Megint Sobeejéknél kezdődött az egész történet, ahol időben megjelentem félre, mire be se akartak engedni, hogy menjek vissza, mert én csak háromnegyedre szoktam megérkezni, mit csinálok én itt. ;) A nagy ijedségre persze fogyasztottunk a Sobee apukája által kínálgatott pálinkából. Ildike öltözött, vagyis szinte egy szál jégeralsóban futkározott le fel ilyen olyan ruhákat próbálgatva. Végül is KOKÓ is befutott, Ildike is felöltözött, és indultunk is, a kellemesen hűvös, de meccsre kifejezetten ideális időben, az Oláh Gábor utcai stadionhoz.

Gyorsan megvettük a szokásos szotyit és mentünk is a helyünkre. A meccs végig jó iramban folyt. Támadtunk támadtunk támadtunk. Egyszerűen betalálni viszont nem sikerült. Az első félidő végén egy támadásból pedig a Kaposvár null egyre vezetést szerzett. Ezek után félidőben bemondták hogy az Újpest 2-0ról 2-3ra megfordította az eredményt. Teljes csalódás az egész stadionban. Második félidőben megint rohamozott a loki, majd végre Bogdanovics összehozta az egyenlítő gólt, de azért kellett hozzá egy védő lába is. Majd kaptunk később egy tizenegyest, amit kétszer rúgattak velünk, de Éger mindkétszer berúgta. Így vezettünk végre. Ezek után is rohamozott a debreceni együttes, de nem sikerült most se gólra váltani a próbálkozásokat. Utolsó 20 percben pedig zuhogni kezdett az eső is. A helyzetet dramatizálta, hogy Igort lehozta Supka Attila a második félidőben, és kedvencünket Kiss Zolikát rakta be. Ahhh…

Sobeejeékzeh mentünk haza, és kis szerencsétlenség (és Sobee újabb evése ) után összeszedtük magunkat, és elmentünk szombat este 8 fele citromot keresni. :) Ildikének meg Áginak, hogy tudjanak piálni tequilát. :) Három helyen is voltunk, míg a plazában találtunk. Felszedtük Josit, és akinek tudtunk szóltunk hogy irány a Pompeji. Nem ismertem a helyet, de mivel az Incognito bezárt, és Szilvike ide jött dolgozni, ezért úgy gondoltuk megnézzük. A sétáló utcán lévő és Kossuth utcai buszmegálló saroknál lévő cukrászdának tűnő hely egy nagy és hangulatos pincés helyet rejt. A hely árban az incó szintjén van, persze vannak piák amik drágábbak, de azért türhető, és persze van búzasörük is. :) Arról nem is beszélve hogy 11-ig van konyha, és az 1 oldalnyi pizzaválasztékon kívül, mindenféle szárnyas, hal, sertés, desszert megtalálható az étlapon, normális árakon. Megjöttünk, Sobee mivel már evett, gondolta megeszik még egy pizzát :) amihez én is betársultam. Iszogattunk, beszélgettünk, és szépen összegyűlt a csapatunk. Sajnos egy pasi társaság a mellettünk lévő zenegépbe bekérte az összes mulatós “szar” számot, amire mi felbőszülve kikértük az összes ATB, Tiesto stb. lehetőséget. :) A végére több mint tíz ember beszélgetett iszogatott. Zsófi és barátja Norbi, megérkezett az Ildikéjék bulizós társasága, Ferike és még sorolhatnám. Mi nekünk a szimpatikus főnökkel is sikerült összeismerkednünk, aki biztosított minket minden jó szándékáról, és meghívott minket egy piára is Josival. Ez a hely nekem is nagyon szimpatikus volt. Nekem közelebb is van. Kaja is van. Remélem átszokunk ide.

Innen elindultunk, de persze csak kínlódásba ment át a dolog. :) A lányok is kínlódtak, de miután 8-an 3 kocsival átmentünk a sötét matanzához elindultak bulizni. Mi pedig Ferike mazdájában összezsúfolódva tanácskoztunk közel egy órát, mit lehetne csinálni. Végül is én hazaindultam, a többiek elautózgatták magukat ide-oda, mégis buli már nem lett belőle, csak hazamenetel.

Sobee előkével
Sobeeka eszik

Sobee es a tea
Sobee beledobta MiszterX teájába a szórólapot

Kiveszi :)
Majd kiveszi