Wireless HD 1.0

Évek óta ígérik a cégek, hogy véget vetnek a számítógépek körüli kábelkötegeknek. Nos, a cél egy lépéssel közelebb került, azonban azt még mindig nem lehet tudni, hogy mikorra kerülnek a boltok polcaira az első kompatibilis készülékek.

wifihd1

A Wireless HD specifikációit az eredeti tervek szerint már tavaly tavasszal el kellett volna fogadni, azonban az egyeztető tárgyalások egyre csak csúsztak. A Wireless HD konzorcium szakemberei és az érintett cégek képviselői csak az elmúlt napokban tudtak végleg megállapodni a részletekben.

Az elfogadott Wireless HD 1.0 szabvány lehetővé teszi a nagy felbontású képek továbbítását vezetéknélküli technológiák segítségével akár legfeljebb másodpercenkénti négy gigabites sebességgel is. A szabványt számos konszern, köztük a Sony, a Matsushita (Panasonic), a Samsung, a Toshiba és immár az Intel is támogatja. Az elképzelések szerint a maximális adatátviteli sebességet később 20 Gbps-ra növelnék.

wifihd2

„A filmipar érdekvédelmi szervezeteivel kötött megállapodás értelmében a maximális hatótávolságot kénytelenek voltunk tíz méterben meghatározni. Azonban így is teljesen lefedhetünk egy teljes termet” – jelentette ki John Marshall, a konzorcium elnöke, aki hozzátette, hogy maga a technológia tíz méternél jóval nagyobb hatótávolságra képes. Az alkalmazási lehetőségek között felmerült a HD-DVD és a Blu-ray készülékek képének továbbítása a televíziókra, de hasonló kapcsolat jöhetne létre a zenelejátszók, illetve a videokamerák és a hangfalak, valamint a mobiltelefonok és a játékkonzolok között is. Az ezt lehetővé tevő chipeket a jövőben egyre több termékbe építik majd be.

A legnagyobb problémát azonban továbbra is az időtényező jelenti, a program ugyanis az eredeti időpontokhoz képest jelentős lemaradásban van. Ráadásul számos konkurens technológia is feltűnt. A Philips például a tavalyi CES-en egy HD-streaming megoldást mutatott be, míg a Pulse-Link már 2005-re nagy felbontású videók továbbítására alkalmas chipeket fejlesztette ki. A Westinghouse Digital Electronics idén fogja bemutatni a Pulse-Link egyik, az Ultra-Wideband (UWB) technológiát támogató chipjére épülő LCD-televízióját. Az első 47 colos termékeket várhatóan már az idei esztendő második negyedévében piacra dobja a cég.

Az UWB mellett azonban a WLAN-ról sem szabad megfeledkezni. Az LG, – aki maga is a Wireless HD konzorcium tagja az idei CES-en – állítja ki a WLAN-kompatibilis LCD- és plazmatelevízióit és a dél-koreai vállalat még az idén piacra dobja egy 47, illetve egy 52 colos LCD-, valamint két 60 colos plazmatelevízióját. A Hewlett-Packard szintén két WLAN-kompatibilis nagy felbontású televíziót akar bemutatni.

Vagyis a Wireless HD konzorciumnak sietnie kell, ha be akarja hozni a lemaradását és a maga javára akarja fordítani a vezetéknélküli versenyt.

A Wireless HD hivatalos oldala elérhető itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük