Már írtam a Solaris Health Check script-tről, mely nagyban tudja segíteni egy Solaris 10 üzemeltető életét. Most viszont egy második scriptet szeretnék bemutatni, mely többnyire a reportolásban nyújthat nagy segítséget.

Bevezetés

Solaris 10 esetében az általam használt Volume Managerek az SVM, ZFS, VxVM. Természetesen ezek egyszerre is lehetnek jelen a gépeken. A probléma pedig általában az szokott lenni, hogy:

– milyen gépen
– milyen metadevice-k, zpool-ok, disk group-ok vannak
– mennyi és mekkora disk tartozik ezekhez a pool-okhoz
– a poolok-ban mennyi ki nem osztott hely van még
– illetve milyen teljesen üres, egyik volume manager által sem használt disk érhető el

A script ezen kérdésekre próbál választ adni egy rövid, tömör report formájában.

Követelmények

– A script maga KSH alapú, így /bin/ksh megléte szükséges, bár Solaris 10 alatt ez adott.
– A script Solaris 10 specifikus parancsokat hív meg, a Solaris 9-es rendszereken ezen eszközök nem elérhetőek. A script önmaga el se indul, ha nem Solaris 10-et azonosít.
– A script standard Solaris parancsokat hív meg, viszont ahol tesztelésnél kijött probléma, ott a teljes PATH-al hívtam meg őket.
– A tesztelő parancsok legtöbbje megkívánja a root jogosultságot, így a script ezen verziója csak root-ként futtatható.

Report Komponensek

A script három komponensből áll. A három komponens a fentebb említett három Volume Manager adatait ellenőrzi. Természetesen amennyiben egy Volume Manager nem elérhető, vagy nincs használatban, akkor a script nem fogja felvenni a report-ba.

SVM

A script alapvetően szerver környezetre íródott, így a script csak a tükrözött metadevice-kal foglalkozik. Kilistázza a nevüket és méretüket.

Amennyiben talál Soft Partition-t, külön kilistázza, hogy melyik metadevice pool-ból és mennyi soft partíció van kiosztva, illetve mennyi szabad még a poolból.

ZFS

Amennyiben létezik akármilyen ZFS filesystem, akkor a script kilistázza a QUOTA beállításukat, a felhasznált és elérhető méretüket, hogy mountolhatóak-e, illetve a device nevüket, és a mountpointjukat.

VxVM

Amennyiben a gépen elérhető Veritas Volume Manager, akkor a script összegzi nekünk, az importált Disk Group-ok méretét, és külön kiszámolja a Disk Group-ban elérhető helyet is.

Ezen túl, a Veritas Volume manager kijelzi azon diszkek számát, melyet egyik volume managerhez sem tartoznak és összegzi ezen méretet.

Használat

Egyszerűen csak el kell indítani a scriptet:

# ./filesystem_report.sh

Screenshot



Letöltés

filesystem_report.sh