Devil Tuning és Hifi Show 2007

Újra megrendezésre került a címben szereplő rendezvény Debrecenben. A jó idő és mozgáshiány miatt mi is mindenképp tiszteletünket akartuk tenni. A rendezvény maga a állatkerttel szemben lévő eléggé leamortizálódott sportpályán került megrendezésre. Először csak gyalogosan sétáltunk be és tekintettük meg a felhozatalt. Rengeteg embert és rengeteg autót kell elképzelni.

Első nagy meglepetésünkre, több „átlagosabbnak” mondható autó állt előttünk. Persze mindenki hozzá tett ezt azt, mégse mondhatni, hogy különleges, egyedi autók hemzsegtek volna a füves pályán. Persze különlegességek is akadtak szép számmal, ezek többnyire elzárva, megközelíthetetlenül az érdeklődők legnagyobb bánatára.

devil tuning 2007

Volt pia, kaja, kürtös kalács, de a közel 30 fokos verőfényes napsütésbe senki se gondolt arra, hogy fagylaltot is lehetne árulni, így mi is kimentünk nyalni egy fagyit.

Másodjára már kis csapatunk is behozta a saját autóit, amit jó páran így is megbámultak. Az autókon túl, rengeteg dekoratív hölgy is volt kint, akiket próbáltam én is lencsevégre kapni. Összességében az 1500HuF-os árért jó délutáni programba volt részünk.

Akit érdekel az általam készült képeket, itt lehet megtekinteni.

Devil Tuning és Hifi Show 2007” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Gyvasag, vagy lustasag miat fenykepezted a bringakat ilyen tavolrol??????? :D
    Gondoltam lesz valami kozeli kep, full body contact, vagy valami… >:)

  2. Hehe… Lustasag foleg :) Plusz nem hiszem nagyon pozoltak volna nekunk. :P Ahhoz jobb autoval kellett volna menni! :D Baromi meleg volt, teljesen kitikkadtunk, es fentrol a huvos lelatorol csinaltam foleg a nokrol a kepeket… :) A csajok folyton rottak a koroket, hisz ezert fizettek oket. Amugy kozelrol se lett volna sok eselyem csak ugy lesifotoskent lekapni oket, eleg suru volt a nepesseg, midnig belelogott volna vki, ahogy itt a kepeken is.

  3. Most először tudtam értékelni, hogy ilyen szintű fényképezőt vásároltál… Elég jól látszanak a részletek ;)

  4. Ennek a gepnek pont ez a hatranya. Normalisabb teleobjektivet nemtudok hozza venni. ez a 7x-es zoom epp hogy eleg volt. De ha minden jolmegy evvegeig egy fokkal komolyabb muszerbe is sikerulhet beruhazni. Akkor majd lesz min elvezkedni! :)

Hozzászólás a(z) CharlieBrown bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük