Bár sokáig húztam ezt a cikket, most eljött az ideje. Hétfői nap volt, mi az egyik előadásunkat áldoztuk fel a meccsért Sobeevel. Taxival mentünk ki,mert mindenki a hideg ellen gurított egy kupicával. Bementünk, elfoglaltuk a helyünket. A hideg ellenére azért szép számmal akadtak nézők, főleg a B-ben. Mivel eddig se muzsikált jól a csapat, most a nagy rivális Újpest csapatától vártuk, hogy kihozza az oroszlánt a csapatunkból. Tévedtünk. Az első perctől fogva hátrányba játszottunk. Ilyen szarul régen játszott a csapat. Egy embert se tudok mondani, aki bármilyen szempontból kitűnt volna és próbálkozott volna. Azt viszont elmondhatom, hogy Zsolnai aki az első perctől fogva az utolsóig pályán volt, elidétlenkedte az egész meccset. Nagyon sok támadás ment el rajta. A fiúk a teljes meccs alatt fantázia nélkül játszottak, felívelgetett labdákkal próbálkoztak.

Persze lehet felelősöket keresni. A játékosok amiért nem bírnak normálisan játszani és győzni, az edző, aki lassan minden negatív rekordot be fog állítani, és amióta itt van kétszer nem bírta ugyan abban a felállásban játszatni a csapatot. Szima, hogy nem latja, hogy egyszerűen csak csúszunk lefele a lejtőn és nem avatkozik közbe…

Annyit tudok mondani, nagyon csalódottak voltak a nézők. Egyszerűen nekik volt megalázó. Nagyon sokan a meccs vége előtt 20 perccel haza indultak, de a meccs lefújása után olyan gyorsan ürült ki a nézőtér még mint soha.

Ezek után csak külön öröm volt a Hatházin hazakullogni, és a nagyeszű rendőröknek hála az Újpesti konvoj szitkozódását, és dobálásait elszenvedni. Rendőri felvezetés háá háá…

Hajrá Loki…