Sobee 22. szülinapja

Hát ez egy olyan szülinapra sikeredett, amit nagyon sokáig fogunk még emlegetni. Több szempont miatt is. Sobee már hagyományt csinál belőle, hogy a születésnapját mindig nagy felhajtással, nagy baráti körben és fergeteges hangulat mellett ünnepelje. Én pedig a múltkori ajándék óta (ugye kapott egy serleget tőllünk), úgy éreztem megint ki kell rukkolnom, és valami egyedi és felülmúlhatatlan meglepetéssel kellene bizonyítanom, és meghálálnom az egész éves barátságot és a sok-sok balhét amin végül is együtt mentünk végig.


Az ajándékot végül is egyszerű volt kitalálni mi legyen. Ha már ősszel engem születésnapomra egy mezzel leptek meg, akkor illene, hogy neki is legyen. Na jó, de ez így azért na. Valami még kell. Na és akkor határoztam úgy, ha törik ha szakad, én megpróbálom elintéztetni, hogy az egyik loki játékos adja ezt át. Mivel kapcsolataimat bevetve, Csernyányszki Norbert neve merült fel leginkább, mint aki simán bevállalja a dolgot nekünk, ezért akkor elkezdtem a részleteket tervezni. A koncepció az volt, hogy Csernyanszki felveszi a Sobee-s mezt, egy focipályás tortát pedig a kezében tartva sétál be, a loki indulóra, és a teljes sötétségben váró tömegbe. Így azért nem egyszerű a dolog. :) Nagyon sokan apró dolgokkal is segítettek. Így a meglepetés a legjobban sikeredett. Norbert nem sokat maradt, de érthető végül is családos ember, de ez az apró dolog nekünk nagyon sokat jelentett, ezt így 1000xra is köszönöm neki. Kis apróság, hogy a nagy Ultra, Biri Dani a Loki kapusát, simán le Kiss Zolizta. :))) Ezt azóta se tudjuk feldolgozni. Ezek után kitört a fieszta. Ittunk mint az állat. :) Hamar mindenki bulizni kezdett, és a táncteremként funkcionáló kis terem megtelt magukat riszáló emberekkel. Ittunk és Ittunk. Mindenki minden félét. Sobee persze ebben is elől járt, és a party feelinget elkapva, már átlépte rég a már sok vonalat. Amikor már csak esés bukás volt minden mozdulata elvitték ki a hidegre sétálni, de jellemző módon abból is csak hülyülést csinált, mert lábát felhúzva direkt húzatta magát. :) A járkálás teljesen kiütötte és csendes ülésbe ment át az este neki. Ekkor dőlt el, hogy menni kell…. de nem haza, abból ugyanis semmi jó nem sülhet ki. (Én már csak tudom :] ) Edithez mentünk, és ott pár órás nyugodt pihenésre „kényszerítettük”. Jót is tett neki. Na de addig jöttek az én feladataim. Először is ellenőrizni és előkeríteni Sobee minden cuccát. Ez még egyszerűbb is volt, majd Ági (ő sobee feltűnően alacsony mosolygós szőke barátnője) közölte, hogy én mindenféleképpen kerítsem elő az ő húgát, és neki a barátnőjét. Neki bármit megér a húga!! :) Na már mosolyogtam, és lelkiekbe már hatalmas palacsinta költeményeket láttam mindenhol. :) Dehát meg is kellett érte dolgozni. Hát elindultam vissza gyalog. Nem számoltam vele, hogy sokat kell menni. :D Fele úton elgondolkoztam hívok taxit, de mire megjön a taxi odaértem volna, szóval nem. Inkább gyorsítottam. Mire visszaértem már mindenki punnyadt. megtalálva a két hölgyet, és informálva a többieket Sobee dolgairól feloszlott a maradék társaság. Én már ma sokadjára Josee apukájának taxiját használva elindultam vissza Editékhez. Megszállítottam az apró hölgyeket (persze ők ezt kikérik maguknak, de ez engem nem érdekel:] ) és bíztam benne Sobee pár órát alszik, és nekem is véget érhet a mai nap. Sajnos ekkor a „kedves” lakótárs elég bunkó módon előadta magát, kikérve azt hogy mi élünk, ezzel Editet eléggé lelkiekben a földbe tiporta (szegény egész éjjel nem aludt). Na sobee felébredt, és már a jól megszokott taxi vitt is minket szépen haza fele sorban. Mindenki megköszönt mindenkinek mindent. És hajnali három fele már mindenki ágyában pihizhetett. :)

Kis kiegészítés amit Jostól tudok, hogy ők hármasban elindultak meg after partyzni. :) Pinky, Bandi, Josee. Hát Bandi megadóan elaludt az egyik asztalon. Jos meg elhagyta maradék két társát. :) De megünnepelték őket. Kicsit rövid, de élményekben gazdag volt ez a születés nap is. Boldog szülinapot utólag is. Jövőre ugyan úgy együtt iszunk míg bírunk! :)

A történések képekben itt láthatóak.

Sobee 22. szülinapja” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Csak 1 picike kiegészítés, a maradék 2 társam hagyott el engem :-D Andree-t meg az erő hagyta el :D :D :D Legközelebb az erő legyen veled :D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük