A Macintosh felhasználók már nagyon jól ismerik az “alvó” üzemmódot (Sleep), amelyben a számítógépük egy energia-takarékos állapotba kerül, a jelenleg futó alkalmazások állapotát elmentve. Alvás közben a rendszer továbbra is energiával látja el a számítógép memória egységeit, így álvásból való felébresztés után az adatok továbbra újból, fürgén elérhetőek lesznek. Az alvó üzemmód szinte azonnal elérhető, a rendszer hasonló gyorsasággal felébreszthető és kevés energiát fogyaszt. A PowerBook felhasználók legtöbbje legtöbbször ki sem kapcsolja a számítógépét, inkább csak “elaltatja”, majd a következő szükség esetén felébreszti azt. Az alvás hátránya, hogy még mindig energiát fogyaszt.

A Windows hibernálásához és Linux szoftveres felfüggesztéséhez hasonlóan, a Macintosh-on is elérhető az energiát nem használó alvás, hibernálás, rendszer üzem felfüggesztés. Ilyenkor a memóriában tárold adatok a merevlemezre lesznek elmentve, majd felébresztés után a merevlemezről lesz újból betöltve.

Windows-on a hibernálás már régebb óta létezik, de egyesek szerint a hardveres szerkezetből adódóan nincs lehetőseg a álvás megoldására. A hibernálásból való ébredés a merevlemez használata miatt jelentősen lassabb, mint a Macintosh álvása. Az alvás minimális energia használata mellett szinte azonnali felébredést tesz lehetővé.

A következő cikk bemutatja hogyan engedélyezhetitek ti is ezt a megoldást a Mac-eteken. Bár azt fontos itt megjegyezni, hogy az Apple jelenleg ezt nem támogatja és nem biztos, hogy minden esetben működni fog. Éppen ezért ezt a megoldást, csakis haladóbb felhasználóink számára ajánljuk és csak saját felelősségetekre próbáljátok ki azt.

Teljes cikk, képekkel elérhető itt.