Zita az Ossian Klipben

Hát kérem szépen, tényleg ott van az én kicsi lányom a klipben. Az egész úgy kezdődött, hogy talán egy hete a kisebbik kislányom jelezte, hogy úgy néz ki szerepelhet egy videóklipben. Megmondom őszintén akkor nem fűztem sok sikert hozzá, mert miért pont egy 16 éves kicsi lány kellene egy klipbe, de vártam a fejleményeket. Tegnap előtt viszont Zita már azzal várt, hogy na képzeljem el, tuti a dolog, még nem tudja mit, hogy, meddig kell csinálnia, de megvan az időpont és nagyon izgatott. Alig hittem a fülemnek….

Mára már mindent lehet tudni. Az Ossian együttes új videóklipjének forgatásába került Zita, (ami valószínüleg barátja Neo-Tomi segítségével sikerült), aminek témája egy lány életét dolgozza fel. A felnőtt nő visszatekint élete szakaszaira, és egyik ilyen szakaszát Zita alakítja. Zita elmondása szerint nagyon jó volt a forgatás élvezte, de persze volt kihivás is. Az ő szerepe annyi volt, hogy a félkész Kölcsey tetején egy bőrfotelben ücsörgött, nézte a TV-t, miközben a főhős, (mint magára) bámulta őt. A fiatal önmaga persze nem láthatta idősebb verzióját, és persze nem könnyű órákig úgy ülni, hogy valaki a képedbe bámul, és te nem vehetsz rólla tudomást. Zita még azt mondta el, hogy egyetlen hátulütője az volt a szerepnek, hogy a haját, amire annyira büszke (igen ez így van), össze kellett fognia. Várjuk a klipet, hogy a tvcsatornák is sugározzák, addig is a Pixel Stúdió weboldalán található infó és minden kép, itt.
Zita ül

Zitát nézik 1 Zitát nézik 2

Zita és a Rendező Felülről Zita

Zita az Ossian Klipben” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Most látom csak miből vagy kiből lesz a cserebogár? :-) Gratulálok Zitus, csak így tovább! Mostmár figyelem a klippet… :-)

    Jos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük