Soproni alázás

Egy délutáni elég hidegnek induló napra esett a Debrecen – Sopron mérkőzés. Az elején éreztük, hogy a hideg ellen a jól bevált sör se fog segíteni, sőt inkább csak ront. A multkori kupameccsen sikerült megfagynunk, és gondoltuk, emiatt sokan nem fognak kijönni. Az elején még úgy is tűnt, de azért a kezdésre csak megteltek a lelátók, ha foghíjjasra is. Sobee először azt az információt adta, hogy Giuseppe Signori nem lesz a mostani ellenfél csapatába, de mégis feltűnt a pályán, és mi kíváncsian figyeltük mit tud.

Szerencsére jól kezdtünk, amit Sidibe 5. percben rúgott gólja is jól példáz. Ezek után se kellett, mindössze 5 percet várnunk, hogy Halmosi szabadrúgását Brnovics átlépve gólra értékesítse és ezzel 2-0-ra állítva az eredményt. Az első félidőben végig a csapatunk fölényeskedett, úgy hogy még egy szerintünk egy kétséges tizenegyessel 3-0-ra változtathattuk az eredményt. A második félidőben kicsit lankadt a loki ereje, de így is teljesen rátelepedett a soproniakra. Ferenci és Virág behozásával is két nagyon szép akciót is láthattunk. Végül visszaadva a mi tizenegyesünket soproniak Signorija rúghatott egy gólt, miután nemsokkal lesérülve lekulloghatott a pályáról. Kiss Zoli hozta a formályát, de a csapat egésze nagyon jól muzsikált. Sándor teljesítménye még nagyon kiemelendő, de sajnos ő se tudta végigjátszani sérülés miatt a meccset. Reméljük semmi baja nincs… Hajrá Loki!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük