Edit 22. Születésnapja

Eljött a nap, és Edit megint öregebb lett egy teljes évvel. Mindenképp bulit akart tartani, de a kezdeti debreceni, albérletes kezdeményezést áttereltük inkább egy Püspökladányi kerti sütésre. Így is lett, de a kezdeti kilátások eléggé nem kedveztek a kinti rendezvénynek. Egész héten esett és hideg is volt. Talán a fentiek is velünk voltak, pont azért, mert szombatra csodálatos napsütéses, meleg idő volt. Az emberek délutánra jöttek. Több fordulóban érkeztek meg. Először r3tk és Nary futott be vonattal. Nagyon nem volt idő unatkozniuk, mert Balló Edit megérkezése után felgyorsultak az események. Először is elkezdődött a sütés, főzés előkészületei. Én egyből favágásra lettem beosztva, és szorgalmasan irtottam is amit csak találtam. Jó görcsös, szegekkel teli fák voltak, viszont semmi nem okozhatott problémát, csak jól megizzadtam.

Mondanom se kell, már ekkor pár pohárka pálinka dübörgött bennem. A lányok pucolták a zöldségeket. Ekkor érkezett meg a következő körrel Sobee, Ágnes, Ildike, (Retró) Ancsa. Gyorsan megörültünk egymásnak. Mindenki mindenkivel kezelt, és csókolózott, majd előkerültek a poharak, töltöttünk, és ittunk. Ezt se lehetett a végtelenségig művelni. Gyorsan kialakultak a csoportok. Mi a halászleves bogrács fele vettük az irány Sanyi bácsival (Edit apukája). Beszélgettünk, iszogattunk… Sobee gyorsan be lett fogva a tűzdelt, rablóhús szerű grillező elé, de még ne siessünk ennyire. Mert megérkeztek Petiék is. Peti és Márti nagy dobást jelentett a hangulatban. :) Fancsung a tűz kezeléséhez látott, és azt olyan precizitással és kitartással csinálta, hogy az este különdíját neki adnám.

Az ételek készültek, ittunk, fényképeztünk. Mindenki szót értett mindenkivel, és mindenki kivette a munkából a részét. Nem hiszem, hogy bárki tehernek érezte, hogy segíthet, sőt inkább örült, hogy segíthet. Sok sok mosolygó arc, korosztályra, nemekre való tekintet nélkül. Az estét egy nagy asztalt körbeülős vacsorával fejeltük meg. Josee és Ferike a vacsora közben futottak be, mivel szegények sokáig dolgoztak még szombaton is. Ezek után viszont szépen elkezdtek hazaszállingózni az emberek. A háziaknak már csak az elrámolás marad… Sobeejék a debreceni bulis életbe vetették magukat. A végére mindenki jól kifáradt. Köszönünk szépen mindent Editnek és családjának. Boldog Születésnapot, Édesem!! A képek minden más apróbb részletet elárulnak, megtekinthetőek itt.

Edit 22. Születésnapja” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Editke!

    Köszönöm szépen a meghívást, jól éreztem magam!
    És minden nagyon finom volt!

    Még1x nagyon sok boldog szülinapot kívánok!

    Josee

  2. Köszönöm szépen Jos örülök neki hogy jól érezted magad!
    Remélem azért mindenki más is jól érezte magát és esetleg máskor is szivesen látok mindenkit ilyesmi kerti bulira…:)
    Mindenkinek nagyon szépen köszönöm hogy megtiszteltek jelenlétükkel és nagyon szépen köszönöm az ajándékokat! :)
    És Édesen nagyon szépen köszönöm hogy ismét beszámoltál a szülinapomról…:)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük