Irigyli valaki az iPhone és iPod Touch érintőképernyős képességeit? Vagy már magadtól is bökdösöd néha a monitorod kattintás helyett? :) Most itt a megoldás.

appletouch

Az 1987-ben alapított, amerikai illetőségű Troll Touch képes az Apple monitorait, valamint számítógép-kínálatának megjelenítővel ellátott modelljeit érintésérzékennyé tenni. Természetesen a Mac mini, valamint a Mac Pro ezek közül kivétel, hiszen ezek nem rendelkeznek beépített kijelzővel.

A Troll Technology Corporationból alapított Troll Touch klienseinek listája igen hosszú, a felsorolásban többek között a NASA, a Kodak, valamint az IBM is megtalálható. A Troll Touchtól kompletten az érintőképernyővel felszerelt gép is megvásárolható, de arra is adott a lehetőség, hogy a tulajdonos a már meglévő számítógépét egészíttesse ki ezzel a lehetőséggel.

A hozott iMac átalakítása a 20 hüvelykes és a 24 hüvelykes gépeknél valósítható meg, ára 1100 és 1600 dollár. A Cinema Display 20, 23 és 30 hüvelykes változatainak módosítása 1000, 1300 és 2000 dollárba, míg a 13 hüvelykes MacBook megjelenítőjének kiegészítése 700 dollárba kerül.

A cég szinte bármilyen modellt képes átalakítani, a már nem kaphatókat is, így akár egy öreg “bólogatós” iMac tulajdonosa sem marad ki e lehetőségből. Hasonlóan jó helyzetben vannak a 12- és 14 hüvelykes iBook-tulajdonosok is, de még a katódsugárcsöves monitorok számára is kínál a cég megoldást: a 17 hüvelykes eMac gépek, valamint a 17 hüvelykes Studio monitorok is szerelhetőek.

A cég weboldala megtalálható itt.

Forrás: HWSW