Hát kérem szépen, tényleg ott van az én kicsi lányom a klipben. Az egész úgy kezdődött, hogy talán egy hete a kisebbik kislányom jelezte, hogy úgy néz ki szerepelhet egy videóklipben. Megmondom őszintén akkor nem fűztem sok sikert hozzá, mert miért pont egy 16 éves kicsi lány kellene egy klipbe, de vártam a fejleményeket. Tegnap előtt viszont Zita már azzal várt, hogy na képzeljem el, tuti a dolog, még nem tudja mit, hogy, meddig kell csinálnia, de megvan az időpont és nagyon izgatott. Alig hittem a fülemnek….
„Zita az Ossian Klipben” olvasásának folytatása
Kategória: Debrecen
Debrecennel kapcsolatos postok.
Hol a csapatunk?? Avagy Donyeck még kettőt vágott
Hát kérem, ilyen meccsen még tényleg nem voltam. Már Sobeejéknél gyülekeztünkbe furcsa hangulat kerekedett, mert hát Sobee apukája, aki eddig mindíg a csapat győzelmét várta, bejelentette, hogy na most ő se bízik és talán ilyen még nem is volt. Na mind1. Kicsit esőre is állt a kép, legalábbis olyan hűvösösre. Mi elindultunk, és mentünk is szakadatlan. Tiszteletjegyünk volt, de viszonylag könnyen meg lehetett biznicelni, hogy oda menjünk ahova szeretnénk!Köze Encsivel is sikerült összefutni. Leültünk a helyünkre, és vártunk, hogy legyen valami. Nem voltak nagyon sokan. 7000 fő lehetett talán kint.
„Hol a csapatunk?? Avagy Donyeck még kettőt vágott” olvasásának folytatása
Kirabolták a klub öltözőjét
Ismeretlen tettesek az éjjel betörtek a játékosok öltözőjébe és mindent elvittek, ami mozdítható volt.
„Kirabolták a klub öltözőjét” olvasásának folytatása
Diósgyőr 2-őt kapott,de nyerhetett is volna
Először is, kezdeném azzal, hogy a meccsre menő hangulat elég lapos volt. Csapó megfázott, Ildike buli miatt nemjött. Én meg egy kicsit késtem. :) Sobee-nek furcsa kedve volt, nem tudom azóta se mi volt vele, minden esetre nem dumáltunk túl sokat Na nembaj. Felfele menet Supka Enikő fogadott, hogy magyarázzam el a Békéscsabai haverjainak hogy találnak el hozzájuk. :D Vicces volt, esélyem se volt, minden esetre mondtam pár használható tippet mit kövessenek. Csak oda találtak. Felültem én is a helyünkre. Ildike helyett, most a Dél-Afrikát járt Dani tartott velünk.
„Diósgyőr 2-őt kapott,de nyerhetett is volna” olvasásának folytatása
Újpesti meccs és dühös szurkolók
Na ilyen meccsen még nem voltam. Kezdjük úgy, hogy mindenki beteg volt, így vagy úgy. Éljen a forró nyár. Na de semmi gond. Kis megfázás nem lehet gond. Nem mi? Hát még akkor amikor úgy ömlik az esõ mintha dézsából öntenék. Na de nem baj, van esernyõ, meg fel lehet öltözni. Még Sobeetól se késtem el se. Bár Ildike nem csatlakozott hozzánk. Irány a meccsre. Csapó és Kokó csatlakozott hozzánk a viktóriában, majd szotyu vevés után még mindíg zuhogó esõben irány a helyünk. Nem bíztem benne, hogy sokan lesznek, a józan eszem se diktálta, hogy nekem kint kéne lenne, dehát na, ilyen egy elvakult focidrukker. A helyünkre menet 10 percel kezdés elõtt az elsõ meglepetés az volt, hogy a stadion félig volt. Aztán a másik nagy meglepetés, hogy a szektorunkban felfele menet, hallom hogy valaki örjöng hogy: „MISI!MISI!” és olyan ember volt az, akit sose gondoltam volna hogy meccsen fogom látni.
„Újpesti meccs és dühös szurkolók” olvasásának folytatása