Leopard kinézet Gnomesoknak

Rengetegen vannak, akik szeretik a rendszerüket, és nem akarnak áttérni Mac-re, de a megjelenését szívesen átvennék. Windows-ra már elég komoly projektek születtek ezzel kapcsolatban. Én is írtam már erről, itt és itt. Most viszont a techline.hu cikke alapján egy Linuxosoknak szánt pack-et szeretnék bemutatni.

mac4lin

Maga a procedúra persze sok időt, elszántságot és stabil Linux-felhasználói ismereteket igényel. A trükk bármelyik disztribúción működik, amelyik támogatja a GNOME grafikus felületkezelő rendszert. Először is egy csomagot kell letölteni, innen, persze Opensource lévén szó, ez természetesen ingyenes. Más kérdés, hogy az Apple nem biztos, hogy jó szemmel nézi majd ezt, de már régóta elég jól tűrik az ilyen kisebb stikliket. És persze az is igaz, hogy ettől a változtatástól a PC nem lesz Macintosh, az operációs rendszer pedig nem válik OS X-é, így nekik nincs is komoly okuk az aggodalomra.

A telepítés előtt azért célszerű elolvasni a lépéseket leíró tutorialt, és megfogadni az egyik első tanácsát, miszerint kezdjük azzal a „mókát”, hogy mindent elmentünk. Akinek van némi felesleges ideje, és jobban érdekli a külcsín, mint a belbecs, annak ajánljuk e kivitelezhetőnek tűnő projektet. A letöltött csomag segítségével „Leopard-izálhatjuk” az ablakokat, a kurzorokat, az ikonokat, sőt a Firefoxból is Safarit varázsolhatunk, de még a képernyő alján található gyorsindító is létrehozható. Az ügyeskedés eredménye biztosan feledteti az állítgatással eltöltött időt.

A részletes lépések angolul megtalálhatóak itt.

Sok sikert hozzá…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük