Sövényen túl

Már régebbről (talán Madagaszkár előzeteseként) felfigyeltem erre a kis filmre, ahol aranyos kis félszeg állatok egy sövény keltette határvonalon átlépve az emberek földjén találják magukat. Itt persze minden féle helyzetben meg kell állniuk magukat, nagy nagy menekülésen keresztül persze annyi kalandon mennek keresztül, ami egy erdei állatnak egy életen keresztül is sok. Jól eltalált, de talán már túl sablonos karakterek vannak benne. A mókus a Jégkorszak óta bevált állatos szereplő az izgága butácska jellemével együtt. Így is azt kell mondjam nyári felhozatalban ez egy üdítő, rövid, aranyos filmecske, amit illő megnézni. A legjobban a vége tetszett, az jól eltalált volt. Na és most nézzük a hivatalos kritikát:

Elfelejthetjük a Madagaszkárt meg a Shreket, mert új animációs film veszi át a hatalmat, mely az idei év eddig legjobban sikerült képregény-adaptációja.

És hogy mi van azon a bizonyos sövényen túl? Hát az ember és a kaja. És ez utóbbi megszerzése a cél a mese történetében egy mindenre elszánt kis- és haszonállat csapatnak, kiknek élére Stikli, a mosómedve csapódik. Míg a többi állat a télirevaló elemózsia megszerzését tartja szem előtt, addig ő eléggé el nem ítélhető módon csakis önös érdekeket szolgál, hiszen Vince, a medve azzal bízta meg, hogy szedje össze azokat az élelmiszereket, melyek nem sokkal ezt megelőzően Stikli hibája miatt az enyészetté váltak. A feladat nem egyszerű, de naiv és kihasználható társaival már közel sem lehetetlen. A határidő egy hét, ezalatt kell különböző furmányos módszereket is bevetve az Ocean’s Eleven sztárjait is megszégyenítő ügyességgel ételt szerezni.

És valóban, bár a beharangozók egy részét erre a heist-vonalra hegyezték ki, a Túl a sövényen mégsem különbözik sokban társaitól. Azonnal látni fogjuk, hogy – mint az animációs filmek többségéből -, ezúttal sem maradhatott ki a dalolászás, valamint a markáns, a nem a Tízparancsolaton nevelkedett bárdolatlan elmék számára vadonatúj erkölcsi tanulságok megfogalmazása, úgy mint ne lopj és felebarátodat is tiszteld, vagy mi.

Persze, ha a kötelező tiszteletköröktől eltekintünk, akkor láthatjuk, hogy egy kedves, bár bosszantóan rövid mese kerekedett a Túl a sövényenből, mely rövidsége ellenére is olykor leül egy kicsit. Néhol repetitív lesz, a kiszámíthatóságáról már nem is beszélve, de a legtöbb animciós filmre manapság sajnos eléggé jellemző ez a szinuszhullám-szerű mozgás.

Ez pedig elsődlegesen a karaktereknek köszönhető. A fő-főszereplő Stikli számíthat talán az egyik legsablonosabb figurának, de szerencsére a készítőknek olyan stábot sikerült köréje gyűjteni, akiknek dicsfénye megemeli Stikli sablonszerepét is. Verne (ejtsd: vörn), a teknős, aki a sövényen innen vegetáló, konfliktuskerülő állatok vezére, olyan mértékben szerethető karakter a maga szerénységével és visszafogottságával, hogy az csuda és természetesen kimeríthetetlen humorforrás (önálló animációs filmet neki! Verne, a Gyula.) Aztán ott van Hami is, a túlmozgásos és nem sok akaraterővel rendelkező mókus, akit, ha koffeinnel dúsítunk, akkor visszafordíthatatlan reakciókat idézhetünk elő.

A szokásos szinkronhang-felsorolást ismét vétek lenne kihagyni – ezúttal őket nem hallhatjuk a főbb szerepekben: Bruce Willis, Steve Carell, William Shatner, Nick Nolte, Eugene Levy, Avril Lavigne, de szerencsére helyettük ismét akad egy nagyon összeszedett és korrekt, verbális poénokra és olykor rímekre kihegyezett magyar szöveg, valamint Czvetkó Sándor, Kerekes József és Csankó Zoltán a főbb szerepekben. A fanatikusabbak majd DVD-n pótolhatják az originális élményt.

A film természetesen nem mentes az áthallásoktól. A sövényfal szimbolikusságába sokmindent bele lehet magyarázni, de igazán érdekes az a koncepció, mellyel a kisállatok szemében megjelenünk mi, vagyis az ember. És többek között ez az a tényező, ami olyan mértékű aranyosságot és bájt hordoz magában, hogy nagyon szerethető fim lesz a Túl a sövényen. Bár tudjuk, hogy még mindig messze a csúcs, de ezúttal látszik az alkotók részéről az a kedv és lelkesedés, ami beleadtak a filmbe és – ha csak egy cseppet is -, de ez emeli ki a filmet a többi hasonszőrű alkotás közül.

Megkapjuk a szokásos filmes és egyéb, gyerekek számára kódolhatatlan utalást, melyek során a csemete/öcsi/unokatesó majd nagy szemeket fog ránk meregetni, hogy mégis mi a francért röhögünk akkor, amikor nem kell? Többek közt ezért is szeretjük a műfajt. Az pedig, hogy mennyire jó az állatok animációja és a gyors mozgás leképezése, talán már említésre sem szorul.

Azt ne feledjük el, hogy a Túl a sövényen mégiscsak egy képregény-adaptáció, legalábbis egy Michael Fry és T. Lewis által napi rendszerességgel készített comic-strip (párjelenetes, napilapokban megjelenő humoradag) az alapja , melyet az érdeklődök mondjuk a www.comics.com/comics/hedge/ oldalon tudnak megtekinteni. Az eredetit ismerőkben minden bizonnyal nagyobb bizsergést fog kiváltani a darab, de az újoncok előtt sem kell szégyenkeznie a filmnek.

A Túl a sövényen ugyanis tökéletesen teljesíti a küldetését, üdítő és igényes nyári animációs film lett, mely ugyan nem váltja meg a világot – talán még folytatása sem készül el -, de emlékezetes karaktereivel igen kellemes szórakozást nyújt. Megmutatja, hogy nem feltétlenül a sírva röhögés a feltétele a jó filmnek. Csak ne lenne ilyen rövid…

Képek: