Beszéljükmac találkozó 2. alkalom

Fú, rengeteget készültünk rá, és igazából kíváncsian vártam, kik jönnek el újra, hisz az első után az jön vissza, akinek tetszett a társaság. Bíztam benne, hogy a régiek közül mindenki el fog jönni, és bíztam benne, hogy ha nem csak beszélgetősre vesszük a dolgot, és úgymond termékbemutatóként demózgatunk, még több új embert vonz majd a dolog. Na de kezdjük az elején. Edit és én öt perccel három előtt már ott is voltunk, a helyszínen.


Három után pár perccel érkezett VLaca és szokásos hármas beszélgetésbe kezdtünk (mivel múltkor is hárman voltunk kezdetben), majd meglepetésként elég romon, de Sobee is befutott, és elmesélte milyen vad estélye volt. Gyorsan lelépett, gondolom nem érezte túl jól magát. Akkor már viszont Misign megérkezett, annyi cuccal, hogy alig fért be az ajtón vele. Gyorsan ráizgultunk, az új ereklyékre. Amíg az iPod Hifi összerakása folyt, mi a fehér és fekete Nanókra és a 60Gb-os sima fehér iPodra cuppantunk. Nyomogattuk, és fantasztikus volt saját kezembe tartani. Már annyi képet, és annyi infót olvastam róla, hogy szinte mindent tudtam róla, mégis rácsodálkoztam. Egyszerűen egy csoda. Komolyan, és ezzel nem csak én voltam így. Közbe befutott Misign Malomparkos kolléganője párjával, és ők is lecheckolták a cuccokat, és közben előkerült a Misign féle 17"os tuning 1 Ghz-s PowerBookja. Baromi jó volt. Letesztelhettük a Bluetoothos egeret és billentyűzetet is. Közben pedig az iPod Hifi nyújtotta folyamatosan a zenét cserélgetve az őt meghajtó iPodokat. Blakk és barátnője is befutott és előkerült az a már jól ismert 1,33Ghz-s iBook is. Ezzel majdnem tejes lett a taglétszám. Mi kajálásba fogtunk. Ami jó pár képet is ihletett. Itt emelném ki, hogy a Pompeji-ben vasárnap minden kaja FÉLÁRON van. Így már nagyon megéri ott kajálni, és úgy érzem sűrűbben fogunk vasárnap oda járni, mert eddig mindenki csak áradozott a kajáról. Sajnos arrébb kellett ülnünk, egy másik terembe. Itt megjegyezném, hogy minden terembe találtunk konnektort, így bárhonnan tudtunk mindent üzemeltetni, és az iPod Hifi  folyamatosa szólt. VLaca nagy örömére az Anima Sound System – Csinálj gyereket száma sokszor szólt. :) Elkezdtünk levezetésként fagylalt költeményeket rendelni és egy utolsóbeszélgetésbe fogni, amikor megérkeztetek GPS-es embereink, a másik rendezvényükről. Ők is bedobtak pár sütit, majd mi Edittel elköszöntünk. Nagyon jó volt kipróbálni ezeket az Apple termékeket. Megnyerő volt, és mindenki csak pozitív élményekkel távozhatott. Hamarosan több és újabb dolgok is meg fognak jelenni, de ez még persze annyira titok, hogy még mi se tudjuk. Képeket természetesen most már készítettem, így láthatja más is miről maradt le, főleg az aki azt mondta eljön és baszott eljönni. Annak aki eljött köszönöm, remélem jó kis összeszokott csapat lesz ez most már és hónapról hónapra ez a kis közösség egyre több és több dolgot fog látni és kipróbálni. Misignek pedig külön köszönet a lehetőségekért, szerintem ő nem is tudja mennyire sokat jelentett nekünk. Jó buli volt. A képek itt tekinthetőek meg.

Beszéljükmac találkozó 2. alkalom” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük