Gondolom sokaknak nagy örömet okozott, amikor hálózatba kötött gépükkel amin iTunessel voltak a zenék kategorizálva a Sharing beállításával egyik pillanatról a másikra egyszerűen meghallgathatóvá tehetőek voltak a másik számára a zenéink. Egyszerű módon akár jelszavasan, akár csak bizonyos számokat mások számára elérhetővé tudunk tenni az iTunessal. Ez alap. Hallgathatjuk mások számát de ennyi.

Lehetőségünk sincs, hogy a számokon a távoli gépen módosíthassunk, vagy azt sajátunkká tegyük, azaz letöltsük. Gondolom ez már nyitott kapukat jelentene az illegális zenemegosztáshoz. Nem mintha nem lehetne három kattintásnál többel sima filemegosztással ugyan ezt megoldani, de hát ilyen ez a mai világ. Mégis olyan kényelmes ez az iTunes-os zenei megoldás neki álltam hát keresgélni lehetőségeket arra, hogy lehetne egyik iTunesből a másikba zenéket áttölteni a beépített Sharing használatával. Sajnos gyorsan rá kellett jönnöm, hogy amit kerestem (egyszerű plugin az Itunes-hoz, ami engedélyezné a a számok áttöltését is) az nincs, az Apple amint tudomás szerzett ilyenekről letiltotta azokat. Így csak külön programokként létezhetnek. Így végül is annyi változott, hogy az iTunesen kívül egy másik programot kell alkalmaznunk, ami ténylegesen áttölti nekünk a számokat saját masinánkra. Akkor nézzük melyek ezek a programok.

MyTunes:

Érdekes, de ezt sikerült először megtalálnom. A programot csak Windows XP (a készítő szerintem esetleg 2000-is mehet) rendszeren lehet futtatni. Kis ablakocska jelenik meg, ami automatikusan kilistázza a megosztott iTunesok számokat, és egy gomb nyomásra, a beállított helyre oda is másolja nekünk. Külön csemege, hogy beállíthatjuk, hogy letöltés után, az iTunesbe is automatikusan bekerüljön a szám. A programnak egy egyszerű telepítője van, nem igényel nagy szaktudást beállítani sem, egyből használható. Sajnos a készítőt nem lehetett meggyőzni Maces verzió kiadásáról. Ezt viszont kedves Windows használók használhatják kedvükre. (Csak kiegészítésként, de ez a Windowsos program természetesen Maces iTunes kliensekről is képes áttölteni a számokat.) A progi elérhető itt.

mytunes

OurTunes:

Nagyobb feladat volt ennek a Java alapú kliensnek a megtalálása. Mivel az egész nem más mint egy jar file, így minden java futtatókörnyezettel rendelkező rendszeren működőképes. Windowson, Macen, Linuxon egyaránt. Tudásilag az előzővel megegyező, egyszerűen detektálja a megosztott számokat, és a kívánt helyre áthelyezi, plusz még iTunesba is berakja amint lejött. Kicsi, klassz és működő program. A progi elérhető itt.

ourtunes