A két Zsú ünneplése

Szombaton egy születésnapi, névnapi kombó ünnepségre voltam hivatalos Editék albérletébe. Igazából olyan nagyon nagy baráti körömnek nem tekinthetőek az ottaniak, de Edit ragaszkodott hozzá, hogy legyek vele. Tehát elmentem. Eleinte fel kellett pörögetni az eseményeknek, de utána mindenki megtalálta az emberét, szó szerint. :)

Amint megérkezett mindenki, kezdetét vette a torták átadása és az ünnepeltek elhalmozása az ajándékokkal. Megilletődés, szótlanság, és álldogálás következett, amit gyorsan feloldotta az italozás kezdete.

unnepeltek

Mindenki kivonult a picike konyharészbe, és nem egyszer koccintott az ünnepeltek egészségére. A képek elbeszéléséből jól látszik mennyi finomságból válogathattak a vendégek. Ezek után klikkesedés kezdődött, és mindenki megtalálván a maga párját vagy párjait beszélgetést kezdeményezett.

Ancsa még a notebookját is elhozta, mondván hátha valaki meg tudja neki csinálni, ámde senki se járt sikerrel, és a gép olyan hibásan távozott mint ahogy jött. Viszont a technikailag jól felszerelt szobában megnézhettük a lányok szalagtűzős videóját, melyet Tamás kódolt át a régi VHS kazettáról.

szivvirag notebook

Bár úgy volt, hogy estefelé mindenki átmegy bulizni egy szórakozóhelyre semmi se lett belőle. Lányok-fiúk párosával el-el tűntek, inkább nem mennék bele feltételezésekbe mit csináltak. :) A hivatalos álláspont szerint csak beszélgetni. Én éjfél felé búcsúztam el mindenkitől és nekiláttam hazabandukolni. Utánam valamivel később pedig még Ancsa taxizta magát haza, mindenki más állapottól függetlenül ott aludt.

Aki ott volt jól érezte magát, köztük én is, és ezen sorokkal is szeretnék nagyon sok boldog szülinapot és névnapot kívánni mindkét ünnepeltnek! A képek megtekinthetőek itt. Az összes kép letöltéséhez pedig ezt olvasd el.

mrx relax

A két Zsú ünneplése” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólás a(z) MiszterX bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük