Company Dinner a nagyfőnökökkel

Régi hír már a YGOMI cégcsoportnál, hogy a megnyitást követően, egy rövid ideig Debrecenben tartózkodnak a vállalat nagy emberei, köztük a tulajdonos Russel Shields is. Búcsúzásként a cég összes dolgozója számára meghirdetett vacsorával tisztelt meg minket a vezetőség. Mi újak, és sokan akik már régebb óta dolgoznak itt, se vettek még részt ilyenen. Maga az esemény a Kölcsei Központban lévő Hotel Lycium-ban került megrendezésre. Igazi puccos eseményt kell elképzelni. Érkezéskor mindenki kapott pezsgőt (welcome drink), majd sörözni, borozni lehetett, ki-ki kedve szerint trécselhette el a közel 40 perces álló fogadást.

Nekünk nem sok kedvünk volt bent zsörtölődni, és mivel sok bagós van közöttünk ezért kimentünk a „kijelölt dohányzó helyre”. Ez az utca frontra néző teraszt jelentette. Itt baromi meleg volt, de mindenki jókedvűen, a sokadig hideg alkoholos poharával próbálta magát hűteni.

kölcsey

A kaja és igazából ott minden felséges volt. A séfek, mint a filmekben szépen kiöltözve szolgálták fel a megfelelő pultoknál az ínyencségeket, amiből bárki vehetett, majd az ebédlőnek kinevezett terembe kezdtük meg a falást.

Az étel elfogyasztása közben mondott beszédet Korvin Balázs, majd később a tulaj Russel Shields is. A tulaj nem a tipikus üzletember képet festette. Alapvetően egy elég nagy darab, idős, kopasz úriemberről van szó, aki kedves, ázsiai, fiatalos feleségéve mutatkozik.

Bár megjelenésük kicsit komikus, mégis ismervén az ember mögötti tetteket, ötleteket és dollár milliókat tiszteletre méltónak találtam őket.

russel shields

Mindenki evett ivott, és szerintem jól érezte magát. Ami pedig nekünk fontos volt még, hogy pont időben el tudtunk indulni hogy a BL döntőt nyugodt körülmények között megnézhessük. Bár a hírek szerint ott is lehetett volna nézni, de én mégis a baráti társaság mellett döntöttem. A Milán győzött egy nem rossz meccsen, én pedig hazaballagtam és reggel fél ötkor kelhettem is munkába menni. :)

Az ott készült pár kép megtekinthető itt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük