sötétben láthassuk az órát pontosan. Továbbá új kinézetek között váltogathatunk, és tetszés szerinti automatikus figyelmeztetéseket állíthatunk be, hogy ne felejtsük el leolvasni az órát.
Összegzés
Az alkalmazás semmi olyat nem tud, amit valaki egy kis Excel tapasztalattal nem tudna megtenni. Viszont az ennek a használata pofon egyszerű. Minden részletre kiterjed, az adatok automatikusan vállnak értelmezhetővé, és tetszés szerinti nézetben kaphatunk információt a fogyasztásokról, vagy az adott időszak kiadásairól. A extra funkcióknak hála több ember között is szinkronizálhatjuk az értékeket, így a család közösen is tudja akár több eszközről is bővíteni a kis feljegyzéseinket.
Aki esetleg olyan lökött mint én, és él hal a kimutatásokért, az biztos megtalálja ezzel az alkalmazással a számítását.
KELL!
Nagyon örülök, ha másnak is hasznos alkalmazás :) Javasoltam, egy két újítást a fejlesztőnek twitteren. PL: readings mellé komment. Új tv, lecserélve a régi elektromos sütő. Hogy legyen utólag magyarázat, a tüskékre.
Ilettve hasznos lenne, ha a grafikonban lehetne ujjal is mozogni és zoomolni tetszőlegesen, nem csak az előre meghatározott idő intervallumokkal.
Meglátjuk. Minden esetre OSX verzió nem lesz. Ezt megerősítette a fiu :(
Van arra lehetőség hogy pl.több villanyóra állást írjak? Úgy értem több ház adatait vezetném.
Hi,
Alapból három óra van, amit testre lehet szabni. Villany, víz, gáz. Ezek átnevezhetőek, a mértékegységeik is beállíthatóak. Így ha három lehetőség alapból is adott.
Amennyiben a cikkben is taglalt 1$-os inapp vásárlással is élsz, ez 9 mérőóráig bővíthető fel. Azaz ha víz-gáz-villany hármassal számolsz az három lakás adatai.
Sok sikert.
Megvásárolva,eddig faszán működik. Kíváncsi vagyok az egy hónapos fogyasztásra