Muslinca Borozó – Ős Kaján este

Ha egy étteremről vagy más vendéglátóipari egységről írok, annak általában oka van. A Muslinca borbár már régóta nagy kedvenc helyünk a debreceni éjszakában. Mostani különleges estén viszont az tolcsvai Ős Kaján étterem vezetője tette tiszteletét Debrecenben, és adott egy főzős estét a borozóban.

Szerencsémre olyan kollégákkal-barátokkal vagyok körülvéve, akik a magyar kulináris különleges szokások, emberek terén jól informáltak. Így kerültem én a Muslincába is, és így szereztem tudomást a tolcsvai étteremről is.

Pár szó a Muslincáról

Gyakorlatilag a város szívében fekvő kis vinotékáról van szó. A kis(csonka)templom mögött fekvő puritán stílusú üzlet, nem kelti az emberekben a fényűző luxus látszatát. Legalábbis számomra semmiképp sem. A kis üzletbe belépve lent mini kör alakú asztalokat találunk, és egy beülős boxot, nagyobb társaságnak. A pult fölött egy kis galéria található, ahol már nagyobbacska (4 személyes) asztalokhoz lehet leülni.

A belső tér, ahogy mondtam az egyszerűség hatását kelti, a finom eleganciával fűszerezve. Ezt csak tovább erősíti a kiszolgáló személyzet is. Egy rokonszenves úr, Dr. Suba Tamás markáns arca fogad szinte mindig az üzletben. Ő szenvedélye a bor és a borozó. Azt kell, hogy mondjam több látogatás után, hogy ő tudja mitől minőségi egy borozó.

Első körben a legpatinásabb magyar borászok borait forgalmazza, akikkel nem csak üzleti kapcsolatban van. Másodsorban mint a kiszolgálás, mint hozzá tartozó történetek nagyon élvezetesek. Harmad sorban a borozóban rendszeresen vannak különböző egyéb kulináris vagy zenés programok, és el is érkeztünk a tegnap esti eseményhez.

Ős kaján este

A kollegáim-barátaim körében nagyon nagy becsben tartott tolcsvai hely mestere, Leeman Pascal adott most egy debreceni estét a Muslincában. Természetesen nem hagyhattuk ki ezt a „zártkörű” estét, ahova előre befizettük magunkat. Az 5000HuF ár elsőre kicsit borsosnak tűnt, de a dolguknak áruk van.

Először is a francia nemzetiségű úriembert emelném ki, aki kifejezetten jól beszélt magyarul, és nagyon kedvesen ismerkedett velünk is. Ezen túl pedig minden fogást maga konferált fel.

A fogások pedig isteniek voltak. Tényleg lenyűgözőek.

    Előétel: Spenótos, póréhagymás pite, szarvasgombás íz, szűz olíva olajos zöld saláta
    Főétel: Egészben sült sertés karaj, piros ribizli mártás, gesztenyés püré, padlizsán kenyér
    Desszert: Csokoládés sütemény, koldus csemegék

Az ételek neve, sokszor bizar volt számunkra is, de mindenkit meg kell hogy nyugtassak, hihetetlen finomak voltak. Én már étkeztem külföldi útjaim során több flancos francia étteremben, és megszoktam, hogy ilyen helyeken az ember nem a mennyiséget, csak a minőséget fizeti meg. A mostani esetben sem roskadoztak a tányérok természetesen, hanem ízlésesen, a megfelelő kompozícióban lettek tálalva. Ettől függetlenül majd szét pukkadtunk a befejező fogás után. Senki nem volt, aki kért volna még repetát, többen viszont majd ki durrantunk.

Egy kicsit meglepő volt számunkra, hogy az esti kulináris élvezetekhez, és a befizetett 5000HuF-hoz az innivalót viszont külön kellett fizetnünk. Mi teljes mértékben rábíztuk magunkat az ajánlásokra, mert természetesen a ház minden ételhez spéci bort ajánlott, és azt kell mondanom tökéleteseket.

Az 5000HuF tartalmazott 1000HuF borkupont, amit végül a nem várt cechbe beszámítottak nekünk, de minimálisan akkor is rossz szájízt adott ez a félreérthető dolog.

Viszont zárásként semmiképp se akarok ilyen hangulatban búcsúzni. Először is mindenkinek ajánlom Debrecen mostani legjobb borozóját a Muslincát itt, majd a tolcsvai Ős Kaján éttermet, itt. Egyetek igyatok, amennyit csak tudtok.
Az este összes képe megtekinthető itt.

Muslinca Borozó – Ős Kaján este” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Őszintén sajnálom a félreértést. A fogások árát az Ős Kaján határozta meg. A Muslinca ezen az áron adta tovább a vendégeinek, haszna az 1000 forintos borkuponon volt. Minden esetre köszönjük a kritikát, legközelebb pontosabban fogalmazunk.

    Suba Tamás

  2. A Muslinca nagy kedvenc, nem véletlenül került írás ide róla :)
    A múltban is és a jövőben is szívesen látogatjuk. A minimiális negatív kritikáért pedig sorry, de ami igaz igaz :)

    Az emberek a dolgokból/kritikából tanulnak :)

    Találkozunk hamarosan, addig is jó borozást! :)

Hozzászólás a(z) Suba Tamás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük