ZTE kikapott a DVSC B csapatától 1-2-re

Hát utálom a hajdú volánt, eddig se szerettem, de a tóciból kiérni az Oláh Gábor úti stadionba, majdnem 1 óra. No comment. 24-es 4 ever. A lényeg lóhalálába közelítettem a stadionhoz, ahol már Sobee-jék rég ott ültek, és söröztek persze, és féltem nélkülem kezdik. A belépés végre zökenőmentes volt, nem úgy mint a Split ellen, és megdöbbenésemre kellett észrevennem, hogy foghijjas a lelátó. Hát nemtom, pedig még most ingyen jegyek is voltak, mert a Spliti mecs jegyei érvényesek voltak ide is. Hogy van ez? Nem értem… Minden esetre, nem késtem le semmit, pedig Sobee aztmondta ő tudta hogy elfogok késni. :)

Megjöttem kortyoltam a sörből, és letettem magam, és köszöntem a kis csapatunknak, és újdonsült Ildike helytesító Iminek. Imi újpesti, de most Lokinak szurkolt, amúgy irtó jó fej. :) A következő döbbenés azvolt amikor a kezdőcsapatot hallottam. :) Végig frissen igazolt, vagy eddig nem nagyon játszatott játékosok voltak, kivéve Bogit és Mátét. :) Gondoltuk ők nagyon játszani akartak. :) A többiek pihi a Bl-re. Örültünk is meg nemis. Gondoltam most legalább a fekete szenegáli játékosunk megmutathatja mit tud, akiről S. Attilától már annyit hallottam. Úgy kezdte, hogy a 3. percbe kb 12-13 méterről olyat góóólt fejelt, hogy csak na. :D Utána nem is nagyon szolgálták ki meg rendesen rá is álltak, szóval ezek után annyira nem brivilozott, de egy-két frankó átadása azért volt. Habit helyetesítő Vukmirt, aki a fradiból jött hát na. Nem nagyon akartam szeretni, de nem játszott rosszul, igaz jól se. Az ellenfélnél játszó exfradistát viszont se én se a közönség nem szerette. Bogi irányított ezen a mecsen. Ez az általunk elnevezett „Bé csapat” nem pörgött amúgy nagyon, de pont annyíra amennyire keleltt, még nem szoktak össze. A Manchaster verő Koplárovics Bélával turbózott ZTE is nyomott 1 potya gólt, konkrétan üresen hagyott játékos simán a kapuba fejelt ennyi, 100%-osan védelmi hiba. Visszatérve Koplárovicsra, rendesen kapta a megjegyzéseket, szerencsétlenen teljesen rajtamaradt ez a dolog, azóta vágott gólt egyáltalán? :) A bíró viszont ellenünk fújt szinte végig, repültek is a sárgák. Őszintén látszott a nemzetközi és a magyar játékvezetési különbség rendesen. Sajna. Jó mecs volt, bár meg kell mondanom, hogy azért volt amikor unatkoztunk. Olyan semmilyen se volt, Eladogatták félpályán folyton…. Az a 10-15 Zalaegerszegi szurkoló is összeverekedett, a mieinkenk kellett rendet teremteni közttük a 2. félidőre pedig a buszuk haza is ment, a javával együtt. :) Kiemelném, hogy Böőr Zolika megint játszott, nagyon örült neki mindenki, bár ezen a mecsen nem nagyon hajtotta magát. A B szektor törzsszurkolói is érezhették a punnyadást mert sokszor volt szünet és csend a szurkolásba, de nembaj, nyertünk. Hajrá LOKI!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük