Már anno írtam az IPv6 szabványról. Most viszont mérföldkőhöz érkezett az IPv6 hétfőn, ahogyan az internet legfelsőbb szintű tartományait felügyelő Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) IPv6 címekkel ruházta fel egyes gyökér névszervereit, így a tartománynevek elméletiben akár teljes egészében IPv4 kommunikáció mellőzése nélkül is használhatóak.
Az 1980-as évek elején létrejött IPv4 szabványt valamilyen szinten mindenki ismeri, hiszen előbb-utóbb még a laikusok is kénytelenek szembesülni a világháló használatához kötelező címek meglétével, amelyek jelen esetben számokból tevődnek össze. A megszokott formátum egészen pontosan négy, 0-255 közötti számot tesz ki, amelyek elméletileg mintegy 4 milliárd csatlakozó eszköz megcímzését és ezzel használatát teszik lehetővé. Tekintettel azonban arra, hogy a világháló rohamos ütemben bővül, illetve hogy számos tartományt nem publikus, valamint speciális célokra foglaltak le (ilyen például a kizárólag belső hálózaton használt 192.168.x.x vagy 10.0.x.x), lassan kezdjük kimeríteni a szabványban rejlő lehetőségeket, így mindenképpen új technológiára van szükség.
A vita már a kilencvenes évek elején megindult, mivel jól látták, hogy a korábban megjósolt fontos mérföldköveket a vártnál jóval hamarabb lépjük túl. Az IPv7 és egyéb alternatív szabványok elvetése után az IETF 1995 decemberében döntött az IPv6 kifejlesztéséről, amely a meglévő technika egyenesági leszármazottja, ám már 128 bites, és kettősponttal elválasztott hexadecimális számokkal írjuk le, a teljes cím pedig 8 darab hexadecimális számot jelent. Hogy egyszerűbb legyen a mindennapi használat, lehetővé tették, hogy az egymás után következő nullák sorozatát egyszerűen elhagyjuk a címből, így több nulla esetén az igencsak lerövidülhet.
Az ICANN lépése felgyorsíthatja a folyamatot, hiszen a root szerverek felkészítése révén megnyílik az út a nyilvános, Ipv6-ra épülő internetes címek használata előtt. Elmondásuk szerint a következő állomás a népszerű, nagy tömegek által látogatott weboldalak átállítása lesz, hogy a jövőben mind az IPv4, mind pedig az IPv6 címeket megfelelő módon kezeljék, az automatikus átjárás ugyanis nem biztosított. Az operációs rendszerek (a Vista, a Linux disztribúciók és a MacOS X) már most támogatják a technológiát, így a weboldalakon és az internetszolgáltatókon a sor, hogy megtegyék a szükséges lépéseket.
Az ICANN és mások szerint azonban rohamosan közeleg az idő, mikor a rendelkezésre álló IPv4 címtartomány kimerül. Az IP-címtartományok kiosztását felügyelő Internet Assigned Numbers Authority (IANA) szerint 2010-ben elfogynak a szabadon allokálható címek, amit 2017-ig lehetne kitolni a nem használt tartományban lévők felszabadításával. Más becslések szerint az internetre csatlakozó eszközök számának növekedése miatt 2012 magasságában elfogynak az IPv4 címek. Az IDC szerint 2012-ben 17 milliárd eszköz fér hozzá majd az internethez — abban egyetértés látszik kibontakozni, hogy a következő évtized elejére szűkössé válik a jelenlegi 32 bites tartomány.
Az IPv4 protokollal szemben az IPv6 számos előnnyel rendelkezik, így például támogatja a hatalmas csomagokat, integrált biztonsági képességeket és a routolást segíti lokális címeket is. A két protokoll közötti döntő különbséget azonban a címtartomány mérete jelenti. az IPv6 128 bites címzése praktikusan végtelen mennyiségű IP-címmel rendelkezik, így minden egyes embernek a Földön akár saját, több milliárdos tartománya lehet.
Az ICANN hétfőn 13 root névkiszolgálójából hatot (A, F, H, J, K, M) látott el IPv6 címekkel, aminek köszönhetően azok így közvetlenül IPv6 címzéssel is elérhetővé váltak az internet tartományneveket feloldó rendszerei számára, amivel kiiktatható az IPv4 és IPv6 protokollok közötti fordítás szükségessége. A vállalatok lokális és az internet szolgáltatók DNS-szerverei számára így lehetőség nyílik, hogy az IPv6 címről és IPv6 címmel bíró tartományra irányuló kéréseket teljes egészében az új protokollon keresztül szolgálják ki.
Az ICANN szerint az IPv6 alapvető az internet további növekedéséhez, és a szervezet egy döntő lépést tett a teljes átállás irányában. Bár az IPv6 egyáltalán nem számít újdonságnak, hiszen a legelső kereskedelmi implementáció az IBM AIX 4.3 formájában 1997-ben jelent meg, amit 2000-ben követett a Solaris, majd 2001-ben a CISCO IOS routerek és layer-3 switchek is támogatták már. Az átállást azonban mindeddig semmi nem tette szükségessé, ugyanis az IPv4 a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően kiszolgálja az igényeket.
Az IPv6 előtt azonban még hosszú út áll, így a két címtartomány még sokáig párhuzamosan fog egymás mellett létezni. Felhasználói oldalról az átjárás és átállás észrevétlen marad ideális esetben, ugyanis a csomagolási és fordítási technikák kidolgozásra kerültek és működőképesek. A Windows Vista alapértelmezettnek már az IPv6 címet veszi, így egy IPv6 és IPv4 címmel egyaránt jelenlévő számítógép esetében elsőként előbbivel próbálkozik — a DNS-kiszolgálók például az alapján döntik el, hogy IPv6 vagy IPv4 címet adnak válaszul feloldásként vissza, hogy milyen protokollon érkezik a kérés.
