DigiTV kábelfelújítások

Be kell hogy valljam töredelmesen elpuhultam. Manapság már se sorozatból se pedig filmből nem vagyok hajlandó megnézni csak HD minőségű anyagot. Tudom, ilyen az élet és lesz egy generáció aki csak nevet a 320×300-as régi kockás videókon, de mind a gépem, mind a kijelzőm, mind pedig a sávszélességem lehetővé teszi ezeket a dolgokat. Ma viszont elég furcsa dolgot tapasztaltam…

Az egész történet ott kezdődik, hogy amikor szöszöltönk egy hete a garázsnál a DigiTV szerelői is a pincében dolgozgattak, és mint pár szóból kiderült épp a gerinchálózatot újítják fel, méghozzá az eddig réz alapú hálózatot optikai vezetékek váltják fel.

Ez persze természetes folyamat, egy gyümölcsöző befektetésbe invesztálni kell és folyton fejleszteni, de gondoltuk ez csak az egyre nagyobb számú előfizető indokolja. Továbbra is nálam az év cége a DigiTV, aki által telefonvonal, és mocsok UPC nélkül 4500HuF-ból 20/20Mbites internetem és szinte az összes csatorna elérhető számomra. Plusz előny, hogy nincs idegesítő kábelmodem, csak és kizárólag egy UTP kábel.

Na, de hogy visszakanyarodjak a témához hétvégi pihenésemhez egy tiz darab torrent filet választottam ki, hogy akkor ezek majd ledöcögnek és hétvégén szépen megnézem őket. Számítottam rá, hogy közel 2MB/s sebességgel jön majd az egész, de arra nem amit most tapasztaltam, lásd lejjebb a képeken:


high bandwidth high bandwidth 2 high bandwidth 3

A két képen jól látszik, de stabilan 5MB/s-el jöttek a cuccok, de volt hogy közel 6MB-ra is felugrott. Csak, hogy csalás vádja se érhessen, hogy valahogy belső hálón haxoltam össze, mellékeltem a Transmission dock-os ikonját, ami jól mutatja, hogy a torrent kliens tölt ennyivel…

Nem tudom, hogy ez azt jelenti, hogy hamarosan hivatalos csomagok is növekednek, csak most álltak át és nincs jól a korlátozás megcsinálva, minden esetre minden esetre az biztos, hogy amíg DigiTV lesz én előfizető leszek.

DigiTV kábelfelújítások” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Érdekes, elvileg már mindenhol optikának kellene lennie a házak között, úgyhogy ez valami más lehet. Nálam nem változott semmi, stabil a 2 mega/s… (Nem mintha nem lenne bőven elég :))

  2. Sajnos nálunk a 19kerületben ahol a régi EMKTV/HDSNET cégeket vették meg itt csak pár helyen van optikai. Másrészt utóbbi 2-2 hónapban biztos, hogy minden héten volt 1-1 nap amikor 2-3 órás kimaradásaik voltak.

  3. Itt, az Örsnél, a Gépmadárban sajnos nincs még LAN, de az előző hétvégén és tegnapelött is stabil 2,5M volt a letöltésem. Remélem ez egy előjele a fejlesztéseknek.

  4. Végre valaki fejleszt. Bár én nem bánnám ha a sebességnövelés mellett új helyeket is bekötnének, pl.: az án utcámat, ahol még semmiféle kábel nincs, így horror összegeket fizetek a netért :(

  5. Levi ezzel az a gond, hogy nem eri meg! :( Egy lakotelepen ahol 1 tomben lakik 30 csalad es 1 tersekbe kb 100.000 ember megeri fejleszteni :( Egy utcaba ahol 100 csalad lakik nem! :( Szoval az a gond hogy ugylatom ez nekik most nem is celjuk :(

    Ha mar meghoditottak ezeket a konnyen kiaknazhato lehetosegeket, akkor johetnek az „elmaradt” reszek fejlesztese… de ez biztos nem manapsag lesz! :( Szoval sok joval nemhiszem hogy tudlak biztatni.

  6. Én azért bíztatlak, nálunk Sopronban a Lőverekben (családi házas környék) kb 8 éve van optikai, mióta UPC megjelent a városban..

Hozzászólás a(z) dave1974 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük