Az olvasmányosság kedvéért a puszta számadatok mellett kitérek az Apple-re és SteveJobs-ra, a cég első számú emberére, valamint elgondolkodom azon is,hogy vajon miért az iPod a világ legnépszerűbb MP3 lejátszója. Kezdjünk is bele!

8

Az iPod családfa – engadget.com

Az iPod születése

2000.harmadik negyedéve sok nyereséges év után egy veszteséges időszak volt az Apple számára. A cég részvényei szeptember végén egy nap alatt több, mint 50%-ot estek, majd decemberben minden addiginál alacsonyabb áron lehetett megvásárolni őket. A 2001-es év tehát sors-döntő fontosságú lett a cég életében. Ebben az évben jelent meg a Mac OS X operációs rendszer, az azóta a cég névjegyévé vált, hófehér design-al rendelkező iBook, valamint az iPod, melyről valószínűleg még Steve Jobs sem tudta, hogy át fogja formálni a piacot…

88 99

Steve Jobs, Tony Fadell

Az iPod ötlete nem Steve Jobs, hanem Tony Fadell fejéből pattant ki, aki 2000-ben egy független alvállalkozó volt, ma pedig az Apple iPod & Special Projects Group nevű divízióját vezeti. Fadell egy MP3 lejátszót és egy fizetős zeneletöltő rendszert, illetve egy ezek köré kialakított céget szeretett volna létrehozni. Az Apple 2001 elején alkalmazta Fadell-t,majd megbízta egy ipari csapat irányításával, akiknek ezt az MP3 lejátszót kellett megalkotniuk.

Volt ebben az időszakban egy másik cég is, akik nélkül ma valószínűleg nem létezne az iPod – ez a cég volt a PortalPlayer. Fadell tudta, hogy a vállalatnak már van egycigarettásdoboz méretű MP3 lejátszója, melynek már a prototípusa is készen volt. Így az Apple a PortalPlayer-rel való együttműködés mellett döntött, aminek többek között a sietség volt az oka, hiszen az elmúlt két veszteséges negyedév után gyorsan piacra kellett dobniuk valami jól eladhatót. A PortalPlayer gépe pedig már csak azért is jó választásnak tűnt, mert a nagyjából kész hardver mellett egy félkész operációs rendszerrel is rendelkezett.

Az egyezség megkötése után sajnos kiderült, hogy az operációs rendszernek rengeteg hiányossága van, a hardver pedig elég kezelhetetlennek tűnt. Steve Jobs elképzelései szerint azonban, a lejátszónak el kell boldogulnia az Audible hangos könyvekkel, valamint az AAC formátummal. Ez utóbbi oka az volt,hogy Jobs már ekkora tisztában volt azzal, hogy eljövendő zeneboltja(az iTunes Music Store) ebben a formátumban fog értékesíteni. A lejátszó fejlesztése pedig haladt tovább: Jonathan Ive újratervezte adesign-t, majd az új prototípus elkészülte után Jobs csak úgy ontotta magából az ötleteket, főleg a felhasználói felületet illetően. A fejlesztés végső fázisában azonban egy komoly gond lépett fel: a lejátszó mindössze 3 óráig bírta egy töltéssel. A mérnököknek 2 hónapba telt megoldani ezt az aprónak nem nevezhető problémát, így már semmiakadálya nem volt, hogy piacra kerülhessen az első iPod.

iPod 1G (Scroll Wheel)

Az iPod 1G, azaz az első generációs iPod 2001 októberében jelent meg hivatalosan. Ekkoriban főleg a discman-ek, azaz a hordozható CD lejátszók voltak elterjedtek, ám léteztek mind flash alapú, mind pedig merevlemezes lejátszók is – ez utóbbiaknál az iPod jóval kisebb volt. Ezen a gépen még az ún. Scroll Wheel volt megtalálható, ami egy fizikailag is forgó tárcsa volt. Ez elég sok gépen hamar meghibásodott,ezért az Apple leváltotta a Touch Wheel-re, ám ne szaladjunk ennyire előre…

2

Az első iPod 5GB kapacitású volt, 160 x 128 pixel felbontású, monokróm kijelzővel. Mindezért 399 USD-t kellett fizetni – azaz a gép meglehetősen drága volt. A tömegtermékké válását az is megakadályozta,hogy csak és kizárólag Macintosh gépekkel volt képes együttműködni,egyrészt a szoftvere, másrészt a FireWire csatlakozója miatt. A szoftveres rész egy idő után "megoldódott", több nem hivatalos Windows-os segédprogram is megjelent, melyekkel át lehetett másolni a zenéket a lejátszóra (a FireWire csatlakozást pedig egy PCI kártyával lehetett megoldani, igaz, akkoriban ez nem volt egy olcsó mulatság). Az újdonság nem is fogyott túlságosan, bár ez elég relatív: az első 2 hónapban 125.000 darabot értékesítettek. 2002 márciusában megjelent az új, 10 GB-os iPod, melyen már névjegykártyákat is lehetett tárolni (499USD). Ez még mindig csak Mac kompatibilis volt, ám egyre több nemhivatalos segédprogram látott napvilágot, melyek segítségével Windows vagy Linux alól is fel lehetett tölteni a masinát zenékkel.

iPod 2G (Touch Wheel)

2002 júliusában több fontos dolog is történt. Egyrészt megérkezett az új, 2. generációs iPod, 10 illetve 20 GB-os méretekben. A legnagyobb újítás azonban, hogy a fizikailag is mozgó Scroll Wheel-t felváltotta az érintésérzékeny Touch Wheel, a gombok pedig ugyanúgy maradtak a kerékkörül. Az új modellek megjelenése árcsökkenést is hozott, a 10 GB-os modell ára 399, a 20 GB-osé pedig 499 USD. Ekkor még kapható volt az 5GB-os, 1G-s (azaz Scroll Wheel-es) iPod is, 299 USD-ért. A másik nagyon fontos dolog, hogy az iPod-ok végre hivatalosan is Windows kompatibilisek lettek, hála a MusicMatch szoftvernek.

4

Év végén limitált példányszámban megjelentek az első exkluzív iPod-ok,melyek különlegességét az adta, hogy Madonna, Tony Hawk, Beck vagy a NoDoubt aláírása volt a hátlapjukra gravírozva, amiért 49 USD felárat kértek. Egy 20 GB-os gravírozott iPod-ért tehát 548 USD-t kellett fizetni.

iPod 3G (Dock Connector)

A 2G-s modell megjelenése után körülbelül háromnegyed évvel, 2003 áprilisában megérkezett a 3. generációs iPod, melyet mi is teszteltünk.A FireWire csatlakozó a gép tetejéről az aljára került és a DockConnector nevet kapta, valamint a design is megváltozott, a gombok ugyanis a kerék és a kijelző közé kerültek. A kapacitás tovább nőtt, az ár-lépcsők maradtak, azaz ugyanannyi pénzért nagyobb tárhelyet kaptak a vásárlók. Három méretben volt kapható: 10GB – 299 USD, 15GB – 399 USD,30GB – 499 USD. A 15 és a 30 GB-os modellekhez tartozékként járt egy dokkoló.

3
iPod és dokkolója

Az új modellek megjelenésével egy időben elindult az iTunes Music Store szolgáltatás is, mellyel on-line lehetett a zenéket megvásárolni. Egy szám ára 99 cent volt. Érdekes módon a szolgáltatás ekkoriban még nemvolt elérhető Windows alól, annak ellenére, hogy az iPod tulajdonosok között többségben voltak az ilyen operációs rendszert használók.

Szeptemberben tovább nőtt a kapacitás, 299 USD-ért 15GB -ot, 399-ért 20 GB-ot, 499-ért pedig 40 GB-ot lehetett kapni. Az újraskálázás miatt a 10 GB-os modellkifutóvá vált, így sok kereskedő akciós áron, 249 USD-ért kínálta azt.

iPod mini (1G és 2G)

2004 januárjában mutatta be a cég a legújabb lejátszóját, az iPod mini-t. Ez szintén egy merevlemezes gép volt, ám a megszokott, 1.8 hüvelykes diszk helyett 1 hüvelykes került bele, így a gép mérete nagyban csökkent -csakúgy, mint a kapacitása. A méretcsökkenés miatt sok minden más is megváltozott; a kijelző kisebb felbontású lett (138 x 110 pixel), a gombok pedig egybeolvadtak a Touch Wheel-el, azaz megszületett a ClickWheel, melyet a mai iPod-ok is használnak. A gép 5 színben (ezüst,arany, rózsaszín, kék, zöld) és egy méretben (4GB) volt kapható, 249USD-ért. Ez pont annyi volt, mint a 10GB-os modell leértékelt ára, és mindössze 50 USD-vel kevesebb, mint a 15GB-os modell bolti ára. Emiatt rengeteg kritika érte az Apple-t, hiszen az ár/kapacitás arány sokkal rosszabb volt a mini-nél, mint a többi iPod-nál. A cég azonban bízottabban, hogy a színes, elődeihez képest sokkal inkább hordozható modellsikeres lesz.

11
Az iPod mini sorozat

Amini bemutatását egy újabb nagy dolog követte: a HP bejelentette, hogy nem kíván az iPod-dal konkurens terméket piacra dobni, hanem inkább magát az iPod-ot kívánja forgalmazni a saját neve alatt, a saját színével. A bejelentést követően fél évvel már kaphatóak is voltak a HPiPod-ok, ám nem igazán voltak népszerűek, az össz eladásoknak mindössze 5%-át tették ki, így 2005 szeptemberében be is fejeződött a forgalmazásuk. Ezekre a termékekre nem térnék ki részletesebben, mivel kinézetüket leszámítva teljesen megegyeznek a normál iPod-okkal.

9
HP iPod

Amini a bejelentést követően másfél hónappal, február 17-én került a boltok polcaira az Egyesült Államokban. A gép megjelenése egy kisebb tömeghisztériát váltott ki, a boltok előtt hatalmas sorok álltak, az első hétvégén pedig el is fogyott a teljes készlet, a termék hiánycikk lett. Emiatt az Apple a gép külföldi (azaz európai, dél-amerikai, stb.)megjelenését áprilisról júliusra rakta át, nem kis indulatokat váltva ki ezzel. Az USA-ban ennek ellenére egy ideig hiánycikk maradt a mini. Májusban egyébként eladták a hárommilliomodik iPod-ot is.

Az 1. generációs mini megjelenése után körülbelül egy évvel megérkezett a 2. generációs is. Nagy újításokat nem tartalmazott, ám a 4GB-os mellett 6GB-os méretben is kapható volt, valamint eltűnt az arany a színválasztékból. A 4GB-os modellért 199 USD-t, a 6GB-osért pedig 249-et kellett fizetni.

77

Ebben az évben azonban több más fontos dolog is történt. Júniusban elindul az iTunes Music Store Európában is, pontosabban Francia- és Németországban, valamint az Egyesült Királyságban. A siker hatalmas volt, az első héten több, mint 800.000 dalt vásároltak meg az öreg kontinensen. Egy hónap múlva ismét ünnepelhetett az Apple, eladták ugyanis a százmilliomodik dalt az iTMS-ban. A cég reklámszakemberei jó munkát végeztek, ugyanis komoly nyereményeket ajánlottak fel annak a szerencsésnek, aki a százmilliomodik számot megveszi (egy PowerBook-ot,egy 40 GB-os iPod-ot, valamint tízezer (!) szám ingyen letöltését az iTunes-ról). A cég honlapján persze látni lehetett, hogy hány dal van még hátra a százmilliomodikig, aminek eredményeként az utolsó tízpercben több mint 40.000 számot értékesítettek.

iPod 4G (Click Wheel)

A rekord után pár nappal bejelentették az új, 4. generációs iPod-ot, mely vékonyabb, könnyebb és olcsóbb volt elődeinél, valamint megkapta a mini-n már bemutatkozott Click Wheel-t. Az üzemidõ jelentős mértékben megnőtt, hála a PortalPlayer PP5020 chipnek, mely jóval energiatakarékosabb volt, mint az addig használt PPC5002. 20 és 40 GB-os méretben volt kapható, ez előbbi ára 299, utóbbié pedig 399 USD volt. A kijelző még mindig nem színes, a felbontás is maradt a régi (160 x 128pixel).

5

iPod Photo

2004 októberében mutatták be az iPod Photo-t, az első színes iPod-ot.(valamint az iPod U2 Special Edition, ami egy fekete alapon piros iPod 4G volt, monokróm kijelzővel. A hátlapba bele volt gravírozva a U2 együttes tagjainak az aláírása. 20 GB-os méretben volt kapható, a sima modellnél pedig 49 USD-vel került többe.) A kijelező nem csak színes lett, hanem nőtt a felbontása is (220 x 176 pixel, 65.536 színárnyalat). Mint a nevéből is látszik, a zenelejátszáson kívül képes volt fotók tárolására és megjelenítésére is. A hozzá kapott dokkolón volt egy S-Video kimenet is, így a képeket akár egy TV készüléken is lehetett nézegetni. A képeket Mac -en az iPhoto nevű alkalmazással lehetett felmásolni a lejátszóra, míg PC-n elég volt a megfelelő mappába behúzkodni őket. Két méretben volt kapható, a 40 GB-osért 499,míg a 60 GB-osért 599 USD-t kellett fizetni. 2005 februárjában az Apple a 40 GB-os modellt 30 GB-osra cserélte, az árát pedig 349 USD-re csökkentette. Ezzel egyidejűleg jelentős mértékben csökkent a 60 GB-os modell ára is, amiért 449 USD-t kellett adni – ám a vásárlók öröme csak a kicsomagolásig tartott, ugyanis a dobozból eltűnt a dokkoló.

44
iPod Photo

1
U2 edition

iPod shuffle

2005 elején mutatták be az eddigi legfurcsább iPod-ot, a shuffle-t. A bemutatón Steve Jobs nagy örömmel jelentette be, hogy a mini-nek köszönhetően egy év alatt megduplázódott az iPod-ok piaci részesedése,így az amerikai piac több mint 60%-a az övék. Ezzel egyidõben észrevették, hogy a felhasználók jelentős része előszeretettel használja az ún. "shuffle" funkciót, ami ugye a lejátszón lévő számok véletlenszerű sorrendben történő lejátszását jelenti. Épp ezért el is készítették az iPod shuffle-t, a cég első flash memóriás lejátszóját. A rágógumicsomag nagyságú (és kinézetű) lejátszón nem kapott helyet se kijelző, se Click Wheel, csupán egy állapotjelező LED, valamint 5 gomb. A számokat vagy össze-vissza (azaz shuffle), vagy játéklista alapján tudta lejátszani. A shuffle Jobs szerint az egyszerűbb kezelhetőség,valamint a beépített, 12 órás üzem idejű akkumulátora miatt jobb a vetélytársaknál. Az 1GB-os modell kezdeti ára 149 USD volt, amit júniusban 129-re csökkentettek. A kisebb, 512MB-os modell 99 USD-ról indult, majd 2006 februárban 69-re esett.

55

iPod shuffle

iPod Color

2005 júniusában került bemutatásra az iPod Color. Az új modell gyakorlatilag a 4G-t és a Photo-t váltotta le, azaz olvasztotta egybe, tehát maradta színes kijelző és az S-Video kimenet, valamint olcsóbb lett. 20 és 60 GB-os méretben volt kapható, 299 és 399 USD-ért. Ebből a típusból is megjelent egy U2-s modell (iPod Color U2 Special Edition), melynek mérete 20GB volt, ára pedig 329 USD, azaz 30-al több, mint a sima modellé.

6

iPod nano (1G)

Tavaly szeptemberben Steve Jobs bemutatta a legújabb iPod-ot. A nano megjelenése szerinte akkora forradalom, mint magának az iPod-nak a piacra dobása. Az elképesztően vékony készülék a mini-t váltotta le. Méreteit annak köszönhette, hogy merevlemez helyett a shuffle-hoz hasonlóan flash memóriát kapott, ám ugyanúgy volt rajta kijelző és Click Wheel, mint a rendes iPod-okon. A vállalat a nano-t képnézegetésre is alkalmassá akarta tenni, így az 1,5 hüvelyk átmérőjű-kijelző méretéhez képest meglehetősen nagy, 176 x 132 pixeles felbontást kapott. Így a képnézegetés elé tehát nem állt akadály, hacsak az nem, hogy egy 3,81 centiméter átmérőjű képernyő nem éppen részletgazdagságáról híres.

22

A nano két színben (fekete és fehér), valamint két méretben volt kapható:a 2GB-os modell pont annyiba került, mint annak idején a 4GB-os mini(199 USD), a 4GB-os pedig a 6GB-os minivel volt egy árban (249 USD),ennél a terméknél még tovább romlott az ár/kapacitás arány. A cég viszont úgy tűnt, hogy tanult a mini esetéből, ezért a hivatalos Apple üzletek fejenként 1500 darab körüli készlettel nyitottak, melyekből csupán pár száz darab fogyott el az első héten. Ráadásul ezek nagy része 4GB-os fekete modell volt, a fehérek szinte egyáltalán nem fogytak, ellentétben az Apple elképzeléseivel (ugyanis 6 legyártótt nano-ból 5 darab volt fehér, 1 pedig fekete). Komoly probléma volt továbbá az első szállítmányok kijelzőivel, azok ugyanis pár hét használat után mindenféle különösebb erõhatás nélkül is használhatatlanul összekarcolódtak. A cég először nem ismerte el a problémát, minek következtében a felháborodott vásárlók perre mentek. Az Apple végül kicserélte ezeket a készülékeket.

Az eladásoka megjelenést követő problémák ellenére egy idő után meglódultak, a termék rendkívül sikeres lett, hiszen az iPod tudását egy mindenki által elfogadható méretbe tömörítette. 2006 februárjában 149 USD-ért megjelent az 1GB-os nano, amivel egyidõben csökkent a Shuffle ára is. Az új nano gyakorlatilag megölte az 1GB-os Shuffle-t, ugyanis 20 dollárkülönbségért a felhasználók kijelzőt, Click Wheel-t, nagyobb tudást és egy összességében sokkal szebb készüléket kaptak.

iPod with video (5G)

A nano bejelentése után egy hónappal, 2005 októberében az Apple bemutatta az iPod 5. generációját, az iPod Video-t. A bejelentés legalább olyan horderejű volt, mint az extravagáns nano-é, ugyanis az új gép (mint az nevéből is látszik) képes volt a videók lejátszására. A kijelző-méretben is felbontásban is nőtt, az átmérő 2,5 hüvelykre, a felbontás pedig 320 x 240 pixelre (QVGA). Ezzel egyidõben az iTunes bővült a Video Store részleggel, ahonnét 320 x 240 pixeles felbontású mozgóképeket lehet letölteni. A gép támogatta továbbá a H.264 típusú mozgóképeket is, egészen 480 x 480 pixeles felbontásig. Természetesen a TV kimenet is megtalálható volt rajta: a hangkimenet kompozit csatlakozó is volt egyben, a dokkolón pedig megtalálható volt az S-Video kimenet.

7

A új gép vékonyabb lett elődénél, az iPod Color-nál, designja pedig megegyezett a nano-val, csak ugye jóval nagyobb volt. Szintén két színben és méretben volt kapható, a 30 GB-os 299 USD-ba, a 60 GB-os pedig 399-be került.

Alig egy hónapja, szeptemberben ezt a gépet is elérte a modellfrissítés, az új modellt sokan 5.5G-ként hívják. A kijelző 60%-al világosabb, gyárilag található rajta 9 játék, valamint újfajta (sokak szerint a réginél rosszabb) fülhallgató jár hozzá. A nagyobb modell 60 GB-os merevlemezét 80 GB-osra cserélték, valamint mindkét modellnek nőtt az akkumulátoros üzemideje: a 30 GB-os 14 óra zenehallgatást vagy 3 és fél óra filmnézést, a 80 GB-os pedig megnövelt kapacitású akkumulátorának köszönhetően 20 óra zenehallgatást vagy 5 és fél óra filmnézést tesz lehetővé. Az újítások ellenére az új modellek olcsóbbak lettek (30GB – 249 USD, 80GB – 349 USD).

iPod nano (2G), iPod shuffle (2G)

Az 5.5G-s Video-val egyidõben, azaz 2006 szeptemberében érkeztek a 2. generációs nano és shuffle modellek is.

A nano-val nem történt sok változás. Lényeges, hogy az akkumulátor üzemideje 14-rõl 24 órára nőtt, ami nagyon jónak mondható. Szintén fontos, hogy az előlap is fémből van (hasonlóan a mini-hez), így valószínűleg sokkal strapabíróbb, mint az 1G-s modell. Kevésbé lényeges újítás, hogy a kijelző 40%-al világosabb. A színválaszték megnőtt, a fehér sajnos eltűnt, helyette viszont megjelentek a mini-nél használt,népszerű élénk színek: szürke, rózsaszín, zöld, kék. Három méretben kapható: 2GB (149 USD), 4GB (199 USD), 8GB (249 USD).

33

A Shuffle viszont teljesen megváltozott. Az új modell még elődjénél is kisebb, sokkal tömzsibb, borítása pedig alumínium. A hátlapon egy kis csíptető található, amivel elvileg simán fel lehet a ruhára csíptetni. Kijelző továbbra sincs, az akkumulátor az elődhöz hasonlóan 12 órát bír. 1GB-os méretben kapható, ára 79 USD.

66

Forrás: PDAmánia