PayPal és Ebay bemutató

Az előző, Xorp Támogatásos írásom felvet pár kérdést amit egy hosszabb írásban szeretnék kifejteni. Először is: Mi a PayPal? A PayPal egy fizetőeszköz az elektronikus kereskedelemben, amely lehetővé teszi a pénzügyi tranzakciók kifizetését az internet segítségével. A klasszikus papír alapú fizetési eszközök, mint például a csekk vagy az átutalási megbízás kiváltására született. A PayPalt gyakran használják online ügyletekkel foglalkozó cégek valamint magánszemélyek, mivel e fizetési mód ingyenes, gyors és megbízható. 2002 októberében a PayPal az eBay teljes jogú tulajdona lett.

Az Ebay online piactérről 2005 nyara óta vásárolhatnak szabadon a magyar felhasználók a Paypal segítségével. Akkor a szolgáltatás az Európai Unióhoz egy évvel korábban csatlakozott 10 állam polgárai számára vált egyszerre elérhetővé, de a pénzfogadás lehetősége idén szeptemberig csak ígéret maradt.

A szolgáltatás kibővítése komoly hatással lehet a hazai online aukciós piacra, hiszen eddig csak a hazai bankok gyakran túlságosan magas utalási díjait megfizetve juthatott el a pénz az eladóhoz.

A nyolcéves Paypalt négy éve vásárolta meg az Ebay, jelenleg 55 országban több mint 100 millió regisztrált felhasználója van. A banki gyakorlattal ellentétben a szolgáltatás rendkívül alacsony díjakat számol fel utaláskor, ami igaz a nemzetközi tranzakciókra is (sőt, ingyen is működik a rendszer), ezért az Ebay-en jellemző kis összegű vásárlások szinte elengedhetetlen kiegészítője. A szolgáltatás sikerességét mutatja, hogy éves átlagban minden másodpercre 1128 dollárnyi, azaz 240 ezer forintnyi tranzakció jut.

A népszerű Ebay online piactéren gyakorlatilag megkerülhetetlen ez a fizetési mód. Sokan szenvedtek mostanáig azzal, hogy a fizetnivalójukat borítékba dugott készpénz formájában, banki átutalással, esetleg a méregdrága Western Union révén voltak kénytelenek eljuttatni az eladóhoz.

A Paypal-átutalásoknak is van költségük, de ez csak töredéke a bankiénak. Mivel a rendszeren belül csak átvezetni kell az összegeket, nem merül fel többszörös banki illeték. Az online aukciókra jellemző kis összegű átutalásoknál ennek a megoldásnak gyakorlatilag nincsen alternatívája.

Mostantól a Paypal-accounton elhelyezett pénz a számlatulajdonos kérésére 5-7 munkanapon belül átkerül a regisztrációkor megadott magyarországi bankszámlára. A tranzakció költsége 25 000 forintig 250 forint, azon felül ingyenes.

paypal

Fizetések és pénzküldés

A PayPayen belüli átutalások az egész világon azonnaliak és ingyenesek (értsd: PayPayrõl PayPayre, emailcímre), ill. minimális illeték fejében történnek (SMS-ben).
A PayPayrõl bankszámlára történő átutalások összehasonlíthatatlanul olcsóbbak, mint a banki átutalások, főleg a külföldi átutalások esetében. Az átutalások 0-5 munkanapon belül megérkeznek.

Átutalás bankszámláról az ön PayPay számlájára

PayPay számlájára a világ bármely részén lévő bankszámlájáról küldhet pénzt (feltöltés). Válasszon egy akkora összeget, amekkorára a közeljövőben szüksége lesz PayPay számláján.
Ez egy ugyanolyan eljárás, mint amikor készpénzt vesz fel bankautomatából. Éppúgy fogadhat pénzt PayPay számlával nem rendelkezőktől is.
Banki átutalásoknál szükséges a PayPay számla számának feltüntetése.

A Paypal rendszerbe a felhasználóknak regisztrálniuk kell adataikat

Az alábbiakban bemutatjuk a regisztráció folyamatát.

A browserben a http://paypal.com címet kell beírni. A kapcsolat zárt kapcsolatra vált, a rendszer a https protokollon keresztül kommunikál, így nem kell attól tartani, hogy a vonal lehallgatásával illetéktelen kezekbe kerülnek személyes adataink.

Az első képernyőn a képernyő közepén lévő Sign Up Now! (Íratkozzon fel most) gomra kell kattintani, aminek hatására a következő képernyő jelenik meg:

Válassza ki a Personal Account (Magánszámla) menüpontot, valamint azt az országot, ahol lakik („Hungary”). Ezután nyomja le a Continue (Folytatás) gombot.
A következő képernyőn a személyes adatait kell megadnia. Amikor fizetésreOBiNet kerül a sor, a pénz küldőjének adatai megjelennek az OBiNet jóváírási értesítőjén, így célszerű valós adatokat megadnia a regisztrációkor (nicknevekből nem biztosan lehet beazonosítani a küldőt).

A képernyő aljára érve el kell fogadnia a Paypal üzleti feltételeit, és az ellenőrző számot be kell írnia az erre a célra szolgáló mezőbe. Ezután a „Sign up” gomb lenyomásával be lehet fejezni a regisztrációt.

A számla már kész van, most egy bankszámlát lehet hozzárendelni. Ha a bankkártyát hozzárendeli a számlához, megnő az a limit, ameddig vásárolhat ezen a rendszeren keresztül Az ObiNetes fizetnivalókat bőségesen fedezi az alapértelmezett, 20.000 Forintos limit, így erre a lépésre nem feltétlenül van szükség. (Viszont megkönnyíti a fizetés folyamatát, így ajánlott.)

Miután a számlát regisztrálta, azt jóvá kell hagyni. A Paypal küld egy e-mailt a megadott címre, amelyben egy link található. Erre a linkre kell kattintani, és a számla működőképessé válik.

Ezután már csak a bejelentkezési jelszót kell megadni és a rendszer megmutatja a Paypalon keresztüli fizetésforgalmi számlát.

A PayPal fizetési dolgairól itt többet is olvashatsz.

Mi az Ebay? Mire jó? Hogyan lehet használni?

Mi is lényegében az eBay? Az eBay egy online aukciós honlap, ahol bárki értékesítheti eladó dolgait a legmagasabb árajánlatot tevőnek. A rendszer 1995-ben indult és mára a világ egyik legismertebb honlapjává vált.

Működését tekintve a hagyományos aukcióhoz hasonlít, azaz a legmagasabb árajánlatot tevő veheti meg a terméket. A rendszerhez való csatlakozás díjtalan és ingyenesen tudunk böngészni és vásárolni is.

Hogyan működik? Az eladó meghirdeti egy űrlapon az árucikket megadva az aukció érvényességi idejét is, mely általában hét nap, majd az ajánlattevő annyiszor teheti meg licitjét, amennyiszer csak akarja. Az időszak végén a nyertes ajánlattevő elküldi az ellenértéket az eladónak, az eladó pedig elküldi a terméket a vevőnek.

Minden egyes licit szerződéskötésnek minősül, ami azt jelenti, hogy nem lehet egykönnyen kihátrálni egy ajánlattételből, és ha megnyertünk egy licitet ki is kell azt fizetnünk, az eladó pedig köteles elküldeni a terméket, ha megkapta az ellenértékét.

Jóllehet az eBay-re, mint óriási bolhapiacra tekintenek az emberek, és valójában a legtöbb árucikk a piaci ár alatt kél el, a nagyobb horderejű ügyletek pedig nem jellemzőek, azonban elmondható, hogy mind az eladók mind pedig a vevők jó üzletet tudnak kötni.

Az árverés Az ajánlattevő egy úgynevezett „Proxy Bidding” rendszert használva teheti meg ajánlatát, melynek összege magasabb a legmagasabb ajánlatnál. Nézzük meg egy példán keresztül, hogyan is működik ez:

Valaki áruba bocsátja rádióját 1$ kezdőáron, és 20 centes liciteket rendel hozzá. Az A jelű vásárló maximális licitjét 3$-ban határozza meg – jelenleg ő a legnagyobb licitáló – és így a leadott érvényes ajánlat 1$. A B jelű vásárló 2$ licitárat adott meg a rádióra, de mivel ez nem magasabb, mint az A vásárló értékhatára (3$), A még mindig nyeri az árverést, csak a pillanatnyi ár megy fel 2$-ra, azaz a B vásárló által megadott értékre. Mindezek után a B vásárló elhatározása szerint 4$-ra emeli a licit határát. Ezzel ő lett a legmagasabb licitáló, így a következő licit összege magasabb lesz az A vásárló maximális licitjénél. Ezzel a rádió ára 3,20$-ra emelkedik.

Tehát, ha 10$ licitmaximumot állítunk be egy olyan árucikkre, aminek a kikiáltási ára 1$, csak akkor válik valaki más a legmagasabb licitálóvá, ha 10$-nál magasabb licitmaximumot állít be, ami azt jelenti, hogy 1$ és 10$ között mindaddig mi vagyunk a nyerő bármelyik összeggel.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a licitár nem tartalmazza a postaköltséget – kivéve, ha azt külön kiemelik. A szállítás költségeiről az eladó külön információkat ad meg, mely természetesen több paramétertől függ. Vannak olyan aukciók, mely során azt is kiköthetik, hogy az ajánlat mely ország vevőire vonatkozik.

Buy It Now Amennyiben az eladó a termékét adott áron szeretné eladni, beállíthat egy úgynevezett „By It Now” árat is. Ezzel lehetővé válik a vevők számára, hogy kvázi azonnal megnyerjék az aukciót, mindenféle licitálás nélkül, de ez az opció eltűnik, mihelyst érkezik rá egy normál licit.

Például, ha el szeretnénk adni televíziónkat 60$ áron, beállíthatjuk „Buy It Now” azonnali árnak is. Ha erre az ajánlatra érkezik egy magasabb normál licit, az ár bármennyire is felmehet, de ha valaki a „Buy It Now” linkre kattint előbb, a televízió az adott áron fog elkelni.

Azonban, ha a „Buy It Now” opciót nem az árra, hanem a termékre vonatkozóan adjuk meg, a vevők nem adhatnak le licitet, csak az adott áron vásárolhatnak. Természetesen ilyenkor óvakodni kell attól, hogy nehogy túl magas árat adjunk meg.

Rezervációs ár A rezervációs ár az a minimum ár, amely alatt az árucikket nem lehet eladni. Ezt az árat a vevők nem láthatják, csak annyi jelenik meg a számukra, hogy a jelenlegi ár alacsonyabb a rezervációs árnál. Amennyiben az ár a rezervációs ár alatt marad, az árucikket nem adják el, de lehetőség van újabb küszöbérték megadására, de költséggel jár.

Például, ha el szeretnénk adni egy erősítő rendszert, és 70$ alatt nem szeretnénk, hogy eladjuk, akkor rezervációs árnak 70$-t kell megadnunk. Az árucikk csak akkor fog eladásra kerülni, ha a licitár az értékhatár felé emelkedik; ha alatta marad dönthetünk arról, hogy megpróbáljuk-e újra eladni az erősítőnket.

A fizetés Az eBay tranzakciók pénzügyi rendezése az eladó és a vevő között történik. Mivel az aukció nyertese és az eladó között szerződés jön létre, a vevő nem határozhat egyszerűen csak úgy, hogy nem fizet az árucikkért. Természetesen több fizetési mód közt is választhat a vevő – csekk, banki átutalás, készpénzutalvánnyal, vagy valamilyen elektronikus fizetési rendszeren keresztül -, bár nem minden eladó fogad el minden fizetési módot.

A leggyakrabban használt elektronikus fizetési rendszer az eBay-n az úgynevezett PayPal, mely lehetővé teszi az elektronikus fizetések küldését és fogadását felhasználva betéti- vagy hitelkártyánkat egy bizonyos díj ellenében.

Valójában az eBay egész rendszerében talán a PayPal a legelterjedtebb fizetési mód, mivel biztonságosabb és gyorsabb, mint a többi, valamint könnyebb vele elrendezi a nemzetközi fizetéseket is.

Példa a PayPal használatára: Vevőként szeretnénk fizetni egy áruért 40$ összeget. Regisztráljuk magunkat a PayPal rendszerében, és felhasználva hitelkártyánkat 40$-t adunk PayPal számlánkhoz (egy bizonyos jutalék ellenében), melyet aztán a rendszer elküld az eladó számlájára. Miután az eladó megkapta az összeget PayPal számláján, felhasználhatja azt saját fizetéseire, vagy átutaltathatja saját bankszámlájára vagy hitelkártyájára (de ekkor is jutalékot kell fizetni).

Mivel a PayPal az eBay tulajdona, ezért igen rámenősen ajánlja a felhasználóknak, holott két másik fizetési lehetőség rendelkezésünkre áll – a Fastpay és a Nochex – igaz csak az Egyesült Királyságban.

Értékelés Azért, hogy a felhasználókat megvédjék a rossz fizetőktől és eladóktól, az eBay-n működik egy visszacsatolási rendszer, melyben minden egyes tranzakció után az eladó és a vevő pozitív, negatív vagy éppen semleges megjegyzést hagyhat a másik félre vonatkozóan. Ez lehetővé teszi a számunkra, hogy lássuk mennyi vásárlást vagy eladást realizált az adott felhasználó, és megnézhetjük a többi felhasználó által adott értékeléseket is. Így könnyebben eldönthetjük, hogy vajon megbízható-e a felhasználó.

Példaképpen nézzük az alábbit:

eBay felhasználói név: CDbolt26 Értékelése: 1

áruazonosító szám:

1234567890 pozitív – időben fizetett
áruazonosító szám: 1234567891 pozitív – jó vele üzletet kötni
áruazonosító szám: 1234567892 negatív – túl sokára fizetett

Mivel az értékelésünk mindenki számára látható, mind eladóként, mind pedig vevőként gyors és megbízható szolgáltatást kell nyújtanunk: mihelyst megérkezett az ellenérték postázzuk az árut, és minél előbb fizessünk. Negatív értékeléssel eBay vállalkozást működtetni jóformán lehetetlen, hiszen senki sem akar majd velünk üzletet kötni, ha megbízhatatlannak találnak.

Forrás: Vállalkozás-online.hu

PayPal és Ebay bemutató” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Lehet, hogy buta a kérdés: nekem euro számlám van a HVB-nél, viszont a kártyám nem hitelkártya. Nem is dombornyomott, egyszerű MasterCard. Azzal is megy a PayPal?

  2. „…szolgáltatás rendkívül alacsony díjakat számol fel…”
    Ezeket a díjakat kicsit megnézhetnéd mielőtt postolsz róla.
    Valóban nincs havidíj meg sokféle díj, de a tranzakciós költség elég magas a fogadó oldalon. Nekem ezt írja: „Your account is enabled for Standard Rate. Based on your sales volume, you are currently being charged 3.4%.” A standard rate pedig: 0 HUF-700,000 HUF 3.4% 90 HUF(a többit sávot nem is írom, 700e is elég sok pénz) A pénz levétele bankszámlára 25000 ft alatt 250 ft. Ez 1%. Elég sok. 25e ft fölött meg nem a két szép szemünkért ingyenes, hanem azért, mert már elég sápot leszedtek amúgyis, hogy megérje nekik.
    Most gyorsan ránéztem a bankom honlapján a kondíciós listára, és forintban pénzt fogadni díjmentes. Devizát fogadni 500 ft/tétel(ez magas). Pénzt utalni a paypay-on is díjmentes, cserébe a fogadó fizet (aki a boltot üzemelteti mondjuk ebay-en). Ehhez képest a bankomnál az utalás az alap számlacsomagnál 0.085%/min 50Ft, középső számlacsomagnál minden esetben 50 ft, felső számlacsomagnál (ami nekem van), díjmentes(!) az utalás (ezek bankon kívüli(!), interneten keresztül intézett (legolcsóbb) árak). Deviza átutalás az én bankomnál minden számlatípusnál 0.15%. Ezek meg sem közelítik a PayPal 3,4%-át! Még 25 millió forint esetén is 1,9%-ot ( 90ft-ot :D) levonnak paypal-ék. Ezen felül ugye fizetsz amikor devizára váltod a bankodnál a forintodat, valamint fizetsz amikor visszaváltod a neten kapott pénzt forintra. Na nem is sorolom tovább, jó biznisz ez a paypalnak, vagyis mostmár az ebay-nek…

  3. Kossz a helyreigazitast. Ennyire valoban nem tudtam utananezni… (en is meg most „ismerkedem” a paypallal) csak gondoltam egy ilyen bemutato iras jol johet.

    Igen eleg erdekes szempontok ezek amiket irsz. Bar gondolom ugy van ertelme az egesz paypalnak, ha az ott „felhalmozott” osszeget ott is koltod el, tehat nem utalod vissza magadnak hanem 1 boltba elvasarolod. Legalabbis en itt latnek benne fantaziat.

  4. Szamomra a cikk nagyon hasznos volt, mivel meg en is most ismerkedem a dologgal.

    A fentiekbol szamomra az derul ki, hogy ez sem egy jotekonysagi intezmeny es igazolja azt a kozhelyet, hogy semmi nincs ingyen. Ha jol ertem ami felkerul a paypal szamladra annak annyi, erdemes elkolteni, de nem erdemes levenni. Foleg ha kicsiben utazol. Tehat ha a fogyaszto oldalon allsz ugymond „megeri”, de ha eladsz leveszik a sapot. Csak azt nem ertem miert eri meg megis az online uzleteknek ez a dolog. Nem lehet, hogy valahol megis megfizettetik veled amit toluk levonnak?

    Lehet maradi es gyanakvo vagyok, de nem „rohanok” paypal-es szamlat nyitni.

  5. Mint a postban is elhangzik, es zeroEV is megjegyezte: 25.000HuF felett ingyenes a penz levetele bankszamlara. Aki uzletel gondolom ekkora osszegnel nagyobbakkal szokott rendezlkezni. (Amugy ahogy latom in US minden osszeget ingyen vissza lehet utalni bankszamlara). Tehat en amennyire ertem es atlatoma dolgokat a PayPal is egy alternativa ami sok esetben elonyos sok esetben hatranyos tud lenni. Az ember meg jarjon utana foleg ha sajat penzerol van szo, hogy jar legjobban.

  6. Azért nem kell tőle teljesen elhatárolódni ezek alapján a számok alapján…
    Nyilván aki eladó, az belekalkulálja a haszonkulcsba ezeket a díjakat is. Nemrég még az egyik általam kedvelt számtech boltban sem lehetett bankkártyával fizetni(személyesen), mert arra is valami 2-3% díj volt, és így is annyira alacsonyan tartották a hasznot, amennyire csak lehetett, mert rengeteg a konkurencia. 3%-ot meg még rátenni már elég sok pénz. (végül később mégis beléptek a kártyaelfogadó rendszerbe).

    Ez a „feltöltöm a pénzt”, „letöltöm a pénzt” nem törvényszerű minden esetben. Ez csak akkor van, hogyha olyan módot választasz, hogy a paypal mögött nem valós, hanem virtuális/netes bankszámlaszám áll. Én (optimista és jóhiszemű) a valódi bankszámlámat állítottam be a paypalon, így nem kell semennyi pénzzel feltöltenem. Ha valamit vásárolok ebay-en, akkor egy-az-egyben levonják a pontos összeget forint-fillérre (aktuális valuta-eladási áron ami a bankomnál van aznap). Az eladó pár percen belül a paypal számláján látja az összeget, és még akár aznap postázni is tudja. Szóval így nekem nincs feltöltés. Mivel mindig annyit vonnak, nincs maradék, tehát nincs letöltés sem. Vásárolni tökéletesen jó. Eladni még nem próbáltam, mivel nincs is mit, meg magasak a díjak.

    Akinek nincsen még „dombornyomott” kártyája és csak a netes vásárlások miatt akar csináltatni, az jól nézze meg, hogy melyik fajtát csináltatja, mert két elterjedtebb fajtát kérhet bankjánál. Egyik a VISA, másik az ECMC (eurocard-mastercard). A VISA az dollár alapú, az ECMC pedig euro alapú elszámolással működik. Már pontosan nem emlékszem, hogy mit mondott a bankos kontaktom, de asszem hogyha VISA kártyával mész ausztriába kirándulni és azzal vásárolnál, akkor a dollárt előbb átváltják forintra, majd a forintot euro-ra, így a dupla átváltás miatt többet vesztesz, mint egy ECMC kártya birtokában. ECMC kártyával viszont az eBay-en van ugyanez a csavar amikor dollárban vásárolnál valamit.

    Én azt hiszem, hogy amíg Ázsiából/Kínából mindenféle kütyü-mütyü a piaci ár harmadáért/feléért egy hét alatt megérkezik M.o.-ra, addig én biztosan fogok ebayezni…

  7. „Rezervációs ár A rezervációs ár az a minimum ár, amely alatt az árucikket nem lehet eladni.”

    Sulyos tevedes, hogy nem lehet eladni. Nem koteles eladni az arucikket.

    „A reserve price is the minimum price a seller is willing to accept for the item. The seller is not obligated to sell the item if the reserve price is not met.”

Hozzászólás a(z) zeroEV bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük