Trillian Messenger OS X

Ugyan elég nehéz elképzelni, hogy miért is vesződnek ezzel, azért a Cerulean Studios készít egy Mac-es átiratot, az amúgy Windows-os környezetben meglepően jól használható multi-IM programjából.


trillianmac.jpg

Hogy hogyan fogja egy kereskedelmi forgalomban lévő termék felvenni a versenyt az ingyenes Adiummal, főleg, ha figyelmbe vesszük, hogy az Adium jópár évvel a Trillian előtt jár a Macen és bármilyen szempontból nézve egy nagyon erős kliens program, azt nem tudom…

Az igazsághoz hozzátaartozik, hogy a Cerulean Studios szerint, ez tulajdonképpen nem egy átirat, hanem egy kiegészített, javított újraírt változat. Mindenesetre az első kikerült kép kíváncsivá teheti az embereket.

A hivatalos álláspont szerint: „Az első OS X-es alfa változat még nagyon gyerekcipőben jár, azok a funkciók, melyek már működőképesek nagyjából azonosak a flash-alapú webes változatéval. Ahogy a felhasználói felületet továbbfejlesztjük, hamarosan rengeteg új funkció is bekerül majd. Ennek ellenére az OS X-es verzió egy ideig még csak üldözni fogja a Windows változatot.”

A tesztelésre egyelőre csak olyan teszterek jelentkezhetnek, akik tesztelték a Windows-alapú Trillian Astra-t is.

Trillian Messenger OS X” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Hali!
    Szeretném megkérdezni,hogy a trillian messengeren hogyan lehet beállítani a kamerát?A beállításnál azt írja,hogy nincs aktív kapcsolat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük