Xorp Blog Podcast

Xorp Blog Podcast 2006 számokban

Eljött az ideje számot adni a Xorp Blog Podcast 2006-os évben elért számairól. Eddig hallgattam róla, mennyi is az annyi. El kell hogy mondjam, a blog még 2005-ben kezdte meg működését. Kezdetben többnyire barátok nézegették, mert több közös élmény beszámolót, és képeit tettem közzé. Ezek után persze elindult a Linux-os, és Mac-es cikkek ollózgatása, gyűjtése. Mac-es emberekkel is sikerült egyre inkább összeismerkednem, és így egyre több olvasóm lett. Ahogy egyre többet írtam, egyre több infó került a keresők adatbázisába is a blogról, így ismeretlen emberek ezt azt keresgélve is egyre többen botlottak a oldalra.

Persze a tartalmi változtatásokon túl egyre több funkcióbeli újítást is próbáltam hozni. Ennek hála a hozzászólók száma is megnövekedett. Viszont nem csak erre vagyok büszke. Januárban még 90% direkte írta be a blog urljét, míg decemberre ez már csak 35%-ra esett 54% a keresőkön keresztül talált ide.

Másik büszkeség még, hogy a mac.lap.hu link gyűjtő oldalon kis rásegítéssel az ajánlásomra nyílt a magyar macesek blogja szekció. Ezen oldalak (és szerencsére más oldalakon is) pedig ajánlásként szerepel a blogom. Még egy kedves dolgot akarok elmesélni. Amennyire tudok fórumozok is, és megszoktam ha olyan problémáról megy a diskurzus amiről már a blogban írtam, fogom és belinkelem, mondván nem írom le még egyszer, olvasd el itt. Manapság már nem csak én teszem ezt, hanem mások linkelik a blogon fellelhető irományokat. Ez jó érzés.

Na akkor a számokról is pár szót. Az év első felében havi ezer körüli látogató nézegette a blogot, ami engem teljesen elégedetté tett. Ez augusztustól elkezdett nőni annyira, hogy manapság naponta néznek annyian mint máskor egy hónapban. Nálam is a Windowsosok száma kirívó, de szép számmal olvasgatnak Macesek is. A férfiak – Nők megoszlásáról nem tudok mit mondani, de mindent aprólékosan leolvashattok a képről.

stat_blog.xorp.hu_2006

Categories: Általános

Narnia Krónikái 6. – Az ezüst trón » « Boldog Új Évet, 2007

4 Comments

  1. Gratula ;)
    Így év végére rendesen megugrott a nézettség.

  2. Kossz hat probalom olyan tartalommal tolteni a blogot, ami miatt erdemes rendszeresen olvazsgatni, de egy egy dolog miatt a keresok, forumokban is ra lehet pillantani. :)

    Meglatjuk mit hoz a jovo! :)

  3. Csak így tovább!!!

    Majdnem megelőzted Handrást.

  4. Hehe, thx, nem kivanok ilyen kit szeretnek jobban/kit olvasnak jobban (kinek nagyobb) dolgokba belemenni tavol aljon tolem, ecceruen kozze tettem, mert azert buszke vagyok valamelyest ra. :)

Hozzászólás

Copyright © 2018 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d blogger ezt szereti: