Xorp Blog Podcast

Little Snitch – Program alapon korlátozó Firewall

Macians valamelyik részében volt, hogy Marci hiányolta, hogy ha feltelepít egy programot, ami internetes kommunikációt fog véghezvinni, azt amint érzékeli a rendszer, egyből rákérdez, akarjuk e, és a programot egyszer és mindenkorra engedélyezhetjük vagy letilthatjuk a hálózati kommunikációt gépünkről. Persze nem is lenne igazán jó Mac-es program, ha csak ennyit tudna. Ugyan is ez a program beépül a System Preferences-be, ahol finom hangolhatjuk, és persze megtalálhatjuk eddigi szabályainkat. Itt változtathatunk rajta , és persze újakat is hozhatunk létre. Profi program, hisz tcp, udp packageket is tudunk külön szűrni, és természetesen programonként portokra is korlátozni bizonyos ip címekről tartományokról. Így azt kell, hogy mondjam hogy ez a program a kis az alap szolgáltatásokat tudja és persze profibbak igényeit is teljesen ki tudja elégíteni. Így mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti ha csak a tudta nélkül nem kommunikálnak a programjai, vagy ha mégis azt szeretné megszüntetni és korlátozni.

A program sajnos fizetős :( És elég borsos ára is van. Minden esetre akit érdekel az elérheti itt.

apps alert

prefpane settings

Categories: Apple, Informatika

iChat beszélgetések rögzítése – Conference Recorder 2 » « HBONE

1 Comment

  1. Hát nem tudom, borsos ára van? 25 USD = 4500 HUF, hát ha a rendszerem védelméről van szó, akkor nem biztos, hogy ez az összeg olyan borsosnak tűnik. Nézzük BigMac menü indexben, 4. Hááát, nekem ez nem tűnik soknak, ha végre meglesz a MAc-em, biztos hogy nem ettől fogom sajnálni a pénzt… :D

Leave a Reply

Copyright © 2020 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d bloggers like this: