Debreceni V. Beszéljükmac találkozó beszámoló

Eljött ez a találkozó is. Izgultam is, mivel valamilyen szinten nagyobb kaliberű, látványos összejövetelt szerettem volna rittyenteni. Ez sikerült is, aki eljött biztos nem bánta meg az utat. Pedig messziről is jöttek. A szokásos mac felhasználók mellett két egészen új srác is meglátogatta a rendezvény, Cegléd és Szeghalom városokból (ami nem kis táv). Olyan sokan nem voltunk, mit ahogy jelezték, viszont lehet nem is baj, így is eggyel nagyobb terembe kellett költöznünk. Háromtól kezdődött az esemény és fél kilencig kitartott a társaság.

A felhívás hatására aki tehette hozott barátnőt, gyereket, (kutyát nem :P ), és nagy meglepetésre a hozzátartozók is mind macesek voltak.

A legnagyobb durranás mindenképp az iMac Intel Core Duo 20″-os gép volt. Ezt mindenki körbe rajongta. Gyönyörű, hihetetlen színgazdagságú kijelzőn túl a gép piszok gyors. Egyszerűen nem nagyon tudtuk átlagos programokkal leterhelni. Ezen túl néztünk Paralells-t, Windowsos programok futtatásához, és Boot Camp segítségével még az új Windows Vista-t is bemutatta nekünk Czo, a port.hu widget készítője.

E iMac kis testvére, egy 17″-es Inteles iMac személyében is jelen volt, de eltörpült társa mellett. Érdekesség képen én a régi iMac PowerPC-s „bólogatós” gépemet is bevittem. Sokan szeretik e design-t most is, gondoltam lesz érdeklődés rá élőben is.

E mellett Mising (Képpont Kft.) hozta régebbi 17″-es PowerBookját, és fia MacBook Core 2-esével támogatta a bulit. Továbbá ccolombe és barátnője egy MacBookkal és egy 12″-es iBookal növelték a repertoárt. Még persze ezzel se teljes a lista, meg kell említsem, hogy távoli barátaink révén egy Mac Os 7-est futtató PowerBook 180-as is jelen volt a helyszínen.

E mellett az új színes Nanókat lehetett megfogdosni, és bárki kipróbálhatta a hihetetlenül apró megújult Shuffle-t is. Külső dologként, pedig egy videós ipod szólt egy JBL hangfallal.

beszmac 5

Volt demózás ezerrel minden féle programmal, párosítottunk Bluetooth eszközöket, építettünk ki Airport hálózatot, és egyetlen fennakadásunk az iChat videokonferencia volt, mert a két iMac képes volt rá, de a MacBookok egyik se. Azóta se értjük miért nem.

A buli nagyon klassz volt. Mindenkinek köszönöm aki eljött, és persze bízok benne, hogy nem bánták meg. Az eseményen készült képek elérhetőek itt.

Debreceni V. Beszéljükmac találkozó beszámoló” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. powabuk 180 rulez!
    Egyszer elvittem egy ilyen találkozóra a colorclassicomat meg néhány newtont. le sem szarták az ottlévők :( akkor elszomorodtam és megfogadtam, hogy ha majd valaki kiváncsi lesz ezekre az ereklyékre, azok előtt nyitva áll a szobám, de cipekedni nem fogok

  2. Nekem volt a powerbook, nem nagyon nézegették, de páran mehjegyezték, hogy negyon szép. Jó volt a találkozó nagyon, mikor lesz lehközelebb? :D

  3. Orulok sracok ha nem bantatok meg a hosszu utat. A powerbookot kulon koszi. Sajnos mint lattad en a classic rendszerekkel ott helyben ismerkedtem, de en megnyomogattam, es az volt a felelmetes, hogy azon tul hogy tele volt progikkal, es 7-es OS volt rajta, piszok gyors volt. Amire kattintottam egybol bejott, amit elinditottam egybol futott. Szoval koszi legkozelebb is hozhatsz regiseget, igerem en megcheckolom. Csak most a sok gep (es foleg a 20″as iMac) teljesen elkapraztatott :(

    Sala, hat ha gondolod hozzank elhozhatod :P Es semmi gond a negativumert, megertem a csalodasod!

    A kevetkezo talalkozo csak a leopard bejelentese utan johet szoba, es akkor is eros feltartasokkal mert akkor mar nyakig lestek at allamvizsgazasban, de majd megoldjuk!

  4. Dr_Thomas: szerintem gondoljuk. :-)
    A találkozó meg jó volt. Én legalábbis jól éreztem magamat.

  5. Thomas, igen ha felrakod, hozzacsapom a tobbihez. Bocs sracok de nagyon nagyon beteg vagyok… Pedig mara akartam jopar bejelentest tenni! Nem tudom mi lesz igy belolle.

  6. OK, feltöltöttem FTP-re

    Server: http://ftp.uw.hu /nem röhög :-)/
    Username: mokamester /ezen sem :-)/
    Password: mokamester

    Directory: 2007.04.01 – bM talalkozo Debrecen

  7. Basszus! Feltűnt, hogy egy pár képen van egy jóképű srác, aztán rájöttem, hogy csak én vagyok. :DDDD
    Jó volt a tali. Bár én egy kicsit savanyú voltam egyéb okok miatt… A következőn is ott leszek!

  8. Igazabol, legkozelebb szerintem komolyabban kene venni a dolgokat. Persze ha minden igaz majd csak Leopard utan jovunk ujra ossze. De akkor franko kis bemutatot csinalunk. Esetlegesen ha valaki vmely programmal komolyabban foglalkozik, ismero, szereti tarthatna ugyan ugy 10-20perces bemutatot. Addig lehet projectort is megoldunk :P Ilyenekre gondoltam mint ami ezen a bemutatot is elhangzott par esetbe, pl laca a Logic-kal, ccolombe a catalogizáló progival, czo bacsi bootcamp-paralells beallitasokkal es hasznalatokkal… Bar meg friss a dolog, de ha erdekelne ilyen titeket es bevallalnatok, en orulnek neki, akkor nem ilyen fejetlen kirakodovasar feelinges talalkozok lennenek, hanem vmelyest szervezettebbek.

  9. En nem tiltakozok :) Mindenki hasznalja valamire a gepet :) Es ugye ez lehet mast is erdekel… :D De pl lehetne olyat szervezni hogy Misingekkel szervezni valami olyat, ahol nem almatulajoknak 5-10 perces kiseloadasok, vagy nemtom… Igazabol minden szervezes, de legfokeppen a foszervezon mulik :)

  10. Thomas, leszedtem a kepeket, franoak voltak volt benne par gyengebb kepp azokat kiselejteztem (sorry), de felmentek a tobbi melle.

    Czo: hat igen, az a gond, hogy misinek se ideje se akkora bevetele nincs szerintem macbol hogy ilyen komolyabb dolgokat osszehozzon, hogy terem, eloadok, gepek stb. En amit igyexek, az is mind szivesseg alapon muxik, szivessegbol hoztad el az imaced, szivessegbol fuvarozott laca minket, szivessegbol hozta Misi az ipodokat es sorolhatnam. :( Tehat amit eltudok szivessegkent intezni azt elintezem, de tobbnyire ennyi telik tolem.

Hozzászólás a(z) heidrich bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük