Újabb Sütés Sobeenél

Pár héttel ezelőtt, amikor Sobee a névnapján mindenkinek annyira tetszett a főzés, elhatároztuk még sort kerítünk egy ilyenre. Rá is készültünk, és menünek csirke mellet roston ötlöttünk ki, amihez Sobee még csinált salátát is. Csütörtökön a Corába bevásároltunk a főzéshez, majd pénteken hét után már gyülekezett a csapat. Ferike azért másfél órán keresztül csinálta az autóját, bár végül is mint kiderült feleslegesen, hisz nem a kiégett égőt vette ki. :) Azért mi elkezdtünk sütögetni, és Sobee a felhevült sütőn csak úgy forgatta a finomabbnál finomabb husikat. Isteni volt, még nézni is.

Elfogyott a sütés közbe egy üveg vodka, és felbontottuk a Lacától kapott Mézes-Barackos pálinkát, amit annyira szeretett mindenki, hogy Sobeeval már titokba kellett innunk, hogy maradjon. :) A kajálás után mi srácok a tűz körül beszélgettünk. Főleg Ricsi fejtette ki életét, és annak főleg szexuális élményeit. Dőltünk a röhögéstől. :) Ezek után elfeküdtünk a napozó ágyba, ami szinte teljesen ledőlt alattunk, és lazultunk. A többieknek volt még erejük és kedvük bulizni menni, én már csak hazasétálni bírtam. Jó kis sütés volt. A képek itt találhatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük