Xorp Blog Podcast

Félévi zárás és ünneplés

Hát kérem sikeresen minden vizsgát letettünk, ebben a félévben. Zárásként az E.U. ismeretek vizsgával végeztünk, amire egy kicsit paráztunk, de így se volt vészes és egy rövid beszélgetéses vizsgázás után elégedett hármassal távoztunk, és azzal a tudattal hogy ezen is túl vagyunk végre. Sobee lassan köztársasági ösztöndíjra is pályázhatna, ugyanis közel 4 egészes átlaga lett. :) Na de akkor pár szót arról is mi történt ezek után. Mivel ugye ezt mindenképp meg kellett ünnepelni.

Nyolctól volt találkozó a régi törzshelyünkön az Incognitóban. Én persze késve érkeztem, de esélyem se volt időbe odaérni mert nem voltam tájékoztatva. :) Na nembaj… Már az ivó cimborák ott ültek, és fogyasztottak. A társaságban ott volt Bandi, Zsolti, Josee, Sobee, és én. Eliszogattunk, és szépen sorban azért a saját piát is fogyasztottuk. Zsolti hamar jól érezte magát, és elkezdett mindenfélét csinálni :), de főleg kaját akart minden áron. Egyhamar úgy döntöttünk, hogy akkor átvándorlunk a plazába és ott biliárdozunk (meg Sobee szerint ott 11-ig van nyitva a meki), szóval mindenki jól jár. Hát nem volt egyszerű azért azt a rövid távot se megtenni. Bementünk a Rock Alizónába, és fogyasztottunk, majd még az utcán is. :)) A végére minden elfogyott… :) A poharakat végül én hoztam haza, annyi maradt az egész ünnepségből. A plazába már kezdetben is ki akartak dobni minket. :) Végül is nem sikerült nekik. Biliárdoztunk, de cigizni csak a pultnál lehetett, inni pedig semmit.. :) Érdekes. Kicsit biliárdoztunk, de hát alig láttunk valamit. :) Utána, Zsolti eltűnt, én azóta se tudom mi lett vele, de gondolom eltaxizta magát. A csapat a játékterem felé fordult, és ott egy két százast elhasznált hülyeségekre. :D Végül elindultunk. Én haza, ők a Bázisba. :) Nagy hévvel és bulizni akarással ők szórakoztak gondolom. Én pedig csiccsesen hazaballagtam.

Categories: Általános, Debrecen

A 14 órás munkaidő » « Linux evolúció

Leave a Reply

Copyright © 2020 Xorp Blog Podcast

Theme by Anders NorenUp ↑

%d bloggers like this: