A T-Mobile Magyarország bejelentette, hogy Budapest mellett már Debrecenben is elérhetővé vált harmadik generációs hálózata. A videotelefonálásra, mobil tévézésre és internetezésre egyaránt alkalmas T-Mobile 3G hálózat lakosságra vetített lefedettsége ezzel november végén már meghaladja a 15 százalékot.

A kereskedelmi szolgáltatás indulását követően alig 3 hónappal a T-Mobile 3G szolgáltatása már a főváros nagy részén, valamint mától Debrecen több mint kétharmadán is használható. A 3G megfelelő készülékkel egyszerűen, azonnal és automatikusan igénybe vehető, egyedül a videotelefonálás igényel egyszeri díjmentes regisztrációt. A T-Mobile ráadásul év végéig ingyenesen kínálja a videotelefonálást és a 1738-as szám videohívásával igénybe vehető Mobil Tv is díjmentes.

A 3G gyors kiépítéséhez kapcsolódik, hogy a T-Mobile nemrégiben a 3,5G-nek nevezett HSDPA tesztjeit is megkezdte. Az új megoldással — a sebesség fokozatos növelésével — a későbbiekben akár 10 Mbps adatátviteli sebesség érhető el. Természetesen a 3G mellett a T-Mobile az EDGE-ről sem feledkezik meg, az így elérhető gyorsabb adatátvitel lakosságra vetített lefedettsége év végére 60 százalékos lesz.