A Max Payne játék a gimnazista éveim alatt jelent meg PC-re. Anno még Windows-on rengeteget játszottam vele. Először egy Tomb Raider klónnak tűnt, és habár a játék alap koncepciója hasonló, a Max Payne egy saját stílussal és játékmenettel rendelkezik. A bevezető intro illetve a játékmenetet átkötő videók és képregények is teljesen filmes hangulatot kölcsönöznek a játéknak.

A hőskor

A Max Payne nagyon sikeres játéknak számított a maga idejében. Ha valaki akkoriban játszott PC-n, akkor ez a játék nem maradhatott ki a repertoárjából. A May Payne-t egyedivé tette a Matrix filmből ismert “bullet time”, azaz lassított lövöldözés. Ez annyit jelent, hogy egy rövid ideig tudunk aktiválni egy képességet, amikor minden és mindenki lelassul körülöttünk, mi pedig ezt kihasználva hatékonyabban gyilkolhatunk.

A történet

A játék eleje egyből a végével kezdődik. Azaz Max fent áll egy felhőkarcoló tetején, és egy rövid monológ után kezdődik is a visszaemlékezés, hogy is kezdődött az egész. Nem csak láthatjuk, hanem aktívan részesei lehetünk annak, ahogy a családját lemészárolják, illetve, ahogy ezek után új beosztásban kicsit remény hagyottan újabb rendőrségi nyomozásban vesz részt. Igazán aktívan innen indul a játék, ugyanis egy metró megállóban Max holtan találja társát. Ahogy pedig próbálja feljebb és feljebb göngyölíteni a szálakat úgy kell egyre több és több embert megölnie.

A játékmenet

Menni kell és lőni. Egyszerűen így lehet összefoglalni. Viszont nem mindig olyan egyértelmű, hogy merre és hogyan. A May Payne-ben legalább annyit kell azon törni a fejünket, most merre tovább, mint azon, hogy ezt hogy lövöm le. A mászkálásunk során lépten nyomon muníciót és fegyvereket találhatunk. Illetve az ellenfelektől is el tudjuk venni, miután kiiktattuk őket. Természetesen amennyiben a rossz fiúk eltalálnak, mi is sérülünk. Az életenergiánkat, úgynevezett “painkiller”-el (fájdalomcsillapító) kell feltölteni. Ebből is tudunk gyűjteni akár többet is, és szükség esetén felhasználni.

iOS kiadás

Mostanában divatja van a régi sikerjátékok iOS platformra portolásának. A Max Payne a harmadik rész megjelenése miatt is egy jó választásnak ígérkezett. A fejlesztők biztosra mentek, és az eredeti játékot minden féle változtatás nélkül portolták át. A videók, képregények, és a történet is változtatás nélkül érhető el immár iOS platformokon.

Irányítás

Sarkalatos pont. Nálam pedig bele is bukott a Max Payne is. A gond az, hogy a képernyő két alsó pontján van a két irányító gomb. Az egyikkel tudunk előre, hátra, jobbra, balra menni. A másikkal pedig forogni, hogy merre nézzünk. Ezzel nincs is semmi gond. A baj akkor kezdődik, amikor lőni kell. Ugyanis akkor a jobb ujjunkat, amivel forognánk fel kell emelni és a felette lévő lövés gombra kell kattintanunk. Tehát forgás közben nem tudunk lőni. Illetve lövés közben forogni. Ez pedig eléggé visszaveti a játékélményt.

Védelmére legyen szólva, hogy a játék egyáltalán nem nehéz, rengeteg lövést elszenvedhetünk amíg meghalnánk. Ettől függetlenül ez az irányítás számomra unszimpatikus volt.

Összegzés

Mindent átgondolva is megéri megvenni a Max Payne Mobile alkalmazást. A játék nagyon jó, az irányítási problémák ellenére. Nálam az első generációs iPad-en is tökéletesen futott, nem akadt, illetve nem fagyott. Órákra előtte tudok ragadni, és küzdeni Max-el a rossz fiúk ellen.